A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kontroll. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kontroll. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. augusztus 20., szombat

KORREKCIÓ - Hlatky Szabolccsal (Galata 2:20 csoport) kapcsolatos félreértések és tévelygéstől való óvás


FRISSÍTÉS - 2026.aug.30

 

Az eredeti cikk megírása óta jó nagy változás történt. Kiderültek jobban a dolgok. Kiderült, hogy ki igaz és kis nem. Tehát az az írás korrekció korrekciója. Váradi Attila az évek során korrigálta ebben a cikkben lentebb említett dolgokat (ld. kontroll, önigazság, vádaskodás) 👋 majd – vélhetően pont ennek eredményeképpen – tavaly ősszel kettéváltak az útjai a német Lucas Meyer testvérrel. Nem csoda, hiszen az alázatosak képesek belátni a hibáikat (ld. Attila). A büszkék, vagyis Lucas azonban nem így tett 😕, hanem ellene fordult Attilának és 'hamis szektásnak' vádolja őt, pont ahogy Szabolcs is. Sőt, időközben kibékültek Hlatky Szabolccsal! Tehát Lucas visszament ahhoz a személyhez, akit korábban maga is kritizált. Ezt maga Szabolcs erősíti meg egy nyilvános posztban a Facebook-on 2026. július eleje tájékán:
 

 
Itt van az alábbi videón Lucas Meyer, német testvér, aki maga mondja el a Tiktok-on, hogy milyen a keresztény vallásos csalás, boszorkányság (ld. Hlatky Szabolcs) és hogy működik. Ajánlom, ő mondja ki, amit kell:
 
 

 

Maradt tehát Váradi Attila, a jó úton. Hlatky Szabolcs továbbra is folytatja a vallásos tévelygő útját, az ájtatos szelíd szavú hívő álcájába bújva sokakat megpróbál átvágni, Váradi Attila tanításait szídni és azoktól az embereket eltéríteni. Ezzel sajnos magát az Úr Jézus útját, tanításait, az igazi evangéliumot – amelyet véleményem szerint leginkább Váradi Attila képvisel helyesen – is lejáratja és hamisnak állítja be. Többször meg lett intve Szabolcs, hogy hamis úton jár, de nem fogadta el az intést. 
 
Az alábbi dolgok egyértelműen világossá tették azt, hogy Szabolcs hazudik: vallásos hazugságban áltatja magát és környezetét. Az alábbi listán jól kielemezve találhatók Hlatky 'hamis' Szabolcs (legyen ez az új neve) jellemzői (köszönet ezért Veres Árpád testvérünknek, akinél erős a szellemek megítélésének ajándéka):
 
1. Hamisság / hamis tanítás

Báránybőrbe bújt farkas, eltér a valódi Igétől, hamis bűnbánat, hamis ember, hamis engedelmesség, hamis evangélium, hamis Jézus, hamis kegyelem, hamis megtérés, hamis próféta, hamis szeretet, hamis tanítás, hamis tanító, hamis utat mutat, hamis út, hamisság, más Jézus/más szellem/más evangélium

 

2. Sok beszéd / szóf*sás  

Agyrágóbogár, bemondóember, beszél de nem teszi / beszél róla de nem teszi, fáj a fejem tőle, lyukat beszél a hasadba, megmagyarázó, megmondó, sok beszéd, sok beszédnek sok az alja, süket duma, süketelés, szócséplés, szóf*só, zümmögés

 

3. Érthetetlen / zavaros / csapongó

Agyat zsibbasztó, csapongó szöveg / ide-oda csapongó szöveg, érthetetlen amit mond, kesze-kuszaság, kalandozó, nem egyértelmű, nem jön át a lényeg, nem jön át igazán a mondanivalója, önmagának is ellentmondó, önmaga sem érti amit mond, ő maga se érti amiről beszél, össze-vissza beszél, össze-vissza beszélő, találgatás

 

4. Ige kiforgatása / kimagyarázása

Csűrés-csavarás, felemás/ fonák beszéd vagy tanítás, Igeelterelő / szó- és igeelterelő, Igecsavaró, Ige kiforgatója, Ige-kimagyarázó, kegyelem kiforgatása, kimagyarázó, részigazságok/féligazságok, szófacsaró


5. Mesterkéltség / megjátszás

Betanult szöveg, emelkedett hangnem, emelkedett stílus, előadó / előadóművész, előadóművész szellemiség, hangját elváltoztató, hamis mimika, jópofizás, jópofizó, majmoló-utánzó, mesterkéltség, színész, utánzó


6. Terelés / elterelés

Céltévesztés, elterelés, mellébeszélés, nem jön át a mondanivalója, terelő, találgatás, szó- és Igeelterelő


7. Teológizálás / paposkodás / vallásosság

Farizeus, írástudó, pap, pap vagy főpap szellemiség, paposkodó, teológus, teológiai előadás, vallás, vallásos beszédű


8. Varázslás / boszorkányság / bűvölés

bűvölő, boszorkányság, elbűvölés, elbűvölő beszédű, karizmatikus varázslás vagy varázsló


9. Kígyó / ragadozó

Csúszó-mászó, kígyó, viperák fajzatai

 

10. Megtévesztés / manipuláció

Burkoltan mondja amit mond, manipuláció, megtévesztés, sikamlós, tévelyítő, terelés

 

11. Tévelygés / rossz út

Hamis utat mutat, tévelygő, tévelyítő


12. Gőg / büszkeség / megalománia

büszkeség, jogoskodás, megalománia, nincs alázat, szereplési vágy


13. Megfeddhetetlenség / önvizsgálat hiánya

Megfeddhetetlen ember, megvizsgálhatatlan, nem lehet őt megfeddeni, önmagának is ellentmondó


14. Krisztus / Szent Szellem hiánya

Krisztust vagy Istent kívülre helyezi, nincs ott a Szent Szellem, nincs valódi megtérés/nincs újjászületés benne, nem a Felkent, nem a Szent Szellem, nem igaz ember, szellem de nem a Szent Szellem


15. Megtérés / újjászületés hiánya

Hamis bűnbánat, hamis megtérés, nincs valódi megtérés/nincs újjászületés benne, újjá nem született


16. Engedelmesség / önmegtagadás hiánya

Beszél de nem teszi / beszél róla de nem teszi amit mond, bort iszik de vizet prédikál, hamis engedelmesség, nincs önmegtagadás/önmagának való meghalás, önmegtagadás hiánya


17. Szeretet / kegyelem / megbocsátás

Agapé-szeretet hiánya, hamis kegyelem, hamis szeretet, hiperkegyelem, kegyelem kiforgatása, nincs megbocsátás benne, nem bátorító/nem buzdító


18. Unalmasság / zsibbasztó hatás

agyrágóbogár, agyat zsibbasztó, alig vártam hogy vége legyen, fáj a fejem tőle, nem bátorító, unalmas (2), unalmas beszéd, zsibbasztó, zümmögés


19. Nyájasság / cukiskodás / sima nyelv

Cuki baptista szöveg, cukiskodás, jópofizás, nyájas, sima nyelvű


20. Utánzás / másolás

Copyzás, téged próbál valóban utánozni, utánzó, majmoló-utánzó


21. Vádló / kárhoztató beszéd

megvetés, vádló vagy kárhoztató beszéd


22. Egyéb bibliai / személyi címkék

Aháb, Diotrefész, farizeus, írástudó, kígyó, tolvaj

 

Ez a cikk egy figyelemfelhívás és az igazság melletti kiállás, ami kötelességem. Ez a cikk véletlenül sem Hlatky 'hamis' Szabolcs személyének a lejáratása, hanem annak a megítélése, amit képvisel. Amit mond vagy állít.  Akik az igazságot, Jézust keresitek, kövessétek az Urat és olvassátok a Szentírást. Továbbra is várjuk szeretettel Szabolcs megtérését, igazi bűnbánatra jutását. Addig is egy jó tanács: óvakodjatok Hlatky 'hamis' Szabolcstól!

--- Eredeti cikk - 2022. augusztus 20. innentől ---

Bevezető


Ebben az írásban szeretnék egy-két dolgot korrigálni abban az írásban, amit 2020.november 29.-én írtam. Ez a Hlatky Szabolcs által mondott teológiai félreértésekről szól és az ő általa – Lucas Meyer és Váradi Attila szolgálata során tapasztalt – visszásságoknak feltüntetett dolgokat próbáltam kommentálni. Mint utólag kiderült, vannak igazságok Hlatky Szabolcs mondanivalójában. Őszintén szólva, korrigálnom kell magamat pár helyen. Ezzel megkövetve ezeken a helyeken H. Szabolcsot és igazat adva neki. Az alábbiakban részletezem. Remélem, hogy ezen írás áldásotokra fog szolgálni a dolgok könnyebb megértése és az igazságban való járás céljából. Továbbá H. Szabolcs és V. Attila (és Lucas Meyer) számára is épülésre, megjobbításra fog szolgálni. 



Kontroll, varázslás


A korábbi, két évvel ezelőtti írásomban írtam a "szeretetlenség/manipuláció/varázslás Jézus nevében.  - Ez egy ördögi hazugság. "Meg tudom erősíteni, hogy én is tapasztaltam ezt. Azonban a dolog feltételes. Mindaddig, amíg együttműködő magatartást tanúsítasz, egyetértésről teszel tanúbizonyságot V. Attiláék felé, addig minden 'oké'. Ezután azonban sajnos előszeretettel alkalmazzák a kontrollt: a másik személyének befeketítését, esetleges bűneinek felhánytorgatását. Ez valóban nem más, mint a másik személy felé kontroll gyakorlása, leuralására tett szándék a saját igazságom megvédése érdekében. Ezt egyébként már Lakatos Gábor is megjegyezte jóval ezelőtt, amint én H. Szabolcsot megismertem volna.  Ezt én is próbáltam már kommunikálni V. Attila felé. Ettől függetlenül én nem gondolom azt, hogy V. Attiláék szeretetlenek lennének. Továbbra is szükséges a bibliai álláspont képviselete erélyes módon és következetesen mások irányában, mindezt kontroll szándéka nélkül. Ki kell mondani az igazságot elszántsággal és Isten szeretetére kell biztatni az embereket. Fontosnak tartom én is hangsúlyozni, hogy a kontroll SOHA nem Istentől van!

Önigazság


Írtam továbbá, hogy "Csak nekik van igazuk, megmondják a 'tutit'.  - Ez egy ördögi hazugság. " Ebben a kérdésben részben igaza van H. Szabolcsnak: én is tapasztaltam ezt. Abban abban a pillanatban, ahogy nem értesz egyet velük, a saját igazságukat keresik és csak akkor mennek tovább, ha nekik van igazuk. A másik véleményének semmilyen teret nem adnak. Még csak megfontolásra sem veszik. Ez a folytonos önigazság keresése. Ez szemben áll Isten útmutatásaival a Bibliában, ahol azt olvassuk, hogy egymás különbeknek tartsuk önmagunknál:

"Semmit nem cselekedvén versengésbõl, sem hiábavaló dicsõségbõl, hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál." (Filippi 2:3)


Vádaskodás


Azt is írtam, hogy "Folyamatos vádaskodással kontroll alatt tartják a többieket. - Ez egy ördögi hazugság. ". Ebben a kérdésben én is tapasztaltam, hogy V. Attilánál több alkalommal rendszeres a másik személy hibáztatása, vádaskodása. A másikban a vélt bűnökre való rámutatás készsége. Ha megnézzük az írásokat, Jézus minden esetben könyörületes volt azokkal az emberekkel szemben, akikkel személyesen találkozott (ld. házasságtörő asszony, Nikodémus farizeus éjszakai látogatása stb.). Maga Jézus sosem kárhoztatta az embereket, csak rámutatott arra, hogy ne vétkezzenek többet. Tehát felemelte, bátorította őket. Ezzel szemben az olyan típusú szolgálat, ahol a másikat kárhoztatom és a bűneit hánytorgatom fel, nem követi a helyes, jézusi magatartást. Ez lényegében a kárhoztatás szolgálata.  Ha megnézzük a Bibliát, Jézus az emberi csoportok felé kemény volt, komolyan figyelmeztette őket, hogy szükségük van megtérésre. A legkeményebb a farizeusokkal szemben volt, akiket megfeddett (Máté 23).  Fontosnak tartom ugyanakkor azt hangsúlyozni, hogy amikor Isten rávilágít a bűnökre, akkor azt nem hívjuk 'vádaskodásnak', hiszen a Szent Szellem munkája az, amikor ez történik. Vannak esetek, amikor emberek felhívják a figyelmet bizonyos helytelen magatartásra és ezért az ilyenek utána a gyűlölet tárgyává lesznek. Nehogy összekeverjük a kettőt. 

Konklúzió


A fentiekkel remélhetőleg korrigáltam saját magam. Itt nem H. Szabolcs megvédése volt a célom, hanem a tényekre való rávilágítás azzal a céllal, hogy IGAZSÁGBAN KÖVESSÜK KRISZTUST. Azzal önmagában nincsen bajom továbbra sem, hogy H. Szabolcs külön utakon akar járni. Szabadságban él. Annak ellenére, hogy a fenti dolgokban van igazsága, továbbra is az a véleményem, hogy H.Szabolcs túlzásokba esik és nem megfelelően ítéli meg a dolgokat (pl. 'Galata-szindróma', 'nem működött egyáltalán a Szent Szellem', 'szektából szabadulás' stb.). Szabolcs egyelőre még fiatal, friss hívő akinek szüksége van egy megalapozott, szilárd hívői érettségre. V. Attilának és Lucas M.-nek sokkal mélyebb tapasztalata és bibliai jártassága van. Éppen ezért Szabolcsnak tisztelnie kellene őket és nem teljesen elszakadni és 'szektának' illetni őket. Ami pedig V. Attilát és Lucas M.-t illeti, ők is nagyon sok pontban az igazságot hirdetik és sok jó dolgot mondanak. A fenti említett dolgokban viszont elvárom tőlük a megfontolást és komoly, alázattal járó korrigálást, bűnbánó szívet és az általuk okozott károk miatt a hívőktől való nyilvános bocsánatkérést! Idén korábban megfeddtem V. Attilát és Lucas Meyer-t is, de nem fogadták el és ellenem fordultak. Remélem, hogy jobb belátásra térnek. Addig is, amíg ez megtörténik, szeretettel fogadjuk be őket, mint olyan személyeket, akik törékenyek és sebekkel szolgálják Krisztus ügyét. 

Krisztusban szeretettel, 
Miklós

2022.augusztus 20.  

Frissítési napló

[2022.aug.27] - V. Attila hajlandó volt a dolgok rendezésére. Kivettem egyes mondatokat, amelyek túl erősek, élesek voltak. Összességében viszont szerintem megállnak az itt leírt dolgok. Időközben viszont H. Szabolcs a Facebook-on törölte a videója írt kommentemet és letiltott!

2022. január 29., szombat

Felfüggesztettek a 'Kérdések a Hit Gyülekezetéről' c. Facebook csoportból!

Bevezető

Már régóta akartam írni erről a jelenségről általában, ami azoknál a személyeknél figyelhető meg, akik korábban a Hit Gyülekezete tagjai voltak és online, leginkább a Facebook csoportokban susárolnak, gúnyolódnak. Talán a legnépszerűbb ilyen csoportnak a neve a Kérdések a Hit Gyülekezetéről csoport, ahonnan az utóbbi napokban felfüggesztettek:



Sértődöttség

Az utóbbi években azt látjuk, hogy akik korábban a Hit Gyülekezete tagjai voltak, ebbe a csoportba odagyűltek és gúnyolódó stílusban mindenféle dolgokat kibeszélnek. Mondanom se kell, a legtöbben (tisztelet a kivételnek) álnéven írogatnak, nem a saját Facebook profiljukkal (a saját arcukat sem merik vállalni a nyilvánosság előtt). Én megértem többek sérelmét és azt, hogy nagyon jól esik kibeszélni az ilyen dolgokat. Jómagam is évekig a Hit Gyülekezete tagja voltam és vegyes élményeim vannak. Nem támogatom a gyülekezet vezetői stílusát, se nem hagyom azt jóvá. Főleg nem azt, amivé az a közösség az utóbbi bő évtizedben vált: egy modern bizniszegyházzá. Távol esik az az igazi, eredeti, Jézus által bemutatott tanítványságtól. De mégis, mi az ottani és a többi hasonló kibeszélőkkel a probléma? A gúnyolódás! Ajánlom a csoport tagok figyelmébe az 1. Zsoltár 1. versét:

 "Boldog ember az, a ki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll, és csúfolódók székében nem ül;  "

A gúnyolódás, csúfolódás és a susárlás nem Istentől van. A korábbi rossz élményekből tanulni kell, fel kell azokat dolgozni hit által, tanítani kell a témában járatlanokat és mint rossz példát eléjük tárni. Ezután pedig tovább kell lépni. Különösen egyes nők – akik sérültek a magánéletben, néha zátonyra futott a hívő házasságuk – szeretnek ott mindent kibeszélni, másoknak tanácsokat osztogatni. Okoskodók, azt gondolják, hogy ők mindenkinél mindent jobban tudnak. A Biblia már akkor is figyelmeztetett az ilyen özvegyasszonyokra:

"Ha pedig valamely özvegyasszonynak gyermekei vagy unokái vannak, tanulják meg, hogy elsősorban a maguk háza iránt legyenek istenfélők, és adják meg szüleiknek a viszont tartozást; mert ez szép és kedves dolog Isten előtt.
A fiatalabb özvegyasszonyokat pedig mellőzd; mert ha gerjedeznek Krisztus ellenére, férjhez akarnak menni:
"
(1 Tim. 5:4, 11)

Nahát, nahát. Már akkor is ez volt a susárló, hajótörést szenvedett hívő nők baja: hogy nem maradtak csöndben. 'Nincs új a nap alatt', ahogy bölcs Salamon megmondta. Ez a csoport kamu Facebook profiloktól hemzseg. Az egyik ilyen személy egy bizonyos Kira Varga. Ő tőle különösen óvakodjatok. Miután ott a fórumon az egyik beszélgetésszálon rendre utasítottam az Írások szerint, majd privát Messenger üzenetben is, egyszerűen felfüggesztett (👆), hiszen ő az egyik moderátor. Az alábbi képernyőkép ennek a tanúja:

Még normálisan megszólítani sem tud, pedig nem is találkoztunk soha, se nem ismerjük egymást személyesen. Azt elfelejti, hogy csakis abban a csoportban tud tiltásokat eszközölni, ahol ő neki erre jogosultsága van. Ezt az írást már nem tudja letiltani! 😀 Az ilyen Jézabelek – uralkodó női személyiségek – őrjöngenek, amikor érzik, hogy érett hívőkkel találkoznak, akiket nem tudnak kioktatni. Most itt hadd válaszoljak tételesen itt Varga Kirának, hiszen a csoportban már önkényesen felfüggesztette a tagságomat. Az alábbi posztban látható, hogy milyen akaratos egy jézabeli nő:

1. "magadat egy magasabb szintre emeled"

Hazugság először. A Bibliában vannak érettebb hívők, akik már sokat láttak, hallottak. Hogy valaki fiatal hitben, az 'zöldséget eszik', az a megállapítása pusztán tény. Azokat segítem, támogatom bármikor, ha ezt kérik. Szolgálunk egymásnak, én is, ahogy ez kötelességünk is (ld. Róma 14:2). Ennek ellenére vannak gyermeki fejlődési szinten hívők, általában véve ezt meg lehet állapítani.

2. "Krisztusban nincs tehát zsidó, görög, nincs szolga..." Gal. 3:28. 

Hazugság másodszor. A fenti bibliai idézet valóban ott van, azonban az a szellemi értelemben egyenlőségre vonatkozik, az újszövetségi, krisztusi áldások tekintetében (bűnbocsánat, újjászületés, vízzel való bemerítés, kegyelmi ajándékok stb.). Azonban véletlenül sem jelenti azt, hogy a nőnek mindent szabad. Főleg nem egy közösségben tanítani! Ebben a kontextusban használni tehát a fenti idézetet egyszerűen ördögi hazugság 👹 . A nő feje a férfi, a férfi feje Krisztus. A nőnek továbbá kendőt – fejfedőt – kell hordani a Biblia szerint, ha imádkozik, vagy prófétál, a férfinak ugyanakkor nem. A nőnek alázatosan szolgálnia kell és ha vita van, csendben maradni. Van egy szellemi tekintélyrend, ez nem lett eltörölve az Újszövetségben, ezt olvassuk az Írásokban. Pál apostol útmutatásai egyértelműek e tekintetben. Ez a napnál is világosabb. 

3. "a Messiás egyformán szeret mindenkit, aki őbenne van."

Hazugság harmadszor. Ez megint csak ferdítés, hiszen attól még, hogy a megváltás és Isten kegyelme és szeretet minden ember számára egyenlőképpen jár, aki Őhozzá járul, nem jelenti azt, hogy a nő egyenlő lenne a férfivel a nemek közti hatalmi rend tekintetében. Igen is vannak különbségek: 1. Krisztus 2. Férfi 3. Nő. Továbbá én sosem állítottam, hogy a nőket Isten kevésbé szereti, mint a férfiakat.

4. "Te kihagyod azt a részt, hogy a férfi feje a feleségnek, AHOGY Krisztus is feje az Egyháznak"

Hazugság negyedszer. Nem hagyom ki egyáltalán. Természetesen a férfinek is kötelező szeretni, ahogy Krisztus is szeretett. Ettől függetlenül nem változik a nő másodrendű szerepe a Bibliában, nincsen nemek közötti egyenlőség az Írásban. Ezt tudomásul kell venni.

A másik ilyen gerjedező nő egy bizonyos Anna Vadócz. Majd ő megmondja, hogy milyen az igazi 'keresztény férfi', hiszen neki egy 'normális világi' többet ér, amivel saját álhívőségét leplezi le:

 


És akkor máris Váradi Attilánál vagyunk, akit persze sokan nem szeretnek, hiszen szemükbe meri mondani nekik az igazságot:

A harmadik ilyen 'megmondó' nő pedig Anita Simon . Mondanom kell, az ő profilján sem látható egyetlen kép sem, ami az arcát akár félig-meddig mutatná. A profilkép pedig a keresztény körökben használt arab 'n' betű. Itt van nyilvánosan a válasz a fórumban írt posztjára:


1. "Ez egy szörnyű, nőgyűlölő hozzáállás. A nők elnyomását vallásos mázba forgatni..."

Ezt mondja igen, Jézabel. Akkor szeretnélek most felvilágosítani arról, az én álláspontom az bibliai! A szentírás mondja azokat, amiket én, tökéletesen megegyezik. Továbbá az nem a 'nők elnyomása' hanem a megfelelő isteni rend a nemek rendjét illetően. Undorító és gyáva talán te vagy: aki nyíltan szembe megy Isten beszédével az szentírás alapján. Az, hogy 14 éve vagytok együtt és 'fel sem merültek hatalmi kérdések' talán azért van, mert te uralkodsz a kapcsolatban és a férjed egy papucsférj! Az nyilván neked a 'normális férfi'. A Biblia azonban másként vélekedik. 

2. "nyugodtan hangsúlyozd a felsőbbrendűségedet..."

Én soha nem tartottam magam felsőbbrendűnek másoknál. Azonban a határozott, bibliai látást képviseltem a múltban és most is. Isten szava a Biblia, ami ott szerepel, az szerintem úgy van. Te pedig 'nem élsz boldogan', ha így látod...ha csak azt nem jelenti neked az állítólagos boldogság, hogy a kapcsolatodban uralkodsz.

Mindenkit óvva intek attól a csoporttól, de különösen az ott irkáló jézabeli, gerjedező nőktől! Távol áll tőlük az istenfélelem...😒 .

Felszólítás megtérésre és igazi tanítvánnyá válásra 

Mindenkinek ugyanazt mondom, a 'Kérdések a Hit Gyülekezetében' c. Facebook csoportban susárkodó, volt Hites, gerjedező, jézabeli nőknek, Bartus Laciknak és a többieknek, akik sérültek: térjetek meg, tessék Krisztus tanítványává válni és eltemetni a sértődéseiteket! Isten begyógyít. Legyen elég a sebek nyalogatásából, tessék tovább lépni és szolgálni Istent. Mutassátok meg a példáját annak, hogyan kell Jézus Krisztust követni a Földön.

Örülök annak, hogy részese lehetek a hitvédelmi szolgálatnak a mai korban Magyarországon, ez által az írás által is leleplezve a gonoszságot, a susárló Jézabeleket és Krisztus-követésére buzdítva mindenkit. Aki magát hívőnek vallja, az még nem az! Ahhoz kellenek a helyes cselekedetek is. Akinek bármilyen óhaj-sóhaja van, várom szeretettel. Szívesen válaszolok neki bármilyen közösségi médiás megkeresésére.

Krisztusban szeretettel, 

Quartus Miklós
2022. január 29.


2020. május 3., vasárnap

Kontrollgyülekezet vagy természetes gyülekezet?

Bevezető

Ez az írás egy hosszú, vajúdó időszak után született meg, aminek a témája a helyes, bibliai közösséggyakorlás. Már hosszú évek óta éreztem belül, hogy valami nem stimmel a mai gyülekezeti rend, összejöveteli formákat illetően. Az utóbbi időben, kb. 2019. év elejétől azonban Váradi Attila misszionárius elkezdte kibontani ezt az igazságot, ami nagy hatással volt rám és nagyon örültem neki, hiszen pontosan a bennem forgó gondolatokat öntötte szavakba. Azonban nekem mégsem volt elég részletes, meggyőző. Közben a munka, pénzkeresés és az e világ dolgaira való figyelés miatt nem foglalkoztam bővebben a témával. Egészen addig, amíg nem olyan régen - 2020. február környékén - Lemboczki Zsomborral, az "óbudai prófétával" személyesen találkoztam egy véletlen könyvcsere során - akivel korábban nem voltam semmilyen személyes kapcsolatban - aki utána átküldte a Frank Viola: A gyülekezet újragondolása c. könyvet elektronikus formában. Ez a könyv jelentette számomra végső áttörést: megvilágította azt, amit már korábban is évek óta bennem volt. A bennem drámai módon megfogalmazódó kérdés végre megválaszolásra került. Hosszú évekig jómagam is tévedtem és a hamis, babiloni kereszténység áldozatául estem, azt szolgáltam, tudatlanságom miatt és ahhoz tartoztam, azt szolgáltam. A kérdés kb. így hangzik: Vajon lehetséges-e, hogy az egész világon a mai keresztény Egyház tömegesen téved a jelenlegi "leuralós", "nézőközönség" stílusú, klérus-laikus összejöveteli formát illetően és régóta eltért az eredeti, Szentírás által felvázolt, közösségcentrikus, szeretetre és egymás szükségeire odafigyelő, Szent Szellem-által vezetett kölcsönös közösséggyakorlási formától? A válasz: igen! Sajnos 😞. Miután erre rájöttem, csak hosszú napokig azon járt az eszem: hogy-hogy nem láttam ezt korábban? Annak örültem, hogy végre világosság derengett a fejemben, annak azonban nem, hogy előtte évekig ez nem történt meg. A vallásos zsinagóga vs. otthoni, házi gyülekezetek. Váradi Attila is végül csak a 2020-as év elején, Januárban tett közzé egy egyértelmű videót a témában, ami leleplezi a vallásos, farizeusi, "leuralós" gyülekezeti formát és rávilágít a természetes, közösség-alapú helyes bibliai formára. Aztán láttam, hogy a babiloni Egyház képviselői - akik Krisztus igazi képviselőinek adják ki magukat - időt és fáradtságot nem kímélve máris támadják ezt a szellemi megújulást a Youtube videóban, amit Isten elindított pár évvel ezelőtt világszerte és így Magyarországon is, többek közt "Tanítványság 2.0 mozgalomnak" nevezve azt. Ez nem "tanítványság", hanem visszatérés az eredeti, Isten által tervezett formához! Nem csodálkozom a videón, hiszen az ördög célja az, hogy a hívők mindig is kontroll alatt, a mátrixban maradjanak és nem törjenek ki onnan Isten által eredetileg tervezett szellemi szabadságra. A természetes gyülekezetben a kijelentések szabadon működnek és ezáltal az emberek felszabadulnak Isten áldásainak átvételére. A mátrixban, a babiloni Egyházban viszont tudatlanságban és leuralt állapotban maradnak, kontroll alatt. Az ördög nem buta, sosem volt az. Nagyon is intelligens. Ha látja, hogy Isten munkája valahol elkezdődött, észreveszi és azonnal megpróbálja ellehetetleníteni azt és a kontrollt mindvégig fenntartani. Azonban Isten munkája elindult, az ebből való szabadulás irányába. De nem csak Magyarországon, világszerte történik az átalakulás. Amerikában például egy jól ismert, évekkel ezelőtt egy, korábban megagyülekezetet vezető lelkész "tért meg" és alakította át a saját gyülekezetét a bibliai, közösségi formára. Eljött a leleplezés ideje Magyarországon is, magyar hívők számára is, akiknek ez a cikk íródott. Kötelességünk rávilágítani a "mátrixra", a babiloni rendszerre és a megvilágítani a természetes, közösségépítő gyülekezeti formát, amit eredetileg Isten akart. Anélkül, hogy túl hosszú cikket írnék, a továbbiakban nem túl részletesen kifejtem a mondanivalómat érvekkel, személyes tapasztalatokkal és a fenti könyvből vett idézetekkel. Mintegy szemfeltáró céllal. A téma további tanulmányozásra pedig a cikk közben vagy végén forrásokat adok, hogy akinek van ideje és elszántsága, járjon utána. Hadd szabaduljunk fel Isten szabadságára! A Youtube-on az ide tartozó videó itt található:




A mai gyülekezet: totális kontroll

Szinte - sajnos - az összes keresztény gyülekezeti, istentiszteleti forma manapság a "klérus-laikus" formában épül fel. Bárhová mész, a katolikus plébániától egészen a kicsi, felekezet-független, szabad gyülekezetekig, mindenhol egy "nézőközönség-stílusú" összejövetelen találhatod magad. A gyülekezet vezetője, általában a pásztor és a felesége tanít, a többiek pedig hallgatják. A szószéken kizárólag a pásztor és az általa kijelölt vezetők taníthatnak. Néha napján a pásztor köré gyűlt és vele jó kapcsolatot ápoló emberek kaphatnak szót percre és buzdíthatják a híveket az adakozásra. Pár évvel később, ha a hűséget látják, már hosszabb bizonyságot tehetnek, akár később taníthatnak az ilyen, a pásztorral vagy a vezetőséggel jó kapcsolatot ápoló emberek. A legtöbbször azonban megmarad az, ami közös az összes ilyen helyen: az egyszemélyes, központi vezetés. Van a gyülekezet vezetője és a kijelölt, elismert szolgálók és vannak a "többi" hívők. A pásztor és vele mindenben azonos véleménnyel levők a "klérus". Őket kinevezhetik központilag is, ha nagy Egyházról van szó, aminek rendszere több országra, városra, akár földrészre kiterjed. A többiek pedig azok, akik részt vesznek és hétről-hétre csak hallgatják a szolgálókat. Ők a "laikusok", a "nézőközönség". Ezt a rendszert úgy is hívják, hogy az intézményes gyülekezet. Ahogy Frank Viola is írja a könyvében: ez a gyülekezet a "szószék-padsorok" elve szerint működik. Ez magától értetődően két csoportra osztja a tagokat: az aktív kevesek és a passzív sokak csoportjára. Ez a rendszer az évszázadok során létrehozta az egyszemélyes - vagy szűk klérusi - parancsalapú vezetést, a gyülekezeti hierarchiát ami a vallásos programokkal, liturgiával éltettek. Aki a vezetőségben nincs benne, a hívők pedig passzívan szemlélve az eseményeket csak elszenvedője a rendszernek. A pásztorral való egyet nem értés, látáskülönbség fel sem merülhet. Hozzá szólni, akár véleményt alkotni az Istentiszteleten nem lehet. A pásztor hosszabb távon történő kritizálása végső soron a gyülekezetből való kizáráshoz vezet. Ismerős a dolog, tapasztaltál már ilyet? Volt már benned az az érzés, hogy habár jó hívő akarsz maradni és Isten útjain szeretnél járni, de ilyen helyre nem akarsz járni se nem ilyen közösséghez tartozni? Mert akkor nem vagy egyedül! Az előbb leírtak nem más, mint a babiloni gyülekezet. Az ilyen helyeken általában elvárt a hétközi, házi csoporthoz való tartozás a könnyebb ellenőrzés érdekében. A hívők viselkedését az ottani vezetők figyelik és ha nem tetszik, jelentés készítenek a felső vezetésnek a "renitens tagokról". Nagyon jó példa erre a Hit Gyülekezete, Németh Sándor pásztor vezetésével (személyes tapasztalat, 1989-1995 között). Hallottam olyan budapesti gyülekezetről, ahol a pásztor konkrétan kiköti, hogyha oda akarnak tartozni, a tagok máshová nem járhatnak, más gyülekezet istentiszteletein nem vehetnek részt (ld. Belvárosi Gyülekezet, pásztor Dombó Zsolt). A legtöbbször ilyen helyen tizedet is szednek, olykor egy papírt is aláíratnak a tagokkal, amiben vállalják, hogy rendszeresen fizetni fogják a tizedet és nem vitatják a pásztor teológiai látásait, véleményét (személyes tapasztalat Budapesten, 2009. évben, én ennek a papírnak az aláírását megtagadtam, majd személyes beszélgetés során a pásztort megintettem ezzel kapcsolatban.). Másik ilyen napjainkban működő rossz példa a Szívbunker nevű közösség. Tökéletes mintapéldája a hierarchikus, kontroll-alapon működő közösségnek. A vezető pásztor - Berényi Gyuri - teljes szellemi tekintélyt élvezve egyszemélyben, legfőbb öntelt úrként felügyeli a közösségi életet, hozza meg a döntéseket, szabja meg az irányvonalat. Látszólag persze négy házaspár a vezetőség része, de a gyakorlatban B. Gyuri szava az irányadó. Ezt gyakorlatban láttam jómagam is 2016. évben. Egy felülről építkező piramis mintájára a vezető pásztor van legfelül, alatta az általa jóváhagyott vezetőség, a kijelölt házicsoportvezetők, azután a "mezei" hívek. Ez teljes mértékben ellent mond Isten országának az elvének, amit Jézus a Bibliában tárt elénk, azaz annak, hogy Isten országa alulról építkezik. A szerint először teszünk, munkálkodunk (ld. szolgálunk) és utána ennek megfelelően szerzünk érdemeket, nem pedig először kinevezzük a vezető pozíciókba az embereket, majd elvárjuk tőlük, hogy annak megfelelően teljesítsenek. Kívülről jól kinéző, vicces formában hozzák magukat, az összejövetelen hangzatos, rockzenei dicsőítés rendszeres. Azonban nem más, mint egy Jézus Krisztus nevében működő hamis szekta. Egy ismerősöm elmondása szerint az egyik házicsoport alkalmon egy kritikusan gondolkodó mezei hívő jelentkezett, hogy el szeretné mondani a tapasztalatait egy pár nappal korábban történt keresztény összejövetelen, az ott elhangzott nemzetközi vendégszolgáló tanításáról, szolgálati munkájáról. A szó jogát - félve az újabb kritikáktól, eltérő látásmód megnyilatkozásától - a házicsoport vezetője a helyszínen egyszerűen megtagadta tőle! Ezek után a hívő egyszerűen fölállt és otthagyta a házi közösségi alkalmat. Hozzáteszem jogosan. Én is hasonlóan tettem volna. Lásd az ide vonatkozó írásomat, ami az ott szerzett tapasztalatomat foglalja össze. Óvakodjatok attól a közösségtől! Általában ezekben a kontroll-gyülekezetekben nem az a fontos, hogy az odajáró, az istentiszteleteiken részt vevő hívők Istennel kerüljenek kapcsolatba, közvetítsék Isten által a közösségnek elkészített áldásait és ezáltal Isten munkáját végezzék. Elsősorban a céljuk az, hogy a saját rendszerüket fenntartsák, működtessék és az oda járó hívőket az ő uralkodásuk alá hajtsák, ahol már nincs gondolkozásbeli szabadság, hanem a nekik való, fenntartásoktól és kritikáktól mentes kiszolgáltatottság. A hívőkkel való közösség, az egymás felé való szellemi szolgálat, az emberek Isten keresése felé való bátorítása csak másod- vagy harmadlagos. Az idáig leírtak alapján ez nem más, mint totális kontroll. Itt egyes kinevezett papok vannak a hívők és Isten között, ami az Újszövetségben bibliaellenes. Hiszen Krisztus óta nincsenek kinevezett papok, egyetlen pap vagy közvetítő van Isten és ember között: maga Jézus Krisztus, a főpap. Ahol a helyi vezető pásztor vagy klérus közvetítő szerepet tölt be a hívők és Isten között, az lényegében pogány kereszténység, ami távol áll az Igétől. Lásd az Igét: "Ti pedig választott nemzetség, királyi papság (...) vagytok..." (1 Péter 2:9a, Károli) és "Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus" (1 Timóteus 2:5, Károli). Ezek önmagában nem annyira veszélyesek, mint például egyes veszedelmes szekták, aminek összejövetelei nem látogathatóak csak kizárólagos meghívás vagy több hetes "beavatás" után. Ezek a gyülekezetek, közösségek szabadok és bármikor otthagyhatóak, azonban még mindig nagyon messze vannak attól az isteni szabadságtól, amit a Bibliában látunk a korai tanítványok idején. Vallástörténeti szemmel nézve ez a rendszer kb. id.sz. 325. óta létezik. Az id.sz. szerint 313. évig üldözött keresztény tanítványok megtűrtté (őskeresztényi korszak), majd a császár keresztény hitre történő jutása után kedveltté váltak az akkori római birodalom szemében és hozzáférést kaptak rengeteg épülethez és a birodalmi infrastruktúrához. Előtte azonban üldözöttek voltak mind a zsidók, mind a pogányok felől is és házaknál jöttek össze. Az akkor zsinagógákba csak időleges, korlátozott hozzáférésük volt, hiszek azok az akkori zsidó vallási vezetők befolyása és uralma alatt volt. Akkor - ahogy azóta sem - a zsidó papok nem fogadták el a keresztény hitet és egy idő után üldözni kezdték Krisztus tanítványait. Nézzük akkor most meg, milyen az eredetileg Isten által elképzelt és eltervezett természetes gyülekezet.

A természetes gyülekezet: isteni szabadság

A természetes gyülekezet az a bibliai forma, amit az Újszövetség elénk tár. Krisztus halála után egész az első pár évszázad végéig rohamosan terjedt a krisztusi tanítványság. Később hívták csak "keresztényeknek" a tanítványokat, először Antiókhiában nevezték őket így (Ap.csel. 11:26b). A korai tanítványok házaknál jöttek össze, egymással közösséget alkotva. Ha túl sokan voltak egy helyen, osztódtak újabb házi közösségekre. Egymással szeretetteljes, egyenlőségre és kölcsönösségre törekvő közösségeket alkottak, ahol nem volt hierarchia 👌. Ez hasonlít magának Istennek a természetére is, - ahogy Frank Viola is írja - ahol a három személy egymást kiegészíti és szolgálja. Az Atya a Fiú fölött van ugyan, de a Fiú mindig az Atyával összhangban van, a Szent Szellem pedig a Fiú üzenetét helyezi előtérbe, a Fiúra mutat és folyton az Atya körül forog. A korai keresztények klérus-, liturgia-, és programmentesek voltak. A közösségi alkalmakat spontán a Szent Szellem irányította, helyt adva ezzel az ajándékok megnyilvánulásának (ld. prófétálás, nyelvek nemei és magyarázata, prófétálás megítélése) és a bűnvallásnak. Nem volt alá-fölérendeltség. Nem vitatkoztak azon, hogy melyikük legyen a vezető. Azon egyesek, akik régebb óta voltak már hívők és szolgálati ajándékkal rendelkeztek (ld. apostol, próféta, tanító, evangélista, pásztor), szolgáltak a többieknek, de nem leuralták a hívőket. A szolgálati ajándékok szerepe főleg a gyermeki, kezdeti állapotban volt fontos. Az érettség elérése után már nem (Efézusiakhoz 4:13, Károli). Akkor ne feledjük, még nem volt iskolarendszer sem, nem beszélve a könyvnyomtatásról. Sokan írástudatlanok is voltak, így nagyobb szerepe volt a kezdeti dolgok elmagyarázásnak, az alapok lerakásának. Mivel az ajándékok megnyilvánulásának utat engedtek (ld. 1 Korinthus 14. fejezet), az összejövetelek minősége a tagok szellemi állapotától és a Szent Szellem spontán munkájától függött, nem pedig a pásztor vagy a klérus megnyilvánulásaitól. Nem volt pap, nem volt közvetítő a hívők és Isten között - kivéve Jézus Krisztus szellemi értelemben - hiszen minden hívő be volt töltekezve Szent Szellemmel vagy elérhető volt számára (ld. Pünkösd után mindnyájan betöltekeztek, Ap.Csel 2:4 illetve ld. Pál apostol direkt imádkozott azokért a hívőkért, akik nem hallottak másról csak János keresztségéről és vettek Szentlelket, Ap.Csel. 19:2-6). Ezáltal biztosítva volt az, hogy Krisztus maradjon a gyülekezet feje. Nem volt tagozódás, felekezetekre osztódás. Városonként egy gyülekezet volt 👆, ami a házaknál összejövő kis gyülekezetek összességéből állt össze. Azért látjuk a Bibliában, hogy a városoknak címezték az újszövetségi leveleket, nem pedig ennek vagy annak a felekezetnek. Tizedet sem szedtek, hanem egymás szükségeire adakoztak. Az egyik városban levő gyülekezet akik bőségben voltak, adakoztak a másik városban levőknek, akik szükségben voltak. Bővebben a tized újszövetségi gyakorlatáról és azzal való "tizedszedés" visszaélésről ebben a cikkben írtam. Hab a tortán, hogy az úrvacsorai közösség sem úgy nézett ki a korai tanítványoknál, hogy ettek egy kis ostyát és utáni megízlelték a kis bort vagy szőlőlevet, ahogy évszázadok óta a templomokban is szokás. Nem. Ott konkrétan vacsorát rendeztek! Igazi közösségi vacsora volt, ahol jóllaktak és ezt rendszeresen csinálták emlékezésképpen. Ennek során megemlékeztek a bárányról, mint Krisztus megtöretett testéről ami szellemi élet és a borról, mint Krisztus véréről, ami engesztelésül szolgált a bűneink számára. Ez a kereszténység.

Konklúzió: gyere ki Babilonból!

Ha a fent leírtak során magadra ismertél, akkor dicsőség Istennek! Lásd ezzel kapcsolatban a bevezetőben is említett Váradi Attila misszionárius erről készült, 3 és fél perces videóját. Eljött az idő, hogy ki gyere onnan. Hagyd ott az ilyen gyülekezeteket, közösségeket, Egyházakat, gyere ki a mátrixból. Nem Isten akarata egyetlen ilyen rendszer működése sem. Ha részese voltál ilyen működtetetésében, akkor bánd meg Istennek mint bűnt és térj meg belőle. Ezután bátorítalak arra, hogy keress ilyen önszerveződő, természetes közösséget, ahol kontrollmentesen tudod gyakorolni a Krisztus-hitet és a többiekkel való közösségi életet, és nem utolsó sorban a benned levő ajándékok is megnyilvánulhatnak mások épülésére. Ilyen helyen a vének koordináló szerepet fognak csak ellátni és hiányzik a szószék. Igazi közösségi formában jönnek össze. Ez volt eredetileg Isten, az Atya akarata, így látjuk a korai gyülekezet gyakorlatát a Szentírásban. A természetes gyülekezetek mentesek a szektásságtól, az elitizmustól és teret fognak adni egymás építésére, a gyengék hordozására, a karizmatikus ajándékok megnyilvánulására és a szeretetteljes közösség-gyakorlásra. Ha szükséged van személyes imára, erősítésre ez ügyben vagy további információra, nyugodtan keress meg közösségi médián. Szívesen veszek e cikkel kapcsolatban bármilyen hozzászólást, korrekciót, akár ellenvéleményt is. 
 
Ajánlott irodalom

[1] Frank Viola - A gyülekezet újragondolása c. könyv. [ford. Országh György] ; [Imádság Háza Alapítvány]
[2] ifj. Lehotzky József - A Bárány királysága c. kiadvány
[3] Csaba tanítvány -
Presbiter, episzkoposz, és diakónus szolgálok jellemzői YouTube tanítás



Frissítések napjója:

[2021.feb.9] - Csaba tanítvány YouTube tanítás link hozzáadva az ajánlott irodalomhoz (köszönet V.Attilána aki kiszúrta)
[2020.okt.10] - Lemboczki Zsombor kérésére eltávolítva az ő számára sértő jelző. Kicserélve: "óbudai" szóval. A másik: "korábban is éreztem helyett" : "korábban is évek óta bennem volt"
[2020.jún.14] - Szívbunker közösségről szóló szekció hozzáadva
[2020.máj.12] - 2. sz. forrás ifj. Lehotzky József munkája hozzáadva

[2020.máj.9] - Youtube videó link hozzáadva

Quartus Miklós
2020.május 3.