2022. augusztus 20., szombat

KORREKCIÓ - Hlatky Szabolccsal (Galata 2:20 csoport) kapcsolatos félreértések és tévelygéstől való óvás


Bevezető


Ebben az írásban szeretnék egy-két dolgot korrigálni abban az írásban, amit 2020.november 29.-én írtam. Ez a Hlatky Szabolcs által mondott teológiai félreértésekről szól és az ő általa – Lucas Meyer és Váradi Attila szolgálata során tapasztalt – visszásságoknak feltüntetett dolgokat próbáltam kommentálni. Mint utólag kiderült, vannak igazságok Hlatky Szabolcs mondanivalójában. Őszintén szólva, korrigálnom kell magamat pár helyen. Ezzel megkövetve ezeken a helyeken H. Szabolcsot és igazat adva neki. Az alábbiakban részletezem. Remélem, hogy ezen írás áldásotokra fog szolgálni a dolgok könnyebb megértése és az igazságban való járás céljából. Továbbá H. Szabolcs és V. Attila (és Lucas Meyer) számára is épülésre, megjobbításra fog szolgálni. 



Kontroll, varázslás


A korábbi, két évvel ezelőtti írásomban írtam a "szeretetlenség/manipuláció/varázslás Jézus nevében.  Ez egy ördögi hazugság. "Meg tudom erősíteni, hogy én is tapasztaltam ezt. Azonban a dolog feltételes. Mindaddig, amíg együttműködő magatartást tanúsítasz, egyetértésről teszel tanúbizonyságot V. Attiláék felé, addig minden 'oké'. Ezután azonban sajnos előszeretettel alkalmazzák a kontrollt: a másik személyének befeketítését, esetleges bűneinek felhánytorgatását. Ez valóban nem más, mint a másik személy felé kontroll gyakorlása, leuralására tett szándék a saját igazságom megvédése érdekében. Ezt egyébként már Lakatos Gábor is megjegyezte jóval ezelőtt, amint én H. Szabolcsot megismertem volna.  Ezt én is próbáltam már kommunikálni V. Attila felé. Ettől függetlenül én nem gondolom azt, hogy V. Attiláék szeretetlenek lennének. Továbbra is szükséges a bibliai álláspont képviselete erélyes módon és következetesen mások irányában, mindezt kontroll szándéka nélkül. Ki kell mondani az igazságot elszántsággal és Isten szeretetére kell biztatni az embereket. Fontosnak tartom én is hangsúlyozni, hogy a kontroll SOHA nem Istentől van!

Önigazság


Írtam továbbá, hogy "Csak nekik van igazuk, megmondják a 'tutit' Ez egy ördögi hazugság. " Ebben a kérdésben részben igaza van H. Szabolcsnak: én is tapasztaltam ezt. Abban abban a pillanatban, ahogy nem értesz egyet velük, a saját igazságukat keresik és csak akkor mennek tovább, ha nekik van igazuk. A másik véleményének semmilyen teret nem adnak. Még csak megfontolásra sem veszik. Ez a folytonos önigazság keresése. Ez szemben áll Isten útmutatásaival a Bibliában, ahol azt olvassuk, hogy egymás különbeknek tartsuk önmagunknál:

"Semmit nem cselekedvén versengésbõl, sem hiábavaló dicsõségbõl, hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál." (Filippi 2:3)


Vádaskodás


Azt is írtam, hogy "Folyamatos vádaskodással kontroll alatt tartják a többieket. Ez egy ördögi hazugság. ". Ebben a kérdésben én is tapasztaltam, hogy V. Attilánál több alkalommal rendszeres a másik személy hibáztatása, vádaskodása. A másikban a vélt bűnökre való rámutatás készsége. Ha megnézzük az írásokat, Jézus minden esetben könyörületes volt azokkal az emberekkel szemben, akikkel személyesen találkozott (ld. házasságtörő asszony, Nikodémus farizeus éjszakai látogatása stb.). Maga Jézus sosem kárhoztatta az embereket, csak rámutatott arra, hogy ne vétkezzenek többet. Tehát felemelte, bátorította őket. Ezzel szemben az olyan típusú szolgálat, ahol a másikat kárhoztatom és a bűneit hánytorgatom fel, nem követi a helyes, jézusi magatartást. Ez lényegében a kárhoztatás szolgálata.  Ha megnézzük a Bibliát, Jézus az emberi csoportok felé kemény volt, komolyan figyelmeztette őket, hogy szükségük van megtérésre. A legkeményebb a farizeusokkal szemben volt, akiket megfeddett (Máté 23).  Fontosnak tartom ugyanakkor azt hangsúlyozni, hogy amikor Isten rávilágít a bűnökre, akkor azt nem hívjuk 'vádaskodásnak', hiszen a Szent Szellem munkája az, amikor ez történik. Vannak esetek, amikor emberek felhívják a figyelmet bizonyos helytelen magatartásra és ezért az ilyenek utána a gyűlölet tárgyává lesznek. Nehogy összekeverjük a kettőt. 

Konklúzió


A fentiekkel remélhetőleg korrigáltam saját magam. Itt nem H. Szabolcs megvédése volt a célom, hanem a tényekre való rávilágítás azzal a céllal, hogy IGAZSÁGBAN KÖVESSÜK KRISZTUST. Azzal önmagában nincsen bajom továbbra sem, hogy H. Szabolcs külön utakon akar járni. Szabadságban él. Annak ellenére, hogy a fenti dolgokban van igazsága, továbbra is az a véleményem, hogy H.Szabolcs túlzásokba esik és nem megfelelően ítéli meg a dolgokat (pl. 'Galata-szindróma', 'nem működött egyáltalán a Szent Szellem', 'szektából szabadulás' stb.). Szabolcs egyelőre még fiatal, friss hívő akinek szüksége van egy megalapozott, szilárd hívői érettségre. V. Attilának és Lucas M.-nek sokkal mélyebb tapasztalata és bibliai jártassága van. Éppen ezért Szabolcsnak tisztelnie kellene őket és nem teljesen elszakadni és 'szektának' illetni őket. Ami pedig V. Attilát és Lucas M.-t illeti, ők is nagyon sok pontban az igazságot hirdetik és sok jó dolgot mondanak. A fenti említett dolgokban viszont elvárom tőlük a megfontolást és komoly, alázattal járó korrigálást, bűnbánó szívet és az általuk okozott károk miatt a hívőktől való nyilvános bocsánatkérést! Idén korábban megfeddtem V. Attilát és Lucas Meyer-t is, de nem fogadták el és ellenem fordultak. Remélem, hogy jobb belátásra térnek. Addig is, amíg ez megtörténik, szeretettel fogadjuk be őket, mint olyan személyeket, akik törékenyek és sebekkel szolgálják Krisztus ügyét. 

Krisztusban szeretettel, 
Miklós

2022.augusztus 20.  

Frissítési napló

[2022.aug.27] - V. Attila hajlandó volt a dolgok rendezésére. Kivettem egyes mondatokat, amelyek túl erősek, élesek voltak. Összességében viszont szerintem megállnak az itt leírt dolgok. Időközben viszont H. Szabolcs a Facebook-on törölte a videója írt kommentemet és letiltott!

72 megjegyzés:

  1. Azt hiszem, a „taknyos kölyök”-ről is kellene írnod, melyet nem sikerült tisztáznod Lucas Meyer felé, tehát továbbra is rendezetlen bűnöd van. Pontosan azon „bűn-nem-bánók” sorába léptél, mint amilyen Hlatky Szabolcsék is. Kár, hogy ez a blog egy pletykarovattá alacsonyodott...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi a gond a "taknyos kölyök"-kel? :-) Az nem káromkodás, se nem szitkozódás. Azt vállalom továbbra is. Mondtam neki, hogy az a véleményem róla és amíg a lealacsonyító, lenéző, uralkodó viselkedédését nem változtatja meg, addig az is marad. Ez nem szó szerint természetesen, hanem a szellemi látásait tekintve még éretlen véleményem szerint. Nincs semmilyen rendezetlen bűnöm ez ügyben, nálam ez nem üti meg a "bűn" mércéjét. Meg lett beszélve vele: a beszélgetésünk során Lucas őrjöngött, szembeszállt, majd végül megszakította. Q.M.

      Törlés
    2. Hazudsz, végig jelen voltam a beszélgetés során.

      Törlés
    3. Mellesleg javaslom a Jakab levele elolvasását a nyelv bűneiről és Isten képmása gyalázásáról.. Igaza van Lucasnak, ti nem vagytok újonnan születve, ugyanolyan képmutatók vagytok, mint az Isten Igéjét gyűlölő írástudók és farizeusok, akik a qrva fiának spekulálták Jézust. Egy az egyben ugyanazt csináljátok. Mert nincs hely a szívetekben Isten Igéjének. Menjetek csak a széles úton ti is, atyáitokhoz méltóan.

      Törlés
    4. Az egész beszélgetés közted és Lucas között arról szólt, hogy Lucas próbálta megérteni, mit jelent a Taknyos kölyök kifejezés magyarul. Össze-vissza hazudoztál neki és kihasználtad, hogy ő külföldiként nem ismeri a konnotációt. Mint kígyó tekeregtél beismerni, hogy gonosz voltál. Azért szívtad meg, mert arra nem számítottál, hogy a pletykát továbbítom neki , és innentől kezdve leégtél. Nem maradt más csak a damage control a részedről, mert ha valaki itt büszke keménynyakú és körülmetéletlen szívű, az Quartus Miklós. Bizony, a fagyi visszanyalt, és gyáva voltál bocsánatot kérni. Igen, leégtêl, mert velem nem tudtad eljátszani a testvérek közötti viszályszítást egy szellemi imaharc kihívás közepén (mint ami a testvérlopónak sikerült 2020-ban). És erre kitalálod gonosz módra, hogy Lucas engem bevarázsolt. Mert fogalmadc sincs mit jelent az igazi testvérszeretet kontroll és érdekek nélkül. Ugyanaz a gonosz pletykás szellemiség vezet Miklós téged, mint a testvérelopót is.

      Törlés
    5. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
  2. Az egészet Q.M. támadása kezdte, amikor is nekünk támadt a 28 napos Bill Gates imakihívás kapcsán és elkezdett engem Lucas ellen uszítani. Majd H.Sz. módjára Lucast elkezdte emailben ellenem uszítani. Q.M. egy imaharcba kotnyeleskedett bele, és próbált a testvérek között a H.Sz.-ben működő „éles olló” (52. zsoltár) nevű démon segítségével vágást előidézni. Az említett zsoltár szerint Isten megrontja a magabírókat, tehát hosszú távon érdemesebb inkább a megtérést és a bűnrendezést választani.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. (Feltételezem V. Attila vagy). Semmilyen "támadás" nem volt, simán testvéri útbaigazításnak és intésnek indult, jó és tiszteletteljes hangnemben. Kifejtettem, hogy mekkora marhaságokat hisztek el, amelyek forrásai démonok szvsz, simán elhiszitek az amerikai fundamentalista megszállott hívők téveszméit bármilyen szűrés nélkül és ki is álltok mellette nyilvánosan. Azok nem Igék, vagy igaz vagy nem. Ezt nem bírta befogadni se nem a te, se Lucas büszkesége és azonnal támadásként értékelte. Messengeren/e-mailben is igen, próbáltam jelezni, hogy Lucas-szal (ill. a rajta levő szellemmel) gondok vannak.

      Törlés
    2. Először is megtámadtad Lucast a háta mögött hogy vigyázzak vele. Miközben azt mondtad nem is tartod vele a kapcsolatot. Úgy kellett nekem kérni hogy hozzunk össze egy videó csetet. Az eredeti bűnöd továbbra is az alaptalan spekuláció, ami megegyezik a jövendőmondással és ráadásul hazugságot hirdetsz. Jel 22:15 De kinn maradnak ... mind, aki szereti és szólja a hazugságot.

      Törlés
    3. Nem 'támadtam meg Lucas-t a háta mögött', hanem először intést küldtem messenger-en figyelmeztetésként. Valóban, én Lucas-t közelről nem ismertem sem előtte, sem azóta. Ezért jobbnak láttam, hogy közvetlenül neked szóltam. Később azonban nyitott voltam a hármasban történt videóbeszélgetésre, ami meg is történt, amit te intéztél. Semmilyen alaptalan spekuláció nincs, se nincs kibeszélés. Őszinte, nyílt intés, majd feddés következett először négyszemközt (messenger), majd később hármunk között (videócset), ahogy a Biblia is írja. Részemről igaz, őszinte, biblikus és megalapozott volt az irányotokba az intés, majd a feddés. Hazugság nincs és nem is volt, részedről vádaskodásnak ítélem viszont a 'hazugság' vádját.

      Törlés
  3. A nagyközönség elé tárom Q.M „szeretetteljes” uszító levelezéséből (2022 febr. 24., Cs 20:11): „Lucas pedig egy taknyos kölyök, fiatal szellemben és az Ördög használni tudja szolgálati befolyásolással, varázslással, megveti a szellemben nála érettebbeket. A gőgje miatt el van szállva és ez már Isten büntetése rajta. Nincs még megtöretve, testből szolgálja az Urat.”

    Ebben az az érdekes, hogy Lucas korábban megkérdőjelezte Q.M. szabadkőműves Hit Gyülekezetében történt megtérését és bemerítkezését. Innentől kezdve vált Lucas Q.M esküdt ellenségévé. A Miklósnak a mi 28 napos Bill Gates imakihívásunk 14. napján semmiből történt kirohánása csak megerősített bennünket Lucas diagnózisában, hogy Quartus Miklós nincs újjászületve, és projektál (az ő dolgait vetíti ki másokra). Amit az emailben idéz Lucasról, valójában saját magáról írja. Alázatos istenfélő ember nem nyilatkozik és nem gyalázza Isten egy másik képmását és szolgáját úgy, hogy „taknyos kölyök”. A Lucas és Miklós közötti ezt rendezni próbáló angol nyelvű videóbeszélgetésnél a háttérben tanúként végig jelenvoltam, és Q.M részéről esze ágában sem volt elismerni, hogy a „taknyos kölyök” az minden, csak nem egy tiszteletteljes kifejezés, sőt, még magát védte, hogy ez a magyar nyelven egy aranyos és vicces kifejezés. Biztosítottam Lucast afelől, hogy Miklós hazudott és nem tért meg bűnéből. Lucast személyesen ismerem, és már rég dababokra tört: pontosan ez volt az, amit Miklós képtelen volt beismerni, hogy nála ez a teljes megsemmisülés még nem történt meg. Így az alábbi mondatok Q.M-re igazak: az Ördög használni tudja szolgálati befolyásolással, varázslással, megveti a szellemben nála érettebbeket. A gőgje miatt el van szállva és ez már Isten büntetése rajta. Nincs még megtöretve, testből szolgálja az Urat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt vállalom, nem káromkodás, se nem szitkozódás. Pontosan úgy van, ahogy írtam. De – ha visszaemlékszel – azt a levelet csak _neked_ küldtem el eredetileg, te küldted tovább Lucas-nak, amiből látszik szándékos perpatvarkodás szítása, torzsalkodás szelleme. A Bill Gates-es videók már az ördög munkái, démoni hazugságok főleg leginkább kétes információforrásokkal, eltúlzott konteós állítások, totálisan félrevitte a szolgálatotokat a büszkeség miatt. Ez Isten büntetése már rajtatok. Óriási leleplezés a büszkeség szelleme rajtatok! Szellemi áttörés. Tehát itt nem az a lényeg, hogy "taknyos kölyök" -e ő vagy te, hanem maga a büszkeség bűne ami jóval nagyobb. Itt jön Jézusnak a jól ismert mondása: 'Ne nézd más szemében a szálkát, míg a saját magadéban nem veszed észre a gerendát'. Esküszöm, ha Lucas és te nyilvánosan hajlotok arra, hogy megtértek a magas lovon ülésből, akkor én is visszavonom a "taknyos kölyök" kifejezést. Én megtörtem az Úrban nagyon erősen már évekkel ezelőtt. Isten akkor felemelt és azóta sokkal jobban használ emberek felé. Sem Lucas azonban (se nem te) láthatóan nem törtetek össze eléggé, ha így viselkedtek még mindig. Ezt már sok ember tudja is, több testvér panaszkodott már rád nálam. Nem olyan rég egy kedves hölgynek azt írtad vissza, hogy "takarodj már innen, távozz tőlem Sátán..." ésastöbbi.

      Törlés
    2. Azt a levelet nekem küldted el. Én pedig a PLETYKÁT úgy kezelem, hogy automatikusan továbbítom a háta mögött kibeszélt embernek. Jelen esetben Lucasnak továbbítottam egy gyáva és gusztustalan üzenetet tőled.

      Törlés
    3. Vakok gyülekezete. „Kedves hölgy.” Mivel ti a Télapó Jézusban hisztek, ezért fogalmatok sincs, hogy Jézust miért utálták a magatok fajta vallásos képmutatók és fehérre meszelt sírok, akik kívül szépek vagytok, de belül telve rothadással és halottak csontjaival. Ha a bibliai Jézust tanulmányoznátok, akkor látnátok, épp azért gyűlölték őt és feszítették meg koncepciós perrel, mert ő kimondta az ilyen jóembereknek, hogy a gyehenna fiai. És annyira vakok vagytok, hogy ezt nem látjátok, hogy ugyanez ismétlődik most meg. Pontosan ugyanezt csináljátok, mert gyűlölitek Isten Igéjét Tim keménynyakú és körülmetéletlen szívű emberek. Hát István vértanút se a szép keresztény lelkipásztori beszédéért kövezték meg... És mi van oda írva, hogyan beszélt István? „betelve Szent Szellemmel”. Ti tehát nagyon tévelyegtek!

      Törlés
    4. 'Én pedig a PLETYKÁT úgy kezelem, hogy automatikusan továbbítom a háta mögött kibeszélt embernek.' Az nem volt 'pletyka', hanem figyelmeztetés és intés a te feléd. Én nem voltam soha közeli, közösségi kapcsolatban Lucas-szal, nem ismerem őt közelről. Gyakori beszédkapcsolatban nem voltunk. A te első reakciód a továbbküldés és felfedése volt, egyből menedékbe húzódtál és mentegetőztél a másiknál. Ez a leuralt személyiség tipikus jellemzője. Akkor láttam meg, hogy a 'strongman' itt Lucas, aki téged leural már régóta és irányít. A te bűnöd ebben csak az, hogy ezt hagytad és nem az Úrhoz járultál támaszért, hanem Lucashoz azonnal.

      Törlés
    5. "Vakok gyülekezete. „Kedves hölgy.” Mivel ti a Télapó Jézusban hisztek, ezért fogalmatok sincs, hogy Jézust miért utálták a magatok fajta vallásos képmutatók és fehérre meszelt sírok, akik kívül szépek vagytok, de belül telve rothadással és halottak csontjaival."

      Ez egy az újabb gonosz, magas lovon ülős vádaskodás! Ezzel pont azt nem veszed észre, hogy TE VAGY AZ, aki a farizeus. Semmilyen 'télapó Jézusban' nem hiszek én, hanem te vádolod Isten gyermekeit, az Úrban a szellemi testvéreidet. TE NEM VAGY JÉZUS. Vedd már észre ember!!!

      Jézus igen, valóban mondott olyanokat a SOKASÁGNAK, de a hozzá közel valókat mindig finoman kezelte. Továbbá még a farizeusokat is leoltotta KÖZÖSSÉGI szinten, de egyenként mindig segítette és tanácsolta őket (ld. Nikodémus újjászületésről szóló Igerész Jn.3.ban).

      A 'keménynyakú' és 'körülmetéletlen szívű' itt pontosan TE VAGY, vedd már észre ember! Milyen jogod veszed magadnak a bátorságot, hogy Krisztus választott edényeit ilyen jelzőkkel illessed?!? És arra, hogy csakis egyedül te magadat állítsd be igazi hívőnek?!?

      Pontosan TE VAGY AZ, aki nem feszítette meg magát és nem temette el a régi, ó-emberi természetét, amikor folyamatos vádaskodásokkal, mások befeketítésével hamisan próbálod beállítani őket és azok hitét az Úrban lekicsinyíted. Ezzel Krisztusnak okozol kárt, Krisztus Teste szenved tőled. Hiszen abban a pillanatban, hogy veled nem értenek mindenben egyet hanem más véleményen vannak, a testvérek azonnal 'hamisakká', 'farizeusokká' válnak a szemedben, akiket Krisztus megváltott drága vére által és klasszisokkal jobb gyümölcsöket produkálnak, mint te.

      Szeretet nélkül minden csak hamisan 'zengő érc és pengő cimbalom'.

      Törlés
  4. „Ez a folytonos önigazság keresése. Ez szemben áll Isten útmutatásaival a Bibliában, ahol azt olvassuk, hogy egymás különbeknek tartsuk önmagunknál:”

    Miklós, mikor akarsz bocsánatot kérni Lucas Meyertől azért, hogy a háta mögött taknyos kölyöknek nevezted? Ameddig ezt nem vagy hajlandó megtenni, sajnos bort iszol és vizet prédikálsz (ez a képmutatás definíciója). Tessék, itt az ige, alkalmazd: tartsd Lucas Meyert különbnek önmagadnál és kérj bocsánatot a háta mögötti lealacsonyító és Jézushoz nem méltó kifejezésért. És hagyd abba a nácizást és egyéb rágalmazást, mert ezt még a magyarországi törvény is bünteti.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bárcsak annyi lenne a baj, hogy egyikünk "taknyos kölyök"-özik...ennél azonban jóval nagyobb sajnos! :-( Először neked kellene akkor józanul és alázatosan jönni megbeszélési szándékkal és nem letiltogatni mindenhonnan, miután semmi okot nem adtam rá, kezdjük ott. Az pusztán egy jelző (ami kb. igaz is szellemi, hitbeli értelemben), nem pedig olyan mint pl. a büszkeség bűne. Folytassuk pedig ott, hogy a kérdésem: mikor vagy hajlandó megtérni a büszkeségből? Mikor vagy hajlandó megtérni mások lenézéséből, a fennhéjazásból, testvérek sértegetéséből (pl. sátánnak nevezni egyeseket, stb.)? Itt az általános hozzáállásról beszélek az emberek, testvérek felé. Lásd gerenda. Utána tárgyalhatunk a szálkáról. Testvéri szeretettel, Q.M.

      Törlés
    2. Javaslom olvasd el Nehemias könyvét, kifejezetten a Tóbiás, Szanballat, Gasmu és hasonló pletykás és ármánykodó ellenségekre figyelj oda. Hát ők minden voltak, csak épp testvérek nem. Összemosni a képmutatókkal a testvéreket nem célszerű. Nekem mindenki a testvérem, aki Isten Igéjét rettegi. A képmutatókkal pedig ugyanúgy fogok kommunikálni, mint Jézus, akit követek. Vagy te is a Bibliai Jézust követed, vagy a második parancsolat megszegésével csinálsz magadnak egy hamis Jézust és mész te is Jeroboám utálatossága szerint. A döntés a tiéd: a keskeny út vagy az önsajnálat.

      Törlés
    3. Hoppá...! És itt van az újabb leleplezés: Krisztus drága vérén megváltott hívő tanítványok nem 'pletykás és ármánykodó' ellenségek, hanem ISTEN GYERMEKEI, választottai. Bárányok. Mi Isten népe, családja vagyunk akik a krisztusi családban, szeretettel vagyunk egybekötve és várva Krisztus urunk és királyunk visszajövetelét. Az igazi képmutató farizeus, aki külsőleg odaszánt hívőnek látszik, de belül rakva minden ragadománnyal és mocsokkal, az te vagy. TE NEM NEVEZHETED ISTEN NÉPÉT, KRISZTUS TESTVÉREIT képmutatóknak. MILYEN JOGON MERÉSZELSZ Isten megváltottjait 'nem testvéreknek' nevezni?!?

      Ez nem más, mint az ÖRDÖG HAZUGSÁGA. Perpatvar, veszekedés, torzsalkodás, versengés szítása Isten népe között.

      Tudomásodra adom, hogy én személy szerint Istent félem, Krisztushoz tartozom, mert meg lettem váltva dráva vére által, Isten családjába tartozom. A vízzel való bemerítésem teljesen Krisztus iránti élet és követési iránti vágy kifejezése volt. A názáreti Jézus Krisztus nevébe merítkeztem be, meghaltam az ó-ember számára és élek Krisztus számára, mint új-ember aki feljött a vízből. Aki ezt továbbra támadni vagy hazudni meri, az nem más, mint maga az ördög. Én az Urat és a keskeny utat választom!

      Te azonban továbbra is a vádaskodás és befeketítés útját választod. Ez távolról sem önsajnálat, sem a keskeny út. Ezért most a leleplezés eredményképpen MOST KEMÉNYEN PARANCSOLOM, HOGY TÉRJÉL MEG PORBAN ÉS HAMUBAN a nyilvánosság előtt!

      Akkor jelentkezz, ha készen állsz az önvizsgálatra, a hamis teológiából való megtérésre és Krisztus Testéből egyes emberek általad kiválasztott formában történő kirekesztések beszüntetésére. Addig amíg ez meg nem történik, a János 20:23 alapján a BŰNÖD MEGMARAD.

      Törlés
    4. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    5. Itt is ítélkezel Miklós. Tehát Lucas csúnya, mert mert elmondta a szabadkőműves gyülekezetben történt bemerítése újragondolása bizonyságtételét, mely téged kényelmetlen, védekező pozícióba vitt. Hogy ezzel megtámadta a te üdvösségedet. Tehát ha neked kényelmetlen, az ítélkezés és kárhoztatás, ugyanakkor amikor te csinálod másokkal (akár itt a blogon is), akkor minden rendben van. Figyeljél, komolyan Lucas ott azt mondta ki nem vagy újjászületve, vagy azt, hogy mit gondolsz erről? Ez rátok tartozik. De hogy miért kell ebből ekkora feneket csinálni? Ott neki nem emlékszem, hogy elmondad, sorry, a hit gyülis bemerítés gáz volt, de 2002-ben össze lettem törve és akkor rendesen bemerítkeztem. Erre nem emlékszem, szerintem ennyivel el lehetett volna intézni simán. Hanem ott is bementél védekezőbe, aminek kísérő jelei nálad a nevetés és az elváltozott hang és arc. Ki mondta, hogy védd magad? Egyszerűen csak érdekel az emberek újjászületésének valódisága. Ez nem a mi hibánk, David Lawson tanította, hogy mindig nagy dolgot kell megnézni egy hívő életében, hogy rendben van-e.

      Törlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Sokan mondják majd nekem ama napon: Uram! Uram! Nem a te nevedben prófétáltunk-e, és nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem cselekedtünk-e sok hatalmas dolgot a te nevedben?" Máté 7:22

      A fentieknek semmi köze az antiszemitizmushoz, annak legapróbb szándéka sincs itt. Én szeretem a zsidókat.

      Törlés
    2. Nem arra reagáltál, amit írtam. Tehát, hogy Lucast lená-ciztad és leges-tapóztad. Én a gyümölcsöt nézem nálad. Már van egy pár spekula nálad, taknyos kölyök (mintha szegény csak bébi hívő lenne de te vagy a naaagye ezer éves (alázatos) hívő (inkább idősebb testvér a tékozlóból)), nátzi, gesti (cenzúra miatt írok így), rólam is spekulálsz szépeket, mint a „kedves hölgy”, akit G-ék rendbe is tettek, miután hozzájuk irányítottad. Most keresett valaki, aki látta testvérlopó legújabb videóját, hát nem semmi, most már antikrisztus is vagyok, és hogy ugyanúgy eljátszotta a taktikai bocsánatkérést, mint örjöngése legelején. Tudod mi a taktikai bocsánatkérés? Akkor Benny Hinni és Todd White is csinált például, hogy a nagy nyilvánosság előtt bocsánatot kért mind a kettő, miközben ugyanúgy folytatja a bűnt, ami miatt vád érte őket. Testvérlopó ugyanúgy képes a „bocsánatkérés”-re a nyilvánosság előtt (színészkedés), miközben esze ágában sincs rendezni azt a sok anyagi és kapcsolati kárt, amit elefántként okozott a porcelánboltban. A taktikai bocsánatkérés lényege az embereknek való tetszés, hogy jobb színben tűnjön fel a külvilág előtt, miközben a hátbadöfött embert meghagyja az irgalmas samaritánusnak, hogy összeszedje. Testvérlopó ezt csinálta velem többször is, mióta ismerem, embereket lopott és fordított ellenem. Anyagi károkat is okozott, többször ki lett mentve a saját ostobaságából, és mintha kígyót melengettünk volna, többször is megmart. Mi meg tűrtük, tűrtük és tűrtük. Míg végül majdnem teljesen kicsinált. Ha akarod, védjed őt, de az én Bibliám azt mondja, ismeri az Úr az övéit, és álljon el a hamisságtól mindenki, aki az Úr nevét vallja. Mindenki maga döntse el, hogy tekereg vagy az egyenes úton jár. Isten végig jelenvolt Szabolcs minden ellenem elkövetett gonosztetténél, majd ő rendet tesz. A kontroll pedig tudod mi? Majd amikor csipet raknak a kezedbe és kamerával figyelnek mindenütt és leszabályozzák minden léptedet. Ha az a kontroll. De valakinek erősebben odaszólni, az minden, csak nem kontroll. Ostobae és alaptalan óvodás vádak ezek, méltók a „taknyos kölyök” kifejezés újraértékelésére. Szép mai nyelven úgy hívják: infantilis szociális viselkedés.

      Törlés
    3. Melyikre? De írtam azt az Igét fentebb. A démonok űzése nem jelent semmit, Jézus is már figyelmeztette tanítványokat. Nem védem, se nem támogatom a "testvérlopó" -t de az már ítélkezés, ha te azt mondod rá, hogy 'taktikai bocsánatkérés'. Lehet, hogy úgy van, de nem a te tiszted azt megkérdőjelezni. A 'kedves hölgy' pedig ugyancsak, ő vele is gonosz szájú voltál, amit meg kell bánni, függetlenül attól, hogy mennyire jár az Úrban vagy nem. Ő még gyermeki hitű, akit te megbotránkoztattál. Letiltottad őt is tudomásom szerint. Jézus azt mondta, hogy 'Jaj azoknak, akik egyet is e kicsinyek közül megbotránkoztatnak.' Szellemi értelemben még gyermek. Az, hogy mit csinál "testvérlopó" testvérünk, azt neked kell elszenvednek, Isten büntetése már rajtad, nem veszed észre? Tűrni kell, mert az Úr nem nézi el azt a sok sérelmet, amit Krisztus Teste szenvedett el rajtad keresztül, legutoljára én is (!). Nem kérdés, hogy "testvérlopó" nem oké és gonoszak az ő tettei is – ezért nem támogatom – de akkor sem lehet Krisztus követőjeként úgy viselkedni vele, ahogy te. Gonosszal gonoszért nem válaszolunk. A bosszúállás az Úré. Ne hívj, nem válaszolok, csak miután az alapfeltételeket teljesíted. Már Gábornál van az ügy, neki megírom, mik azok a feltételek, amiket előtte teljesíteni kell egy normális beszélgetéshez, amikor is hármasban leülünk tanú előtt és átbeszéljük a dolgokat, bűnrendezés érdekében. Áldás.

      Törlés
    4. Örülök hogy hajlandó vagy a rendezésre. Arra kérlek ne húzzuk a rétes tésztát. És fejezzük be az ítélkezést. Továbbá igazságtalannak tartom a következőt, ítéld meg: számodra fontos a rendezéshez, hogy bizonyos feltételeknek megfeleljen. Nyelek egy nagyot megint mint már oly sokszor tettem: rendben, menjünk el akár X mérföldre. Ugyanakkor Szabolcs részéről az én feltételeimnek nem megfelelő nyilvános bűnrendezést, melyet már többször is megcsinált ellenem a kakikavarás folytatásával, te ítélkezésnek tartod részemről, holott nem ismered a sztorit, az előzményt. Tehát itt jön be részedről az igazságtalan kettős mérce: részedről elvárod a feltételek betartását. Ugyanakkor engem elítélsz, mert Szabolcs nem akart megfeleli az én feltételeinek (lejárató hadjáratának visszavonása nyíltan mindenki előtt és az ellopott kapcsolatok (szellemi munka) rendezése); és jogos okkal mondom, hogy ez taktikai bocsánatkérés. Szerinted ez ítélkezés részemről. Rendben, de akkor legyen az a natzi, gestapo, antikrisztus, szekta, isten ítélete alatt vagyunk a konteo tévelygéssel stb minden, amit mondtál ránk. Légyszi Miklós magadra is alkalmazd az ítélkezést, ha rám is alkalmazod. Látod, ez nem fair, nem krisztusi, és jelen esetben te szabod a kontrollt nekem, két mérföldre is elmenő kontrollálónak.” Szerinted a tékozló fiú apja is így csinálta: na végre jön a taknyos kölyök, jól lecseszem!? Vagy alig várta a rendezést? Vagy őszintén akard rendezni szeretettel, vagy sehogy. Egyébként az is nekem jött, hogy jó lenne rendezni, és mivel Gábort ismerjük mindketten, fel lehetne kérni őt, hogy segítsen. Ugyanúgy ki akarta a rendezést testvérlopóval? Komolyan Miklós, jó lenne már egyenesen járni és Istennek tetsző módon. Köszönöm szépen, Attila.

      Törlés
    5. Még annyit hadd tegyek hozzá, valóban letiltottalak _minden szociális medián_, ahogy írtad, mert a betűhuszárkodásból elegem lett. Telefonon nem emlékszem, hogy letiltottalak volna. Sajnálom, tényleg sok volt nekem, tolakodásnak éreztem, és én erre mondom, hogy többször is átléptél határokat. Lehet te nem így éreztél, nekem sajnos így jött át. A kommunikáción sosem árt, ha mindannyian fejlesztünk.

      Törlés
    6. Nincs mit. Az ítélkezést nem fejezhetjük, mert az kell, sőt szükséges (!) akkor, ha nincs képmutatás benne. Azaz, mentes minden képmutatástól. A kettős mércéről csak annyit, hogy itt félreértés van szerintem a részedről: én nem a miatt marasztaltalak el (ld. ítéltelek meg), hogy alapvető elvárásaid vannak "testvérlopó" felé, hanem amiatt, hogy a rendezés lezárása előtt már kirekeszted Isten családjából. A helyzet az, hogy nagyon úgy néz ki, hogy nálad is van mit keresni abban az ügyben, annak ellenére, hogy valóban nem ismerem az előzményeket, részleteket. Jön akkor a 'taktikai bocsánatkérés' ami meg szubjektív megítélése a dolgoknak. Én tehát maximálisan megengedem neked, hogy "testvérlopó" felé legyen hasonló elvárásaid, feltételeid, mint nekem feléd. Amúgy meg én nem az én _személyes_ sérelmeimet rendezném veled amúgy sem, hanem én általánosságban a Krisztus Teste iránt – véleményem szerint – elkövetett bűnöket. Én nem vagyok 'apa' ...hol? :-) Ez a hasonlat nem jó ide, én testvér vagyok. Isten a mi édes apukánk, a végén úgy is meg leszünk ítélve mindannyian. Nem viszek bele semmilyen érzelmi megközelítést, nincs ilyen irányú elvárásom feléd. Majd jön Gábor, egyeztetünk időpontot és beszélünk, rendben.

      Törlés
    7. MEGBOCSÁTÁS

      "Ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért."(Fil3:14)
      Amig nem tudsz kiszabadulni a múltad fogságából, addig nem fogadtad el Jézus kegyelmét.
      A múltad bűnei, ha felismerésre kerülnek benned, tönkretehetik a jelened és blokkolja a jövődet is. Az ember egyetlen esélye, hogy átadja múltját és felajánlja jövőjét Jézusnak. A bűnbocsánat nem törli el a múltad, csak a bárány vére elfedi azt. Ha megtagadod a bárányt, a múltad bűnei újra láthatóvá válnak..."Bocsásd meg a mi vétkeinket, ahogy mi is megbocsátunk, az ellenünk vétkezőknek."
      Jézus példabeszéde az adós szolgáról (Mt 18,21-35) nem a pénzadóságról és annak rendezéséről szól, hanem a könyörülő Istenről és az ember, embertársához való viszonyáról, amely végül is meg fogja határozni az Istennek az egyes emberhez való végső viszonyulását. A példázat röviden arról szól, hogy egy királynak egyik szolgája tízezer talentummal tartozott, ami ma több millió forintnak felel meg. A király számadásra szólította az adós szolgát, de az nem tudott fizetni. Könyörgött a szolga, hogy az ura legyen türelemmel iránta, mert mindent vissza fog fizetni. A király megkönyörült ezen a szolgán, és ezen felül, minden tartozását elengedte neki.(Megfizette helyette a tartozást!)A szolga kiment és találkozott a szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Megragadta és fojtogatni kezdte azt, hogy adja meg, amivel tartozik. Az könyörgött, de ez a királytól kijött szolga könyörtelen volt, és börtönbe vetette a szolgatársát, amíg az meg nem fizeti neki a száz dénárt. Ez az összeg ma pár ezer forintot ér. Jézus példázata megtanít és figyelmeztet minket arra, hogy amit embertársainkkal teszünk, az olyan, mintha Vele tennénk. Vissza lehet élni valaki jóindulatával, amikor valaki folyton megbocsát nekünk. Egyébként ezt teszi az ember folyamatosan a teremető és magváltó Istenünkkel szemben! Ő megbocsát, és mi minduntalan visszaélünk ezzel a jóindulatú és könyörülő bánásmóddal. Igen, de meddig lehet ezt tenni? Hol érvényesül itt Isten igazságossága, hogy ha a hozzá folyamadónak mindenkor megbocsát? A példázatban a király az Istent jelképezi, az adós szolga a gyarló embert, a szolgatárs az embertársamat, aki megbántott vagy visszaélt velem. Azok a szolgák ( Mt 18,31), akik jelentették a történteket a királynak, azok a példázatban az angyalok.
      A hetvenszer hétszer történő megbocsátásra, csak az Isten gyermekei képesek, mert ezt Istentől tanulták meg, és tőle kapják hozzá az erőt. Ezt minden hívő ember átéli, amikor az Istennek megvallva bűneit, bocsánatot nyer ( Zsolt 51,19). E nélkül az isteni megbocsátás és elengedés nélkül a hívő ember élete „pokol” lenne, mert sohasem lehetne békessége.

      Törlés
  6. Azt gondolom, hogy Attila megtért a kontrolból. De a múltban én is fedtem ezért.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát sajnos nem úgy tűnik, még fél évvel ezelőttig. Örülök, hogy te is úgy tettél. Egyelőre nem jelezte az ez iránti belátás szándékát.

      Törlés
    2. Érdekes, hogy H.Sz-re nem mondod, hogy Taknyos kölyök. Egyébként L.M. elég régóta ismeri az Urat, csak hamis evangéliumot kapott, mint te is. Ő volt annyira alázatos, hogy ezt belássa. Részedről viszont éppen a gőg igazolása az, hogy valakit a Taknyos Kölyök jelzővel illetsz. De sebaj, vicces lesz majd az ítélet napján, amikor erről számot fogsz adni Jézusnak. Onnan tudom, hogy nem vagy megtérve, hogy az istenfélelem, csakúgy mint tolakodó, levélirogató és testvérlopó H.Sz esetében sincs meg. Dumálni azt mindenki tud, a kegyesség látszata megvan bennetek, tudtok szép keresztény kánaáni nyelven beszélni, de Jézust egyikőtök se követi. Eszter, akit Szabolcs elvarázsolt, legalább az útja elején amikor Isten meggyógyította őt a kocsmában, és visszahozta a világból, legalább volt annyira istenfélő, hogy elkezdett bocsánatot kérni mindenkitől, akivel gonosz volt. Aztán te bevarázsoltad, még a gyülekezetében is botrányt csináltál és kiszedted onnan (na ez a kontroll). Utána jöttetek a 2020 október 22-i engem kipletykálásotok UTÁN az Eszter felé megrendezett próféciával, hogy Dabasról elutasítást fogok kapni. Undorító politikai játszma volt az egész, nem prófécia. Irigység és szándékos tönkretétele Isten munkájának. Miklós ezekről nyilván nem tudsz, de nem is számít, hanem az objektív igazság. Az én reményem az Úrban van, aki mindent látott és minden hiába kimondott gonosz szóért számot foltok mind a ketten adni.

      Törlés
    3. A római levél találóan fogalmaz H.Sz-ról.

      teljesek minden hamissággal, paráznasággal, gonoszsággal, kapzsisággal, rosszasággal; rakvák, írigységgel, gyilkossággal, versengéssel, álnoksággal, rossz erkölcscsel, súsárlók, rágalmazók, istengyűlölők, dölyfösek, kevélyek, dicsekedők, rosszban mesterkedők, szüleiknek engedetlenek, balgatagok, összeférhetetlenek, szeretet nélkül valók, engesztelhetetlenek, irgalmatlanok.

      Ebből tökéletesen mindent megtapasztaltam a nárcisztikus H.Sz részéről.

      Törlés
    4. *Aztán te bevarázsoltad* ezt itt nem Q.M-nek, hanem a testvérlopónak mondom.

      Törlés
    5. Egyébként meg ti nagyon el vagytok tájolva. Nektek minden kontroll, amikor valaki arról beszél, hogy térjetek meg. De minden nézőpont kérdése. Nektek kontroll, nekem viszont lázadás Isten Igéjével szemben. Aztán nézzétek meg, amikor Jézus kényszeríti a tanítványait a csónakba, stb. Biztos ő is varázsló volt. Nem. Az igazság az, hogy ti önátadatlan emberek nárci emberek vagytok, akik a magatok útját járjátok, és a legegyszerűbb elővenni a „kontroll” kártyát, mert nem akartok megtérni. Kontroll, kontroll, kontroll... Én meg azt mondom, képmutatók, képmutatók, képmutatók. Bizony, Bemerítő János is kontroll volt... Meg amikor Jézus PARANCSOLT vagy épp Pál vagy ... hűha... Éljen a korszellem! és a világi gondolkozás.

      És mielőtt ezzel jönnétek: a Varázslás az nem az, amikor valaki Isten Igéjét mondja (Mint Sámuel Saulnak), hanem amikor valaki MEGVETI Isten Igéjét, a lázadás olyan mint a varázslás bűne és az engedetlenség, mint a bálványozás és bálványimádás. Sátánnak sikerült ezt a biblikus definíciót is az ellentére varázsolnia a kereszténység nevű antikrisztusi vallásban.

      Törlés
    6. "L.M. elég régóta ismeri az Urat, csak hamis evangéliumot kapott, mint te is. Ő volt annyira alázatos, hogy ezt belássa."

      Én is voltam annyira alázatos: 2002 végén teljesen összetörtem és átadtam az életemet újra az Úrnak. Teljes megtöretésen mentem keresztül, jóval korábban mint ti. Miből gondolod, hogy én nálam nem volt belátás???

      Javaslom inkább, hogy ne folytasd itt a dolgok kibeszélését, hiszen nem tartoznak a részletek a nyilvánosság elé, hanem az őszinte és alázatos bűnbánat és bűnrendezés szándékával keress meg Lucassal együtt. Azonban ez egy egyetlen felület maradt, ahol már tudsz üzenni, hiszen az _összes_ létező közösségi média felületen letiltottál. Ezért hagytam itt meg ezeket a kommenteket.

      Én pedig H.Sz.-re azért nem mondtam még, hogy "taknyos kölyök" , mert az ő bűne kisebb. Ugyan ő vele sem értek egyet és őt is oltottam, hogy ne tanítson, azonban ő még fiatal az Úrban és a maga módján próbálta meg rendezni a helyzetet és a legutóbbi videójában (amire ez a blog született válaszul) jelezte a belátást és bocsánatot kért nyilvánosan a múltban, felétek elkövetett bűneiért! Tehát itt a helyzet tipikusan a másik szemében a szálka kiemelése és nézése, a sajátodéban pedig a gerenda elhesegetése.

      Amennyiben hajlandó vagy a gerendáról beszélni, én is hajlandó vagyok a szálkáról beszélni és azt visszavonni.

      Azonban sem te, sem Lucas a mai napig a megbánás, önkorrekció és belátás legapróbb szándékát sem jelezte! Hiába, a gőgös, büszke ember aki magas lovon ül, toporzékol és képtelen mindig is belátni a hibáit, hiszen egyedül csak mindig neked vagy Lucasnak lehet csak igaza...

      H.Sz. bűne el van engedve a fentiek miatt. A tiétek azonban nem, mert ti VAKOK vagytok. Mivel ti már érett Igeismerő 'farizeusok' vagytok és nem ismeritek el, hogy vétkeztetek ellenem, H.SZ. ellen és nem utolsó sorban Krisztus és az Eklézsia ellen (!!!), de 'azt mondjátok, hogy látunk', a ti bűnötök megmarad'.

      Mindaddig megmarad, amíg nem jelzitek a bűnrendezés szándékát felém. Mindezt őszinte szeretettel és Isten kegyelmből, Krisztus iránti elkötelezés szándékával írtam.


      Quartus Miklós



      Törlés
  7. Vegyük észre, hogy a „Taknyos kölyök” kifejezésben megtalálható a takony, másik nevén a fika. Amikor Q.M. egy mondatban szerepelteti a Taknyos kölyök kifejezést azzal, hogy az illető gőgös és másokat lenéz, igazából ezzel a FIKÁZÁSÁVAL önmagát minősíti: ő az, aki a Taknyos kölyöknek nevezett L.M-t lenézi gőgösen. Ugyanis punish ezt jelenti a fikázás. QM tehát lefikázta LM-t, és annyira vak, hogy észre sem vette, hogy amivel LM-t vádolja, éppen ő maga követi el. Pontosan ez a nárcisztikus személyiségzavar, mely jellemző mind QM-ra, mind HSz-ra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A fenti mondatok ugyancsak egy szerecsenmosdatás. L.M. a hamis teológiájával több tíz- vagy száz ember életében szellemi károkat okozott. Ahelyett, hogy kérte volna a saját maga kijelentésére a megítélést (ld. próféták engednek a prófétáknak, a prófétálás megítélése szükséges az újszövetségi gyülekezetben, 1Kor.14.), előhozakodott és úgy tekinti magát, mint akikez kizárólag az Úr szólt. Fel s alá járt Magyarországon, a kárhoztató szolgálatával magának KRISZTUSNAK okozott kárt, amikor több, esetenként érett hívő életében vádolta az Úr addig elvégzett munkáját, kárhoztatta őket és egy kiragadott dologgal a vízben történő bemerítésüket lenullázta. Ehhez felhasználta V.A.-t is, országosan terjesztik a hamis, antikrisztusi teológiát. Amikor tőlem feddést kapott, eszébe sem jutott ennek megítélése illetve a saját teológiájának alapos átgondolása, hanem egyből átmentek befeketítésbe, lehordásba, beszennyezésbe, vádaskodásba. Semmilyen fikázásról nincs szó, hiszen normálisnak tartom a "taknyos kölyök" kifejezést mindezek után, hogy maga Krisztus munkáját rombolta szét és próbálja saját magát tökéletes prófétaként újjáépíteni azt, amit már Isten részben elvégzett a hívők életében. Arról nem beszélve, hogy ezt nem nyilvánosan, nem is neki hanem V.A.-nak írtam először privátban, aki továbbküldte ezt neki azonnal. Tehát itt már látszódik V.A. leuralt személyisége, aki minden dologról beszámol L.M.-nek, mint egy alantas beosztott tiszt. A negatív, átkozódó-stílusú, másokat becsmérlő viselkedéséről hallani sem akart, azt megbánni nem akarta, azaz V.A. a megbánás, megtérés legapróbb szándékát sem mutatta, hanem folytatta a befeketítést, susárlást, vádaskodást, elszigetelő magatartást a dolgok normális megbeszélése helyett. A 'büszkeség'-ről szóló nyilvános feddés és megítélés ezután következett, nyilvánosan. Amúgy a "taknyos kölyök" kifejezés teljesen jól ír le egy ilyen öntelt, gőgös, Krisztus testében károkat okozó, hitben még éretlen személyt, aki kárhoztatta Isten munkáját és zavarokat okozott az Eklézsiában. A Bibliában azt látjuk, hogy az igaz hívők engednek a másiknak, engedik magukat megítélni (ld. 'a prófátaszellemek engednek a prófétáknak'), azonban sem L.M sem pedig V.A. nem így viselkedett, sosem. Ehelyett mindenhol mindenkinek diktálni akarnak és akartak. Innen látható a gonosz személyiségük, ami most nyilvánvalóvá lett mindenki előtt!

      Törlés

    2. "Avagy mi módon mondhatod a te atyádfiának: Atyámfia, hadd vessem ki a szálkát a te szemedből, holott te a te szemedben lévő gerendát nem látod! Te képmutató, vesd ki először a gerendát a te szemedből, és azután gondolj arra, hogy kivesd a szálkát, amely a te atyádfia szemében van!" (Lukács 6:42)

      Törlés
  8. Végül még egy pár szót a kontrollról. Amikor hárman lefolytattunk egy videó csetet Lucassal és Miklossal, a végén megegyeztünk abban, hogy egyikünk sem szól bele a másik dolgába. Mi folytatjuk az ima harcot, Miklós is teszi a dolgát. Ezzel szemben Miklós még aznap este újra rámírt, és tovább agitált Lucas ellen engem. Tehát kontrollált engem és a szavát szegte, ráadásul ő is elkövettek a testvérek közötti viszályszítást, mint H.Sz. Csak a vak nem látja a szellemi csata súlyát és a Sátán leállítási szándékát. Miklós szószegését és a viszályszítást egyértelműen nem a Szent Szellem, hanem a test cselekedetének minősítettem. Többszöri intés után sem hallgatott rám Miklós és EZÉRT lett ő letiltva mindenhonnan. Mert egy agresszív, agitáló és kontrolláló testi ember, aki átlépte a határt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez megintcsak V.A. szerecsenmosdatása és a tények kiforgatása. A hármasban történt videóbeszélgetés során próbáltak levarázsolni, uralkodni és hamis, lelki nyomásgyakorlásos imával – hallható módon – engem befolyásolni. A beszélgetés során szinte őrjöngtek és a belátás minimális szándékát sem mutatták, ehelyett hazugságokkal támadtak, amikor lelepleztem az amerikai fundamentalista hívők konteós hazugságait. Olyan nincs, hogy "nem szólok bele a másik dolgába", hiszen ami nyilvánosan elhangzik egy közösségi médián, az onnantól fogva NEM privát! Azért felelősséggel tartozunk és az onnantól fogva KRISZTUS ÜGYE, nem a magunké. Ezért történt jogosan a feddés, intés. Semmilyen határt nem léptem át, először valóban hármasba próbáltuk megbeszélni videócseten, ahol intettem őket a nekem adatott kegyelem és bölcsesség szerint. Azonban L.M. és V.A. olyan szinten már elszálltak, hogy már akkorra késő volt és tovább tetézték a bűneiket az ellenállással. A hamis konteós Bill Gates dolgok megkajálása már Isten büntetése rajtuk: egy bolondító szellemet engedett rá Isten L.M.-re és V.A. szolgálatára.

      Törlés
    2. Én szeretném telefonom rendezni a dolgot, mert ez így elég gáz amit csinálunk.

      Törlés
  9. Péld 18:17 Igaznak látszik az, aki először szól a perben, de sorra kerül ellenfele is, és megcáfolja.

    Váradi Attila

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez így van. Továbbra is fenn tartom az eddigieket, sem a blog, sem a videó nem lesz törölve addig, nem hajlandó L.M. és V.A. rendezni a dolgokat és alázatosan megtérni a büszkeségükből. Eljött a leleplezésük, a megítéltetésük ideje! A Biblia jellemzése szerint ők nem más, mint körülmetéletlen szívű hívők, akiket megvetett az Úr mára nyilvánosan! Dicsőség az Úrnak, éljen az Úr munkája!

      "És a prófétalelkek engednek a prófétáknak," (1 Kor. 14:32)

      A fenti Igéből tudjuk, hogy ha igazak és Isten követői lennének alázatos szellemmel, akkor normális megbeszélésre hajlandók lettek volna. Mivel nem azok, hanem hamisak, ezért történt nyilvánosan a leleplezésük!

      Törlés
    2. Végezetül pedig a kategórikusan tudomásodra hozom, hogy te nem döntheted azt el, hogy ki tartozik Isten családjába és ki nem, hogy ki tartozik Krisztushoz és ki nem, hogy ki Krisztus igazi követője és ki nem.

      Amennyiben ezek után sem vagy hajlandó megtérni a sátáni kárhoztatásból, kirekesztésekből, vádaskodásokból. ISTENT KÉREM, HOGY FIZIKAILAG ÁLLÍTSON LE egy időre. Isten egyetlen óriási pofonjának erejétől majd megtanulod, hogy hogyan kell bánni KRISZTUS TESTÉVEL. Ahogyan az Pál apostolnál történt a damaszkuszi úton.

      Törlés
    3. Na Miki ez az a kontroll, amivel mindenki minket vádol. Amit most te csinálsz. Rendben, én nyitott vagyok a beszélgetésre. Ma már meg is csörgettelek, hogy felvegyem veled a kapcsolatot.

      Törlés
    4. Én hajlandó vagyok mindent tisztázni, amiben ellened bűnt követtem el. Ventilláld ki, aztán mossuk meg egymás lábát. Ez a Krisztusi (remélem).

      Törlés
    5. Q. M. "Végezetül pedig a kategórikusan tudomásodra hozom, hogy te nem döntheted azt el, hogy ki tartozik Isten családjába és ki nem." Ezt alkalmazhatjuk erre a blogra is és annak szerzőjére is. Itt is alkalmazd Miklós először önmagadra a mércét. Te sem döntheted el kategorikusan, hogy én Jézust követem-e vagy sem.

      Törlés
    6. „Amennyiben ezek után sem vagy hajlandó megtérni a sátáni kárhoztatásból, kirekesztésekből, vádaskodásokból...” , Ezt testvérlopóra is alkalmazd, meg az összes szektára, akik engem kiközösítettek a hátam mögött (pl az újhartyánira, miután kiment egy démon egy testvérnőből, aki már akkor több éve imádkozott, Isten küldjön valakit, aki űz démonokat), valamint a dabasi Emesére is és még lehetne sorolni a kiközösítőket. Mindre alkalmazd, következetesen, ne legyél személyválogató.

      Törlés
    7. Ez utóbbi így van, egyetértek. A gyümölcsöket látva az a véleményem volt. Úgy értettem, hogy ezeket a jeleket látva összességében azt tudom levonni, hogy 'te nem Krisztust követed'. Így értettem. Azonban nem végleges ez, se nem kirekesztés. Én sem, se akárki más nem dönthet afelől, hogy ki a hamis testvér és ki nem. Végképp nem pedig, hogy innen tovább menve alkalmazzuk a másikra Nehemiás könyvéből ismert rágalmazókat és jogot formálni arra, hogy 'sátáni' stb. jelzőkkel illessük a másikat. Ez az, amit pont szeretnék mondani és ezt képviselem bárki irányába.

      Törlés
    8. Hoppá..azok közösségek, gyülekezetek. Azok nem egyének. Ott szabad illetve megengedhető. Az teljesen más. Szerintem. Mert ott globálisan egy irányzatot ítélünk el, ami persze, hogy lehet hamis vagy ördögi, azonban amikor egyénekről ítélkezünk, ott nagyon óvatosnak kell lenni.

      Törlés
    9. Oké, ez előrehaladás, én pedig ragaszkodom, hogy a natzi és a gesti, taknyos kölyök jelzőkre is igaz. Végig ez volt a problémám, a lekezelés és az ítélkezés felőled. Ezt hívtam spekulációnak és Lucas elleni szításnak. Én ezt így éltem meg. Már volt valaki, aki Lucast a testvérlopás után ellenem akarta hangolni. Tehát ennek is van előzménye, és a módszereidben tényleg ugyanazt a mintát fedeztük fel, mint testvérlopónál. Ezért jó, ha te is alkalmazod magadra a gerenda, szálka elvét. Ugyanúgy bánsz velünk, mint amit te is elítélsz.

      Törlés
    10. Rendben. Valóban azok is azok, de 'szálkák'. Mint már írtam korábban is, hajlandó vagyok a szálkáktól megszabadulni én is, ha más szemében látom, hogy hajlandó ugyanarra. De sajnos az az érzésem, hogy itt valamelyikünknél gerenda van. Megbeszéljük.

      Törlés
    11. Tudod Miklós, Krisztus azt tanította hogy mindenki a maga szeméből vegye ki a gerendát, nem azt, hogy várd meg a testvért, vegye ki a saját gerendáit, majd utána te vedd ki a magad szeméből a szálkát. Hát ha valami, ez nem Jézus követése már bocsánat, hanem az ige kiforgatása. Ha annyira baj van velem, hogy nincs bennem szeretet, akkor tudod mit, lehetsz te jobb nálam. Mutasd be nekem, hogyan kell szeretni, ahogyan elvárod. Mindenki csak papol erről, de szerintem mindenki egy jó nagy képmutató. Belefáradtam Miklós a keresztény bullshitbe.

      Törlés
    12. Föladom a labdát az összes kritikusomnak: neked, testvérlopónak, és az összes engem gyűlölőnek: ti mikor fogjátok bemutatni felém azt a szeretetet, amit elvártok tőlem? Életem legpocsékabb szakasza volt 2020 szeptembere és októbere, amikor már ment a pletyka és elidegenítédi kampány Szabolcs részéről a hátam mögött. Nem kicsit mondok azzal, hogy kértem az Urat, vigyen haza Magához, mert sz@r az egész, azok ölnek meg, akiket SZERETTEM. Isten tudja milyen sz@r volt, mert vigasztalt és megmutatta nekem akkor ott, hogy Jézus is csak a Szent Szellem szeretetében tudta a Gecsemáné kerttől végigcsinálni. Hát ennyi, részemről imádkozz, hogy Isten állítson meg fizikailag, ha akar, de ha lehet így, hogy vigyen haza mert már belefáradtam ebbe. Szétraboltak, kicsinálták a szívemet és elvárják, hogy még szeressek is. Micsoda egy mocskos képmutatás ez. Egyszerűen gusztustalan, na.

      Törlés
    13. Visszatérve a szálkás-gerendás dologra még annyit, hogy ugyanezt a „bűnőm-kisebbítő” hozzáállást látom most nálad, mint 2020-ban testvérlopónál. Csinált egy bocsánatkérést, de mindvégig úgy állította be, hogy neki kicsi a bűne és az enyém nagyobb... Ugyanazt csinálod. Tudod aki egyszer végigment a teljes összetörésen és el tudta ismerni Istennek, hogy tényleg egy pokolra méltó bűnös, és már nincsen „de”, tudod, az már nem fog szórakozni egy bocsánatkérésnél. Bakker, bűnt követtünk el, gonoszság volt, rendezzük és bocsássunk meg. Tudod engem nem érdekel a süket duma. Jézus sem dumával rendezte, hanem jó kemény áldozattal. Egy ilyen videót is küldtem testvérlopónak és cinkosainak közvetlenül árulása után, egy Krisztus szenvedését bemutató klippet egy zenével, hogy a kereszten nincs ostoba harc, versengés, irigység, féltékenység, stb.... csak megbocsátás. És lekakálva még ezt is, ignorálta és csinálta a szemétségeit továbbra is ellenem. És én vagyok az antikrisztusi, aki békülni akartam. Ezeket Szabolcs soha de soha nem rendezte, nagy ívben kakált még a kereszt véres evangéliumára is. Ezt hívja a biblia kegyetlen és engesztelhetetlen testvérgyilkosnak, akik Káin útján indultak el és Bálám (Palugyai) tanácsa után mentek stb... Mindegy, kíváncsi vagyok a „ki szeret a végén” C. társasjáték győztesére.

      Törlés
    14. Mi próbáljuk, egyre inkább legalábbis én személy szerint és gondolom ezzel nem vagyok egyedül. Biztosíthatlak benne, hogy a szolgálatod követőinek 90%-a nem gonosz ember és őszintén akarja, hogy jól legyen dolgod. Sajnos viszont ha te magad ezt megakadályozod, vagy megnehezíted, akkor nagyon nehéz lesz veled békében illetve szeretetben élni. Ehelyett inkább menekülni fognak tőled. Itt most nem a személyeddel van a probléma, vagy azzal, hogy 'nem szeretnénk téged'. Hanem az lelki-szellemi ESZKÖZÖKKEL van a gond (mondhatnám 'övön aluli rúgásokkal, ütésekkel'), amiket te illetve Lucas évek óta használtok. Mellesleg most felteszek egy kérdést, amire adok időt gondolkozni és ráér válaszolni rá később: ha valóban úgy érzed, hogy az életedet átadtad Krisztusnak és Őneki élsz, nem magadnak, miért várod el annyira, hogy 'szeressenek'? Tudatában vagy annak, hogy szinte már a fél országnak (hívő körökre leszűkítve) tele van veled a hócipője. Ugye most nem azt akarod itt eljátszani, hogy mennyire 'nem szeretnek téged az emberek' és hiányolod a szeretetet az emberektől általánosságban? Ez már kezd viccessé válni. De ha úgy van, akkor biztosíthatlak róla, hogy sok száz ember áll készen arra, hogy kifejezze feléd a szeretetét rögvest.

      Törlés
    15. Szerintem azt hagyjuk, hogy 'ki szeret a végén' c. társasjáték vagy hogy 'jajj, engem mennyire nem szeretnek', mert ezzel csak nevetségessé teszed magad, már elnézést. Jézus nem azt parancsolta, hogy 'keressük, hogy szeressenek minket', hanem azt, hogy MI szeressük a másikat – felebarátunkat – úgy, mint sajág magunkat. H.SZ. azt állítja, hogy 'részéről minden tőle telhetőt megtett' és 'már többet nem tud tenni'. De hagyjuk már, felejtsük őt el. Nem fog még egy jó ideig még megváltozni, mert szellemileg ellenség és teológiai értelemben nem akar követni senkit, csakis saját magát. Ő egy öncélú ember és valószínűleg az is marad még sokáig. Aki őt követi, az magára vessen. Mindezt leszámítva azonban vannak igazságok azokban, amikre panaszkodott. Abban azonban nincs, hogy tanítani akar és meg akarja mondani, hogy melyik út a helyes.

      Törlés
    16. Miklós, nekem meg a fél ország hívő köreinek a KÉPMUTATÁSÁVAL van tele a hócipőm. Mindenki papol a szeretetről, az Isten igéjét meg lesz@rják. Hát bakker, akkor minek van? És igen, mutassák meg ezek a szuper dicsőítők, hogy nem csak ajkukkal tisztelik az Istent, meg az ostoba emberi hagyományaikkal. Ha annyira szeretik Jézust, mi a túróért gyűlölik a Bibliát és azt, aki kimondja hogy gyerekek, nem is úgy éltek,C ahogy írva van. Hát akkor most jól állunk Miklós, Jézust nem csak a fél ország gyűlölte, hanem szépen az egész nép. Ügyes. Én meg azt hirdetem, hogy a kereszténység egy BULLSHIT vallás, pontosan ugyanolyan, mint ahogy Jézust kicsinálták.

      Törlés
    17. Sajnos ebben igazad van, én is kb. így látom. Az embereknek kell az irodalomtörténész Reisinger úr, meg a golgotás Győri Attila finom hangú prédikálása egy álKrisztursól, talán még Rostás is elmegy, mert ő tőlük 'szeretetet' kapnak. Az igazságtól meg elfordítják a fülüket, mert az nyers és húsbavágó.

      A kapcsolatfelvételi, szociális oldalról nézve pedig az emberek, akikkel beszéltem, mind egy szálig azt állította, hogy nem az ő részükről állt le a kapcsolatfelvétel, hanem a tiedről. Tehát itt nem az van, hogy 'ők annyira nem akartak szeretetet, megértést adni feléd', hanem inkább az, hogy te távolodtál el tőlük, illetve tiltottad le azokat akik neked nem a szájad íze szerint szóltak.

      Törlés
    18. Értem én, hogy szeressük felebarátunkat. Ezt csináltam, amikor a lehető legjobb dolgot tettem: behirdettem Isten Királyságát. Egy gyülekezetben. A hígmentes evangéliumot. Isten megerősítette a követő jelekkel stb. Utána kezdtek szépen kicsinálni. Azt mondod felejsem el önfejű Hlatkyt es ostoba, aki őt követi. Nagyszerű, közben a videója it van a blogon. Van itt sok ellentmondás és logikátlan dolog.

      Most komolyan, ha Jézus itt járna a földön, ugyanaz a Jézus a Bibliából: ő hogyan evangelizálna? Kihánylak a számból titeket, Laodicea? Akit szeretek, megdorgálom, igyekezz és térj meg? Mit mondana Jézus? Szép cuki szavakat? Komolyan kérdezlek: te miben csinálnád másképp, mint én, de úgy, hogy a biblikus Jézus üzenete maradjon? Mi az a rossz módszer, mi az a tokonrugas, amit én csinálok és Jézus nem ugyanazt csinálta? Gyere, taníts, hadd épüljek. De úgy, hogy abba se képmutatás ne legyen, se embereknek való tetszelgés. Csak és kizárólag a bibliai Jézus és az apostolok szavai jöhetnek.

      Törlés
    19. "Tudod Miklós, Krisztus azt tanította hogy mindenki a maga szeméből vegye ki a gerendát,"...azért én szeretnélek finoman, őszintén és alázatosan emlékeztetni arra, hogy én először hozzád mentem és nem a nyilvánosság elé. Lucas-ról leírtam őszintén a véleményemet igen, privátban, és lehet, hogy kissé csúnyán (de még nyomdafestéket eltűrően), de _neked_ írtam és nem neki. Azaz róla írtam, de őt nem állt szándékomban lejáratni nyilvánosan. Szóval most azt a szálkát, amit te elvársz, hogy én szedjek ki a saját szememből először, azt végül is nem is én okoztam, hanem te miattad lett ott. Na de mostmár mindegy, ezt én bevállalom, hogy kiszedem onnan Krisztusért, ha ez az igazságnak az ára.

      Törlés
    20. Írod, én tiltok le embereket. Ez részigazság. Először is az Újhartyáni zsinagóga tiltott le, a démonűzős után. Meg például a golgotában is tiltólistás vagyok. Ugye testvérlopó is letiltott és írt lejárató leveleket. Aztán sorra azok, akiket szerettem. Én amikor valakit letiltok, általában két három intés után teszem, amikor kígyózik és tiszteletlen. Így volt a „kedves hölgy”-gyel is. Pletykált össze -vissza valótlanságokat a YouTube csatornámon, majd ráírtam, hogy beszéljük meg privátba. Naná, min ment el a kapcsolatunk az elején? Bibliát olvastunk online, majd bejött nála néhány „nőtestvér” és vitték el a katyvasz irányba. Akkor elbúcsúztam tőle, mivel állítólag „nőgyülölő” is lettem stb, szokásos unalmas érvek. És tolta a pletykát. Kedves hölgy. Akkor privátban ott gúnyolódott és röhögő ikonozott, és akkor mondtam hogy takarodjon tőlem Sátán. Hát folyamatosan ez van, az ember szolgál, sátán bedob néhány kakát, a kid hívő meg megy ebbe a bullshit kereszténységbe, és mindent elcsesznek. És ki a hibás... Mindig ugyanaz a strófa. Sajnos csak igazolja, hogy a kereszténység ugyanaz, mint a Jézust üldöző judaizmus, csak néhány doktrína más, de ugyanúgy emberi hagyományok és az Írás kicsavarása. Semmi új nincs a nap alatt.

      Törlés
    21. "Komolyan kérdezlek: te miben csinálnád másképp, mint én, de úgy, hogy a biblikus Jézus üzenete maradjon?"

      Azzal nincs 'baj' szerintem. Hanem amivel 'baj' van: manipuláció, kontroll, folytonos önigazság keresése és a vádaskodások, nyilvános kirekesztések.

      Ezeket azonban nem kell feltétlenül elfogadnod tőlem. Én maradok ott, hogy én 'senki' és 'semmi' vagyok. Nem keresem az igazamat, viszont mondom amit úgy érzem, hogy mondanom kell. Próbálok nem vádaskodni, másoknak időt adni és nem kirekeszteni őket Krisztus Testéből. Vagy ha éppen nem követnek engem 100%-ban, hanem fenntartásaik vannak az általam elmondottakkal szemben, akkor nem tiltom le őket mindenhonnan és nem gonoszkodok velük. Hagyom, hogy hadd menjenek a saját útjukra.

      Végezetül pedig itt van egy kedves testvér, I.Cs., tanítványotok. Tegnapelőtt privátban elkezdett _átkozódni_, mondván, hogy 'én nem Krisztus útját követem', hanem a saját utamon akarok járni. Válaszul írtam neki, hogy meg kell térnie ebből, majd én tiltottam le. Jézus idejében a tanítványok, amikor tüzet akartak lehozni arra a falura, akik nem fogadták be az Úr beszédeit és ellenálltak, ha jól emlékszem, Jézus mondta, hogy 'Ne tegyék.' Óvva intette őket, hogy az embereket ellenségeiknek tekintsék. Pedig ők még megtérve se voltak. Mi pedig Jézus Krisztust legalább elfogadjuk, ki úgy-ki úgy, de legalább követni próbáljuk. Lucas, te és a követőitek már réges rég kénköves égő tüzet kértetek volna ránk, ha lett volna erre lehetőségetek. Nem igaz?

      Na erről beszélek.

      Törlés
    22. "Bibliát olvastunk online, majd bejött nála néhány „nőtestvér” és vitték el a katyvasz irányba. Akkor elbúcsúztam tőle, mivel állítólag „nőgyülölő” is lettem stb, szokásos unalmas érvek. És tolta a pletykát. Kedves hölgy."

      Már elnézést, de MIT FOGLALKOZOL VELE?!?! :-) :-) :-)

      Hadd menjen a maga útján. Majd az Úr foglalkozik vele és megtartja őt is, ha kellőképpen odaszánja magát. Mellesleg az ő részéről kicsit más a sztori, de ezt most hagyjuk. Nem te vagy az emberek lelkének őrzője! Csináljon azt, amit akar. Isten teremtette a lelkét, adott neki életet. Majd meg fogja őt tartani és megigazítani a kellő időben.

      Mostmár utolsó lefekvés előtt. Nem tudom emlékszel-e egy 'Kriszti' nevű volt lakótársamra. Kőkemény volt. Ellenállt az Igének, nekem, folytatta a bűnt, igazi parázna nő volt. Pedig imádkoztam érte. De nem tudtam segíteni rajta. Azt hittem, kb. lesz 20-25 év mire Isten foglalkozik vele. Sajnáltam, hogy elment. Ezzel szemben mára eltelt 5 év és Isten totál összetörte! Egy két-diplomás, nagyvállalati karriert kezdett sikeres nő, kiváló külsővel. Többszörös idegösszeroppanáson ment keresztül, mostanság tér vissza oda, ahol 5 évvel ezelőtt. Isten nem felejti el az övéit!

      Törlés
    23. Aki felnőttként úgy gondolja, hogy az egész világnak, minden embernek feltétel nélküli anyai szeretettel kell fordulnia felé, különben kapja a leértékelést, az komolyan kérjen segìtséget. Nem normális parentifikálni az összes embert, akivel kapcsolatba kerülünk. Komoly mentális problémákra utal, ugyanìgy a belátás és a felelősségvállalás hiánya. A világ nem köteles eltűrni a sértő, abúzáló viselkedést. Ha Istennek nem tudod átadni a problémáid, lehet segìtséget kérni, a magad érdekében.

      Törlés
  10. A levelet valóban nekem írtad, és tényleg CSÚNYA volt. Miután meghúztam nálad is a határt, mert akkor valamiért nem értettük egymást és zavartál az ima kihívás idején. Ott követtél el hibát, hogy nekem írtad a levelet és nem Lucassal vetted fel a kontaktot hogy a „mit miért és hogyan gondolsz” kérdéseket feltegyed neki. Ahogyan te támadásnak vetted a bemerítésed körüli dolgot, szerinted ő nem vehette támadásnak a „konteózó” lenézésedet? Ezért kellett volna egy higgadt és tisztázó beszélgetés VELE. Hogy mondjuk megértést nyerj mit miért gondol, hogy jött nekünk, hogy Bill Gates meg ilyenek. Érted, neked is több türelmet kellett volna tanúsítanod, szerintem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miklós, az 1 János 2:3-6 szerint elég sok a kamu hívő, akik nem tartják a parancsait. Ezekre nem mondhatod, hogy Jézus követői. Róma 16:17 szerint meg ott a kirekesztés azokra, akik a Bibliától (Jézus és apostoli tanítás) eltérően tanítanak és kígyóznak. Egy kirekesztés nem ugyanaz, hogy tüzet hozol a fejére. És jönnek a ne itelkezz bulshittel, amire Paul Washer meg azt feleli: „Te pedig ne forgasd ki az Írásokat, hogy olyan ne légy, mint Sátán”.

      Törlés
    2. Sajnálom, hogy ennyire megsértődött rám. Ezt majd megbeszélem vele és bocsánatot kérek tőle, nem állt szándékomban egyáltalán megsérteni. A levél valóban erélyes volt, azzal határozott akartam lenni. A többit megbeszéljük akkor Gáborral majd, ne itt.

      Törlés
  11. Épp most fordítom Win Worley: Seducing Spirits anyagát. Egy az egyben leírja azt, amit Hlatky Szabolcs művelt. Idézem (túl hosszú a hozzászólás, ezért tördelem):

    A büszkeség csapdába ejtette a felkent kerubot, Lucifert, és talán lehet, hogy ez volt az összes bűn gyökere (Ézsaiás 14:1-5). Modern társadalmunkban a büszkeség ma is halálos sebeket vág azok között, akik elkötelezik magukat Jézus követése mellett. Vannak, akik valóban elkötelezik magukat, és sok áldozatot és szenvedést vállalnak az Úr követéséért. Ők hemzsegnek a veleszületett és természetfeletti módon szerzett tehetségektől. Ezeket azért kapják, hogy felkészítsék a sikeres szolgálatokat a pokol seregei elleni sikeres küzdelemre és az ördög műveinek elpusztítására. A halálozási arány ijesztően magas, mert sokan vannak elhívva, de kevesen vannak kiválasztva.
    Démász például nagyon jól kezdte (Kolossé 4:14; Filemon 24). A legjobb oktatóknál tanult, a legjobb társaságban utazott, és az ördög műveinek lerombolásában minden téren tapasztalt volt. Egy kritikus ponton mégis elesett és eltűnt a színről, és nem hallunk róla többet (2Timóteus 4:10). Tragikus veszteség volt saját maga és Krisztus Teste számára.
    Az egyetlen magyarázat az, hogy „szerette ezt a jelenlegi világot”. A büszkeség lehetett ennek a gyökere. Gyakran előfordul, hogy egy lelkes fiatal katona hónapok vagy akár évek lelkes szolgálata, áldozatvállalása és kiképzése után elfárad. Az Úr rendszerint egy idősebb, harctól sebhelyes és tapasztalt veterán vezetése alá helyezi őt.
    Ezután következnek a szükségszerű, elkerülhetetlen csüggesztő idők az út nehézsége miatt (4Mózes 21:4). Ez türelmetlenségre és ingerlékenységre késztetheti a tanoncokat. Ez pedig fogékonnyá teszi őket az olyan sugallatokra, hogy a vezető túl lassú, túl konzervatív, és hogy a munkát soha nem fogják elvégezni.
    A kezdő válasza erre a fajta gondolkodásra az a magyarázkodás lehet, hogy talán a szabadítás egész irányvonala téves. Végül is a legtöbb vallási vezető és gyülekezet nem csupán figyelmen kívül hagyja, hanem kegyetlenül ellene is áll a valódi szabadító szolgálat minden alapelvének. Az ilyen nyomás alatt álló időkben könnyű elfelejteni, hogy mind a világi, mind a vallási történelemben a többség mindig tévedett. Nagyon egyszerűen azért, mert démoni erők irányítják őket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Folytatás:

      Ezen a ponton a gonosz szellemek általában képesek beilleszteni egy vagy több személyt a munkás életébe, hogy elősegítsék és bátorítsák a kiábrándulását. Ez a végső csapás gyakran arra készteti a fiatal újoncot, hogy engedjen a Téveszme egyik szellemének (sokszor ez egy vallásos szellem, mely gyakran magát szentségnek álcázza), és elhagyja a hadsereget. Gyorsan feledésbe merülnek a türelmes tanítás végtelen órái és a szeretet munkája, amelyet arra használtak, hogy az újoncot megszabadítsák a megkötözöttség gonosz szellemeitől.
      Ezeket az embereket mindig olyasvalaki vezeti el, aki keveset vagy semmit sem tett hozzá a szellemi életükhöz. Egy ígéretekkel és fantáziával teli vallásos tálalásért cserébe elhagyják gazdag szellemi gyökereiket. Meggondolatlanul elhagyják azokat, akik bebizonyították, hogy a nyájat sújtó minden csapáson át szeretve, gondozva és védve fognak kiállni a juhok mellett.
      A szabadító csoporttól való elszakadás után gyakran indítanak vagdalkozó és gyűlölködő támadásokat az egykori vezető és a többi hívő ellen. Amikor mások megpróbálnak szót érteni a dezertőrrel, azt bélyegzik rájuk, hogy a vezető „irányítja” őket. Mivel minden hidat felégetett, soha nem tudja összeszedni az alázat kegyelmét, hogy visszatérjen és beismerje a hibáját. A büszkeség győzedelmeskedik, és ő csak megy tovább, lemaradva Isten Krisztusban való magas elhívásáról.
      Charles Spurgeon, egy nagyon híres baptista prédikátor, állítólag ezt mondta a gyermekének: „Fiam, ha Isten prédikátornak hívna el téged, utálnám, ha azt látnám, hogy királyként sorvadsz el!” Ha Isten bevezetett téged a szabadításba, kár lenne, ha úgy döntenél, hogy visszacsúszol. Tragédia, ha visszatérsz a száraz fundamentalizmus hagyományos vallási ösvényére, vagy fennakadsz a sok karizmatikus üres vallási vattacukorban.
      Azokat, akiket nem kápráztatnak el a vallásos szellemek, mindig megdöbbenti, hogy az ilyen embert mennyire be lehet csapni üres szavakkal és értelmetlen ígéretekkel. Az is szomorú, amikor hetek vagy hónapok múlva elmúlik a téveszme, és a hívő rájön, hogy milyen bolond volt.
      Megint mások úgy reagálnak, hogy saját nagyságukkal lesznek elárasztva. Úgy döntenek, hogy megragadják a szolgálat gyeplőjét, és tapasztalatlan kezekkel úgy látják, hogy elrabolják és futnak vele. Amikor a vezető és a követői ennek ellenállnak, kísérletet tesznek a csoport megosztására. Az ambiciózus követő buzgón bátorít mindenkit, akit csak tud befolyásolni, hogy csatlakozzon hozzá és szökjön el a csoporttól, hogy egy másikat alapítson. Absolon gonosz szellemei irányítják őt ármánykodásában és árulásában.
      Véleménye szerint ez az új összejövetel sokkal sikeresebb lesz, és Isten áldása alatt áll majd. Egy dologban biztos egy ilyen, a vezetésben kezdő (1Timóteus 3:6), mégpedig abban, hogy korlátlanok a képességei és a vezetői képességei. Meggyőződése, hogy ez hiányzik azokból, akik az eredeti csoportot felépítették. Sajnos Isten soha nem áldja meg az elbizakodottságot vagy a szentírási tekintély elleni lázadást, bármilyen ügyesen álcázzák is azt (1Sámuel 15:19). Így a teljes kudarc a lépés velejárója.
      Egy ideig úgy tűnhet, hogy az új csoport előretör. A katasztrófa azonban be van építve a csoportba. A tapasztalatlanság és az emberekkel való bánásmódra való képtelenség párosul azzal, hogy Isten áldása hiányzik a vállalkozásról. Összeomlásra van ítélve, és kiábrándítja mindazokat, akik részt vesznek benne. A tudás nélküli buzgalom mindig többet pusztít el, mint amennyit létrehoz.

      Törlés