A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyülekezet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyülekezet. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. december 23., szombat

Andrew Tiner bizonysága a gyülekezeti rendszerből való szabadulásból

Andrew Tiner amerikai próféta konflikusa a mai gyülekezeti rendszerrel


Készítettem egy videót, ami Andrew Tiner amerikai próféta egy, az idén készült bizonyságvideója egy részletének magyar fordítása. Ebben elmesél egy történetet, ami nagyon jól illusztrálja, hogy ő is olyan vezetést kapott az Úrtól, hogy jöjjön ki a hamis gyülekezeti rendszerből. Ehelyett, járjon a helyes úton és kövesse közvetlenül Istent, járjon Krisztus útján és természetes gyülekezeti közösségekbe járjon illetve oda tartozzon. Andrew arra buzdít, hogy nyissuk ki a szellemi szemeinket és füleinket és ne vakon a helyi gyülekezeti pásztortól vagy tanítóktól függjünk, hanem önálló vezetésünk legyen az Úrtól, így egyéni kijelentéseket kapjunk. Nagyon jó videó, ajánlom mindenki számára és fogadjátok szeretettel. Ezáltal is bátorítalak titeket, hogy keressétek az igazságot és kövessétek az Úr Jézus Krisztus útját.



Krisztusban szeretettel, 

Miklós

Kereszténység Ma


2023. április 2., vasárnap

A hagyományos gyülekezet hanyatlása

 A hagyományos gyülekezet hanyatlása

 

A rossz modell

Akár külföldön, akár Magyarországon egyre inkább tapasztalható manapság a hagyományos gyülekezetek, keresztény közösségek hanyatlása. Sok emberrel beszéltem és látva az életüket, problémáikat egyre inkább arra a következtésree jutok, hogy a több ezer éve jól ismert keresztény közösségi modell kudarcba fulladt. Hiába a szép épületek, függönyök és külsőleg kedves fogadtatás az ajtónállók vagy a pásztor részéről: a működésük eredménye egyre inkább megkérdőjelezhető és gyümölcstelen a mindennapi életben. A gyülekezetek tagjainak az élete állandóan csak a kudarcról árulkodik: válások, belső tekintélybeli harcok, képmutatás és kudarcba fulladt kapcsolatok. A hagyományos gyülekezetek vezetősége minden esetben egyetlen választott 'vezető' pásztor és az általa kijelölt tanítók, akik mindannyian egy titulussal fentebb vannak az átlaghívőknél. A pásztor és a kijelölt tanítók az elismert, köztiszteletben álló emberek, akik életében 'minden rendben van' (legalábbis látszólag). A köznép pedig a többiek, akik hétről-hétre odajárnak, szemben ülve a pulpitussal sorokba rendeződve fogyasztják a szellemi táplálékot, mindezt szépen eltervelt program köré csomagolva: imádkozás, dicsőítés, néha bizonyságok, prédikáció, dicsőítés, befejezés. Az ilyen intézményes felekezeti rendszer által működtetett közösségek, gyülekezetek az ún. 'szószék-padsorok' elv alapján működik. Frank Viola, a 'Gyülekezet újragondolása' c. könyvében jól írja, hogy az ilyen a 'nézőközönség gyülekezet'. Az ilyen gyülekezeti istentisztelet minden esetben parancsalapú és hierarchikus modellt követi, ahol a vezetőség (klérus) parancsol a köznépnek (laikusok). Mindezek közben egyetlen elem a gyülekezeti program során, ami elmaradhatatlan: az adakozás. A beszedett pénz természetesen 'Isten munkájára' megy, végső soron azonban a gyülekezet vezetőségének zsebében köt ki, ők rendelkeznek vele 👺. A gyülekezet látásmódját megkérdőjelezni, a pásztorral vagy a 'felkent' tanítókkal egyet nem érteni azonban nem lehet. Ha egy tag hangoztatni kezdi az észrevételeit, egyes tanításokkal való egyet nem értését, azt egyből 'széthúzóként', a 'gyülekezeti közösség megbontójaként' kezdik megbélyegezni. Lázadóként tekintenek rá. Hiszen a közösség élete, fennmaradása mindennél fontosabb, maga az igazság és a hamisság vagy a képmutatás leleplezése már réges rég nem érdekes. Ez a gyülekezeti modell, amire pontosan igaz az, hogy felülről irányítják, központilag vezérlik. Itt pedig a gyülekezet vezetőségére gondolok. Egyre több emberrel való személyes beszélgetésem során derül ki, hogy inkább valami többre vágynak és nem érzik jól magukat a közösségekben. Az igazán odaszánt, őszinte hívők már otthagyták az ilyen közösségeket. Nem csoda, hiszen a vezető pásztor és a tanítók átvették az Úr Jézus Krisztus helyét a hívők életében. Egy köztes szereplőként tevékenykednek. Ez teljes mértékben ellentétes Jézus tanításaival, a Szentírás által elénk tárt közösségi gyakorlati modellel. Az első századi keresztények egymással egyenrangú hívők voltak, akik a másikat különbnek tartották maguknál és elismerték az Úr ajándékát a másikban. Nem voltak kijelölt vezetők, pásztorok. Igaz ugyan, hogy voltak szolgálati ajándékok, azonban az ilyen áldottabb, tapasztaltabb hívők nem titulussal rendelkező, a többieknél állandóan rangban feljebb álló vezetők voltak, hanem olyan hétköznapi átlaghívők, akik átmenetileg tanításokat adtak le, pásztori munkát láttak el egy bizonyos ideig és csakis addig, amíg a kevésbé érett hívők érettebbé válnak, szellemileg fejlettebbé, bátrabbá válnak, nagyobb ismeretre tesznek szert a hitben és az Írások ismeretében . Hasonlóan a többi, szolgálati ajándékhoz is (Efézus 4:11). Maga Jézus volt az egyéni hívők Ura, nem pedig a vezető pásztor vagy a presbiterek. Jézus az evangéliumban konkrétan megtiltotta a hívők közötti versengést, hierarchikus rendet, parancsalapú közösségi modellt:

"Támada pedig köztük versengés is, hogy ki tekinthető köztük nagyobbnak. Ő pedig monda nekik: A pogányokon uralkodnak az ő királyaik, és akiknek azokon hatalmuk van, jóltévőknek hívatnak. De ti nem úgy: hanem aki legnagyobb köztetek, olyan legyen, mint aki legkisebb, és aki fő, mint aki szolgál." (Lukács 22:24-26, Károli)

A fent leírt hierarchikus modellre épülő gyülekezetekből őszinte hívők közül rengetegen kijöttek, otthagyták már őket. Ők eldöntötték: nem egy gyülekezethez akarnak tartozni, ahol megmondják nekik, hogy mit-hogyan tegyenek. Ők az Úr vezetését akarják követni az ő életükre nézve. Hiszen a Szent Szellem ott van, minden hívő rendelkezésére áll. Az igazi hívők Jézushoz akarnak tartozni, nem gyülekezethez. Ezt néhai Jan Boshoff ausztrál próféta néhány perces videójában összefoglaltam, itt található:




Azt látjuk manapság, hogy sokan kezdenek visszatérni a kezdeti, bibliai típusú gyülekezeti mintához: a természetes gyülekezethez. Ott, ahol egy háznál gyűlnek össze. A kezdeti hívők, Jézus tanítványai nem ismerték azt a kifejezést, hogy 'gyülekezeti ház'. Sokkal inkább, amikor összejöttek arra gondoltak, hogy a 'gyülekezet van a házban'! Itt a hívők egymást látják, közvetlenül követik az életüket és nincs elválasztódás közöttük. Egy ilyen közösségben aki hamisságot gyakorol, hamar nyilvánvalóvá válik és lebukik. Nincs központi adakozás, pénzgyűjtés. Mindenki egyenrangú és egymás javát keresi. Sajnos a parancsalapú, vezető pásztor által vezérelt gyülekezet ezt nem akarja, hiszen ők akarnak a központban maradni, szeretik a saját titulusukat, szeretik a nép általi tiszteletet, előkelőséget. Pontosan úgy, ahogy Jézus korában a farizeusok és az írástudók. A mai gyülekezeti kijelölt vezető pásztorok, vezetők a Jézus korabeli farizeusok és írástudók. Jézus pontosan ezt tiltotta meg az evangéliumban:


"Minden ő dolgaikat pedig csak azért cselekszik, hogy lássák őket az emberek. Mert megszélesítik az ő homlokszíjaikat, és megnagyobbítják az ő köntöseik peremét, És szeretik a lakomákon a főhelyet, és a gyülekezetekben az elölülést, És a piacokon való köszöntéseket, és hogy az emberek így hívják őket: Mester, Mester!" (Máté 23:5-7, Károli)


Azon kívül pedig ha a hívők nagyobb tudást szereznének, hallgatnának a Szent Szellem vezetésére közvetlenül és hallanák az Úr hangjára, akkor megszűnne a kijelölt vezetőség szerepe már. A hívők bátran követnék Jézust és az Ő útjain járnának, mindenféle kontroll nélkül. Leginkább pedig megszűnne az adakozás szerepe, ami azt jelentené, hogy az ilyen hierarchikus modellre épülő gyülekezetek csődbe mennének! 😊 Tehát mi az ilyen hierarchikus modellre épülő közösségek fő fenntartó ereje? Hát a PÉNZ! 💰💸 . Ezt is összefoglalta nagyon jól Jan Boshoff próféta az alábbi videóban, amely itt található:




A teljesség igénye nélkül, saját tapasztalatból is merítve összegyűjtök egy párat a Mo.-i – véleményem szerint – hamis, hierarchikus modellre épülő gyülekezeteket. Az alábbi közösségeknél tapasztaltam a fenti hibákat: 

Hit Gyülekezete

BPA

Agapé pünkösdi gyülekezetek

Omega hálózat

Golgota gyülekezet

Szabad keresztények

Szívbunker

Hillsong gyülekezetek 

Belvárosi gyülekezet


és az összes többi, hagyományos egyházak gyülekezeteit is ideértve, mint pl. katolikus, evangélikus, református, baptista, pünkösdi, metodista helyi gyülekezeteit is, amelyek a fentebb leírt modellt követik.


A helyes modell


A házaknál alakuló, lakóhelyük környezetében levő, természetes módon létrejövő közösségek a bibliai minta. Ez az, amit eredetileg gyakoroltak Jézus tanítványai. Az igazi tanítványok, akiknek tiszta a szíve, nem akarja leuralni a másikat, nem akarja kontroll alatt tartani a többi hívőt, nem törekszik elsőbbségre. A hívők ilyen helyen összejönnek és egymást kölcsönösen segítik, bátorítják és nem leuralják. A szellem ajándékait engedik a másikban kibontakozni. Nem okoskodnak, viszálykodnak egymás ellen. Jómagam is kezdetben az egyik fentebb felsorolt gyülekezetbe jártam évekig és a gyülekezethez való tartozás hibájában voltam 6 évig. Ott megtértem, vízben be lettem merítve és vettem a Szent Szellem ajándékát. Később kijöttem onnan. Isten országa eljött már és köztünk van, ennek megfelelően járjatok: hirdessétek az Úr országának eljövetelét, ördögöket űzzetek, betegeket gyógyítsatok, halottakat támasszatok. Bátorítalak titeket, hogy ilyen természetes gyülekezetbe, közösségekbe járjatok, ahol ilyen hívőkkel találkoztok!

 

Kapcsolatfelvétel

Szívesen várom üzeneteiteket, bizonyságaitokat a természetes gyülekezetek, közösségek alakulásáról és az intézményes, hierarchikus gyülekezetekből való szabadulásról. Az alábbi módon fel tudjátok velem venni a kapcsolatot:

 

Krisztusban szeretettel,
Quartus Miklós
Kereszténység Ma

2023. április 2. Vasárnap




2022. december 18., vasárnap

A közös imádozás ereje - ICFB

Bevezető

A minap résztvettem néhány testvérrel – életemben először – az International Christian Fellowship of Budapest által szervezett közösségi összejövetelen egy belvárosi teázóban Budapest szívében. Ez egy néhány testvér által indított keresztény misszió, ahol évek óta rendszeres közösségi alkalmakat tartanak angol nyelven  elsősorban Budapesten tanuló, de magyarul nem beszélő felsőoktatásban nemzetközi diákok és már a tanulmányaikat befejezett, de Mo.-n maradt felnőttek számára. 

Közös imádkozás ereje

 




Több órán keresztül beszélgettünk a Bibliáról, különféle kérdések mentén próbáltuk egymás bátorítani, látásainkat megosztani, kiegészíteni kölcsönös tisztelet és szeretet jegyében. Ezenkívül dicséreteket is énekeltünk. Mindez nagyjából rendben megszokott történt, semmi különöset nem tapasztaltam. Számtalan ilyen alkalommal vettem már részt az életemben, magyarul főleg, de angolul is. Azonban egy dolgot szeretnék kiemelni: amikor odaértük ahhoz, hogy mindenki a saját maga nyelvén imádkozza el az Úr imáját, a miatyánkot és egyszerre. Többféle nemzetközi háttérből voltunk ott. Ugyan ez a közös imádkozás mindössze kb. 1 percig tartott, újra emlékeztetett arra, hogy a közös imádkozásnak mekkora ereje van! Nagyon mély erő felszabadulásának a lehetőségét ízleltem meg újra. Az az egyetlen perc többet ért számomra, mint az egész 4 és fél órás esti alkalom teli beszélgetésekkel, bátorító jellegű hozzászólásokkal és külön-külön, egyenként elmondott imákkal. Habár ezt már korábban is tapasztaltam olykor, újra lenyűgöző volt ezzel a ténnyel szembesülni. Legközelebb bátorítani fogok mindenkit arra, hogy kevesebbet beszéljünk és többet imádkozzunk. Nem véletlenül figyelmeztette a tanítványokat Jézus még a több éves, vele töltött idők után is az imádkozás fontosságára:

"Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne jussatok; a lélek ugyan kész, de a test erőtelen." (Márk 14:38, Károli)

Itt az írásokban a kontextusból kiderül, hogy ez akkor volt, amikor Jézus az elfogatása előtt elment a Getsemané kertbe egyedül tusakodni a lelkével és a legfontosabb imáját mondta el. Ez idő alatt kérte a tanítványokat, hogy amíg ő távol lesz, együtt imádkozzanak kb. 1 órát. Majd erre kérte őket másodszor is. Sajnos a tanítványok nem voltak erre képesek, elaludtak 😒. Bátorítalak arra, hogy ez nálatok ne így legyen.

Krisztusban szeretettel, 
Miklós
 
KereszténységMa

2022. január 29., szombat

Felfüggesztettek a 'Kérdések a Hit Gyülekezetéről' c. Facebook csoportból!

Bevezető

Már régóta akartam írni erről a jelenségről általában, ami azoknál a személyeknél figyelhető meg, akik korábban a Hit Gyülekezete tagjai voltak és online, leginkább a Facebook csoportokban susárolnak, gúnyolódnak. Talán a legnépszerűbb ilyen csoportnak a neve a Kérdések a Hit Gyülekezetéről csoport, ahonnan az utóbbi napokban felfüggesztettek:



Sértődöttség

Az utóbbi években azt látjuk, hogy akik korábban a Hit Gyülekezete tagjai voltak, ebbe a csoportba odagyűltek és gúnyolódó stílusban mindenféle dolgokat kibeszélnek. Mondanom se kell, a legtöbben (tisztelet a kivételnek) álnéven írogatnak, nem a saját Facebook profiljukkal (a saját arcukat sem merik vállalni a nyilvánosság előtt). Én megértem többek sérelmét és azt, hogy nagyon jól esik kibeszélni az ilyen dolgokat. Jómagam is évekig a Hit Gyülekezete tagja voltam és vegyes élményeim vannak. Nem támogatom a gyülekezet vezetői stílusát, se nem hagyom azt jóvá. Főleg nem azt, amivé az a közösség az utóbbi bő évtizedben vált: egy modern bizniszegyházzá. Távol esik az az igazi, eredeti, Jézus által bemutatott tanítványságtól. De mégis, mi az ottani és a többi hasonló kibeszélőkkel a probléma? A gúnyolódás! Ajánlom a csoport tagok figyelmébe az 1. Zsoltár 1. versét:

 "Boldog ember az, a ki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll, és csúfolódók székében nem ül;  "

A gúnyolódás, csúfolódás és a susárlás nem Istentől van. A korábbi rossz élményekből tanulni kell, fel kell azokat dolgozni hit által, tanítani kell a témában járatlanokat és mint rossz példát eléjük tárni. Ezután pedig tovább kell lépni. Különösen egyes nők – akik sérültek a magánéletben, néha zátonyra futott a hívő házasságuk – szeretnek ott mindent kibeszélni, másoknak tanácsokat osztogatni. Okoskodók, azt gondolják, hogy ők mindenkinél mindent jobban tudnak. A Biblia már akkor is figyelmeztetett az ilyen özvegyasszonyokra:

"Ha pedig valamely özvegyasszonynak gyermekei vagy unokái vannak, tanulják meg, hogy elsősorban a maguk háza iránt legyenek istenfélők, és adják meg szüleiknek a viszont tartozást; mert ez szép és kedves dolog Isten előtt.
A fiatalabb özvegyasszonyokat pedig mellőzd; mert ha gerjedeznek Krisztus ellenére, férjhez akarnak menni:
"
(1 Tim. 5:4, 11)

Nahát, nahát. Már akkor is ez volt a susárló, hajótörést szenvedett hívő nők baja: hogy nem maradtak csöndben. 'Nincs új a nap alatt', ahogy bölcs Salamon megmondta. Ez a csoport kamu Facebook profiloktól hemzseg. Az egyik ilyen személy egy bizonyos Kira Varga. Ő tőle különösen óvakodjatok. Miután ott a fórumon az egyik beszélgetésszálon rendre utasítottam az Írások szerint, majd privát Messenger üzenetben is, egyszerűen felfüggesztett (👆), hiszen ő az egyik moderátor. Az alábbi képernyőkép ennek a tanúja:

Még normálisan megszólítani sem tud, pedig nem is találkoztunk soha, se nem ismerjük egymást személyesen. Azt elfelejti, hogy csakis abban a csoportban tud tiltásokat eszközölni, ahol ő neki erre jogosultsága van. Ezt az írást már nem tudja letiltani! 😀 Az ilyen Jézabelek – uralkodó női személyiségek – őrjöngenek, amikor érzik, hogy érett hívőkkel találkoznak, akiket nem tudnak kioktatni. Most itt hadd válaszoljak tételesen itt Varga Kirának, hiszen a csoportban már önkényesen felfüggesztette a tagságomat. Az alábbi posztban látható, hogy milyen akaratos egy jézabeli nő:

1. "magadat egy magasabb szintre emeled"

Hazugság először. A Bibliában vannak érettebb hívők, akik már sokat láttak, hallottak. Hogy valaki fiatal hitben, az 'zöldséget eszik', az a megállapítása pusztán tény. Azokat segítem, támogatom bármikor, ha ezt kérik. Szolgálunk egymásnak, én is, ahogy ez kötelességünk is (ld. Róma 14:2). Ennek ellenére vannak gyermeki fejlődési szinten hívők, általában véve ezt meg lehet állapítani.

2. "Krisztusban nincs tehát zsidó, görög, nincs szolga..." Gal. 3:28. 

Hazugság másodszor. A fenti bibliai idézet valóban ott van, azonban az a szellemi értelemben egyenlőségre vonatkozik, az újszövetségi, krisztusi áldások tekintetében (bűnbocsánat, újjászületés, vízzel való bemerítés, kegyelmi ajándékok stb.). Azonban véletlenül sem jelenti azt, hogy a nőnek mindent szabad. Főleg nem egy közösségben tanítani! Ebben a kontextusban használni tehát a fenti idézetet egyszerűen ördögi hazugság 👹 . A nő feje a férfi, a férfi feje Krisztus. A nőnek továbbá kendőt – fejfedőt – kell hordani a Biblia szerint, ha imádkozik, vagy prófétál, a férfinak ugyanakkor nem. A nőnek alázatosan szolgálnia kell és ha vita van, csendben maradni. Van egy szellemi tekintélyrend, ez nem lett eltörölve az Újszövetségben, ezt olvassuk az Írásokban. Pál apostol útmutatásai egyértelműek e tekintetben. Ez a napnál is világosabb. 

3. "a Messiás egyformán szeret mindenkit, aki őbenne van."

Hazugság harmadszor. Ez megint csak ferdítés, hiszen attól még, hogy a megváltás és Isten kegyelme és szeretet minden ember számára egyenlőképpen jár, aki Őhozzá járul, nem jelenti azt, hogy a nő egyenlő lenne a férfivel a nemek közti hatalmi rend tekintetében. Igen is vannak különbségek: 1. Krisztus 2. Férfi 3. Nő. Továbbá én sosem állítottam, hogy a nőket Isten kevésbé szereti, mint a férfiakat.

4. "Te kihagyod azt a részt, hogy a férfi feje a feleségnek, AHOGY Krisztus is feje az Egyháznak"

Hazugság negyedszer. Nem hagyom ki egyáltalán. Természetesen a férfinek is kötelező szeretni, ahogy Krisztus is szeretett. Ettől függetlenül nem változik a nő másodrendű szerepe a Bibliában, nincsen nemek közötti egyenlőség az Írásban. Ezt tudomásul kell venni.

A másik ilyen gerjedező nő egy bizonyos Anna Vadócz. Majd ő megmondja, hogy milyen az igazi 'keresztény férfi', hiszen neki egy 'normális világi' többet ér, amivel saját álhívőségét leplezi le:

 


És akkor máris Váradi Attilánál vagyunk, akit persze sokan nem szeretnek, hiszen szemükbe meri mondani nekik az igazságot:

A harmadik ilyen 'megmondó' nő pedig Anita Simon . Mondanom kell, az ő profilján sem látható egyetlen kép sem, ami az arcát akár félig-meddig mutatná. A profilkép pedig a keresztény körökben használt arab 'n' betű. Itt van nyilvánosan a válasz a fórumban írt posztjára:


1. "Ez egy szörnyű, nőgyűlölő hozzáállás. A nők elnyomását vallásos mázba forgatni..."

Ezt mondja igen, Jézabel. Akkor szeretnélek most felvilágosítani arról, az én álláspontom az bibliai! A szentírás mondja azokat, amiket én, tökéletesen megegyezik. Továbbá az nem a 'nők elnyomása' hanem a megfelelő isteni rend a nemek rendjét illetően. Undorító és gyáva talán te vagy: aki nyíltan szembe megy Isten beszédével az szentírás alapján. Az, hogy 14 éve vagytok együtt és 'fel sem merültek hatalmi kérdések' talán azért van, mert te uralkodsz a kapcsolatban és a férjed egy papucsférj! Az nyilván neked a 'normális férfi'. A Biblia azonban másként vélekedik. 

2. "nyugodtan hangsúlyozd a felsőbbrendűségedet..."

Én soha nem tartottam magam felsőbbrendűnek másoknál. Azonban a határozott, bibliai látást képviseltem a múltban és most is. Isten szava a Biblia, ami ott szerepel, az szerintem úgy van. Te pedig 'nem élsz boldogan', ha így látod...ha csak azt nem jelenti neked az állítólagos boldogság, hogy a kapcsolatodban uralkodsz.

Mindenkit óvva intek attól a csoporttól, de különösen az ott irkáló jézabeli, gerjedező nőktől! Távol áll tőlük az istenfélelem...😒 .

Felszólítás megtérésre és igazi tanítvánnyá válásra 

Mindenkinek ugyanazt mondom, a 'Kérdések a Hit Gyülekezetében' c. Facebook csoportban susárkodó, volt Hites, gerjedező, jézabeli nőknek, Bartus Laciknak és a többieknek, akik sérültek: térjetek meg, tessék Krisztus tanítványává válni és eltemetni a sértődéseiteket! Isten begyógyít. Legyen elég a sebek nyalogatásából, tessék tovább lépni és szolgálni Istent. Mutassátok meg a példáját annak, hogyan kell Jézus Krisztust követni a Földön.

Örülök annak, hogy részese lehetek a hitvédelmi szolgálatnak a mai korban Magyarországon, ez által az írás által is leleplezve a gonoszságot, a susárló Jézabeleket és Krisztus-követésére buzdítva mindenkit. Aki magát hívőnek vallja, az még nem az! Ahhoz kellenek a helyes cselekedetek is. Akinek bármilyen óhaj-sóhaja van, várom szeretettel. Szívesen válaszolok neki bármilyen közösségi médiás megkeresésére.

Krisztusban szeretettel, 

Quartus Miklós
2022. január 29.


2020. december 27., vasárnap

Tanítványok - első online virtuális közösségi alkalom

Egy rövid bejegyzést szeretnék közreadni csak: megtartottuk az első online virtuális közösségi alkalmunkat néhányan! Egyelőre nevünk nincs, pusztán tanítványok, vagy az intézményes gyülekezetekből kihívottak. Hagyományos gyülekezethez nem tartozunk. Mi, akik kijöttünk a felekezeti kötöttségek ketreceiből, a hagyományos gyülekezetek kötöttségeit hátrahagyva úgy döntöttünk: elég volt az ott tapasztalt mismásolásból, kertelésből és egy földi vezető pásztor feltétel nélküli követéséből. Mi pusztán Krisztus tanítványai akarunk lenni, a földi pásztorok helyett kizárólag Őt, az Igazi Pásztort - az Urat - akarjuk követni és az Igét (Logoszt) szó szerint szeretnék betartani. Az összejövetel online a Duo platformján keresztül jött létre a tegnapi nap:


Mi mindannyian korábban hagyományos gyülekezeti közösségbe tartoztunk évekkel ezelőtt, de kijöttünk azokból. Úgy gondoljuk, hogy nem Istentől van - és emiatt nem bibliai - az egyszemélyes, parancs-alapú vezetés, amelyet a mai keresztény gyülekezeti modellben láthat az ember Mo.-n és a világ legtöbb részén. Ezek mind a "szószék-padsorok" elve szerint működik: van a vezető pásztor aki minden héten leadja a tanítást és vannak az ő általa kijelölt vezetők, akik felszólítanak adakozásra, vezetik a dicsőítést, segítik a pásztor munkáját. Ők a "klérus". Akik nem tartoznak bele ebbe a szűk körbe, azok pedig a "hallgatóság", azaz a "laikusok". Nincs többé Golgota, Szívbunker, Omega, Agapé, Budapesti Autonóm Gyülekezet vagy a baptisták. Ugyan közöttünk vannak eltérő beállítottságú, műveltségű, ízlésű és hátterű emberek, azonban egy közös bennünk: mi a természetes, organikus közösségi formában szeretnénk megélni a hitünket, ahol nincs vezető. Mert nincs is rá szükség. Mindenki egyenrangú, mindenkinek van hozzáadni valója: Igéje, látása, tanítása, próféciája. Mindenki szolgál alázatosan, nem pedig a kijelölt pozíciójánál fogva (ami nálunk nincs). Pontosan úgy, ahogy a korai hívők korában is voltak: klérus-, liturgia-, program-, rituálémentesek. Minekünk nem a vezető pásztor a fő, hanem egyedül közvetlen maga a fej: Krisztus. Mi tanítványok vagyunk, akik Krisztus főségét mutatjuk be pontosan úgy, ahogy a Bibliában is le van írva. Jézus mindannyiunk személyes Ura és egyben a közösségünk feje is. Idővel természetesen kinőhetnek vének közülünk, akik példaként járnak majd előttünk, akikre felnézünk és elfogadjuk az ő iránymutatásukat. Azonban ezek a vének nem válnak vezetőkké, pusztán példamutató magatartással fognak kitűnni közülünk. Ezzel a mintával szeretnénk bemutatni a természetes gyülekezet működését, amiről Krisztus is beszélt az evangéliumban:

" Mert a hol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük. " (Máté 18:20 Károli)

Jó volt látni és érezni, hogy sikerült kontroll alatt tartani a beszélgetést és nem fordult át céltalan butaságba, idétlen röhögésbe vagy vihogásba. A végén imádkoztunk, majd vettünk úrvacsorát. Célunk a jövőben, hogy a jövőben az ilyen online közösségi alkalmakat tanítványozásra használjuk: tanítások megosztására, a hit alapjainak lerakására a belső emberünk fejlődése céljából (főleg addig, ameddig a koronavírus miatti kijárási tilalom tart). Az Igét helyesen fogjuk hasogatni, az igazságra rámutatni és nem riadunk vissza a jövőben sem a hamisság megítélésétől sem, az ördög munkájának és a hamis evangéliumoknak, hamis keresztény irányzatoknak a leleplezésétől sem. Aki nem tartozik hozzánk, az is csinálhat ilyet: mi mindazokkal együtt vagyunk, akik hasonló szellemben és értelemben vannak és összejönnek egymással az Úr nevében, bárhol és bármikor.

Reméljük, hogy folytatása következik 👍🙏 . Aki szeretné felvenni velünk kapcsolatot és a jövőben csatlakozni, mert csalódott a hagyományos gyülekezetekből, vagy csak érdeklődik, kérjük írjon nyugodtan! 

Testvéri szeretettel, 

Quartus Miklós
2020. december 27.

2020. május 18., hétfő

Fonák-e a tanítványság?

Bevezető
Ez az írás hitvédelmi céllal jött létre, ami az eredeti, bibliai kereszténységet mint tanítványságot próbálja meg bemutatni. Ezen túl az az ellen felhozott vádakat kivédeni, a téves állításokat megcáfolni és mindeközben magát a helyes, bibliai hitgyakorlási formára való rámutatással. Ezen cikk megszületését az a 2020. januárban Youtube-on megjelent videó-tanítás hozta létre, aminek címe "Fonák tanítványság teológia jellemzői - Isten nyájának védelme ". VIGYÁZAT! Ez a tanítás hamis. Ez a tanítás ami fáradtságot nem kímélve hamisan, többször alaptalanul de mégis megtévesztő, keresztény színezetben próbálja meg a lejáratni az eredeti, bibliai kereszténységet - mint tanítványságot - azt, amit a mi Urunk, a Názáreti Jézus Krisztus elindított, általa és az ő tanítványa is és később az Ő követői gyakoroltak. Ahogy látjuk a Szentírásból, az Úr feltámadása és eltávozása után szándékában állt, hogy az ő távozása után a Földön az ő követői folytassák a tanítványságot és ezáltal előhírnökei legyenek Isten Országa eljövetelének és megalapításának a Földön. Fontos, hogy itt nem fenti tanításnál említett tanító személye ellen történik egyfajta "támadás", ez az cikk sokkal magasztosabb annál, tovább megy. Ennek az írásnak a célja tanító által képviselt hamis és félrevezető állítások feltárása, a bibliai színezet leleplezése és ezáltal az igazi, helyes krisztusi elhívás és bibliai tanítványi életforma megvédése, arra való rámutatás és annak népszerűsítése az őszinte hívők és Isten keresői számára. A fent említett tanítás a 21. század az idáig magyarul megjelent talán legkörmönfontabb, leghihetőbb keresztény tévtanítása. Ezért különleges fontossággal bír ennek leleplezése és az igazság feltárása a tiszta szívű, Krisztusban hívők - vagyis a magyar eklézsia - számára, akik közül nem kevesek áldozatul eshettek a tanításnak és ezáltal - hívő létük során átmenetileg - az ördög tőrében élhetnek. Erre a hitvédelmi küldetésre teszek most kísérletet. Ez az írás tehát egyrészről egy reakció a fent említett videó-tanításra, vagyis annak a hamisságának leleplezése másrészről pedig a bibliai tanítványságra való rámutatás. Akkor hát vágjunk bele! A vlog a témában a Youtube-on egy ötrészes tanítássorozat, az első része megtalálható alább:



A Youtube teljes lejátszási lista linkje pedig itt található.

Miért nem "fonák" a tanítványság?
Először is a tanítványság önmagában az alap, azt látjuk a Bibliában. Erre hívott el Jézus, ezt tanította, minden Krisztushoz megtért, hívő életvitele az kell, hogy legyen. A mai világban ismert vallásos, templomba (vagy gyülekezetbe) járó kereszténység már csak nyomokban hordozza azt, amire eredetileg elhívta az Úr a hívőket. Az inkább egyfajta "fogyasztói" szemléletű hitélet, ami szerint hétvégén elmegyek templomba, részt veszek az istentiszteleten, majd hétköznap folytatom tovább a jól megszokott életemet. Vagyis a fonák az, amit most látunk és az igazi, eredeti az, ami a Bibliában van bemutatva. Krisztus után egészen kb. id. sz. 313-ig, az üldöztetés végéig a hívők tanítványok voltak. A fonák szó egyébként azt jelenti, hogy valaminek a visszája, ellentéte. Tanítvánnyá válik mindenki megtérés és a bemerítkezés után, aki önszántából hozta meg ezt a döntést. Ennek előzetes feltétele a bűnök és a bűnös életvitel megbánása, azoktól való teljes elfordulás. Utána jön Krisztus követése, az Úr parancsolatainak megtartása, amiről tudjuk, hogy összesen kettő létezik: 1. Szeresd az Urat, a te Istenedet (az Atyát) teljes szívedből. 2. Szeresd felebarátodat, mint magadat. Ezzel betartjuk a Tízparancsolatot, a törvényt is amit eredetileg a zsidóknak adott Isten. Később is azt látjuk, hogy Pál apostol és a többi tanítványok mentek és hirdették az evangéliumot és az embereket tanítványokká tették. Eleinte nem voltak egyházi épületek, hatalmas templomok sem. A korai hívők nem rendelkeztek ilyenekkel. Házaknál jöttek össze kiscsoportokban, nem jártak templomba vagy csarnokokba. Oda gyűltek össze az újonnan megtért emberek. A korai tanítványokat a zsinagógákból is egy idő után kirakták, majd üldözni kezdték őket. A korai hívők szó szerint "kihívottak" voltak, ami manapság az "Egyház" szónak ismerünk: a világból, az akkori megszokott zsidó vallási rendszerből (az eredeti szövegben az "Egyház" az "eklézsia" szó szerepel, aminek jelentése ez). Eredetileg nem keresztények voltak a tanítványok, (később kezdték őket csak el úgy hívni a kívülállók), hanem "kihívottak". Ennek fényében tehát a tanítványságot nem lehet fonáknak nevezni. A tanítványság maga a Biblia, ezt tárja elénk Jézus, aki a Mester, a főrabbi. Aki őt akarja követni, meg akar térni a bűnből és a bibliai hit szerint akar élni az tanítvány. Más nem is lehet. Mindenki Mestere pedig az Úr, Jézus. Ez azóta nem változott, az Írások sem. Na de tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű. A tanító is elismeri azt, hogy a tanítvánnyá válás és tevés Jézus parancsa, továbbá azt állítja, hogy "ő is tanítványokat képez", tehát nem a hívőket hívja általában úgy, hanem ezt a szerinte eretnek mozgalmat hívja úgy, amit "tanítványság 2.0"-nak nevez, ráadásul a tanító saját magát hitvédőnek állítja be és a tanítványokat pedig olyanoknak, akik a "nyájból kiszakítják a hívőket" és ezáltal "szétszakítják a gyülekezetet" és eretnekek. A megkötözést kiépítő, vallásos, szerkezetileg alá-fölérendeltségre épülő, klérus-laikus rendszert kiépített, jelenleg is ismert keresztény egyházi rendszert nevezi "nyájnak" vagy "gyülekezetnek" és azt mindenáron védelmezi. Azzal támadja a bibliai tanítványságot, ami pont ő maga: fonák. A Krisztus által bemutatott tanítványsági forma azonban már nyomokban is csak alig hasonlít a mai vallásos, pogány babiloni-stílusú keresztényi rendszerre. Ne feledjük, az ördög nagyon intelligens. Ismeri az Igét. Célja, hogy az igazit mindig meghamisítsa hamisítványok létrehozásával és elzárja az embereket az igazi, az eredeti megismerésétől. Nézzük akkor most meg tételesen a fentebb említett videó-tanítás állításait és lássuk meg, hogy miért hamisak és miért mondom, hogy fonák. Mindeközben azonban felhívom a figyelmet, hogy a fenti tanításban is található sok igazság és nem teljesen hamis. Abban hamis csak, hogy a tanítványságot bibliai, igei színezetben próbálja meg lejáratni. 
 
Szükséges-e felhatalmazás?

A tanító azzal próbálja meg a bibliai tanítványságot - a szerinte hamis mozgalmat - lejáratni, hogy egy hívőnek szüksége van külön felhatalmazásra ahhoz, hogy démonokat űzzön, betegeket gyógyítson vagy különféle jelek kövessék. A vélekedése szerint a hitnek különböző szintjei vannak és emiatt a "felhatalmazott tanítvány" nem azonos a "sima tanítvánnyal". A "sima tanítvány" még kezdő, most kezd a hit útján járni. Erre a Márk 3:14-es verset hozza fel, hogy Jézus választott a többi tanítványai közül tizenkettőt, hogy
"vele legyenek" és csak nekik adott felhatalmazást, hogy kimenjenek és gyógyítsanak, démonokat űzzenek, ezáltal csak nekik adott hatalmat, hogy Isten királyságát hirdessék. Egy úgymond "átlaghívőnek" ez nem adatott meg.
"Azután felméne a hegyre, és magához szólítá, a kiket akar vala; és hozzá menének. És választa tizenkettőt, hogy vele legyenek, és hogy kiküldje őket prédikálni, És hatalmuk legyen a betegeket gyógyítani és az ördögöket kiűzni: " (Márk 3:13-15)
Továbbá később a hetven tanítványt is kiküldte és őket is felhatalmazta Jézus a Lukács 10-ben. Ez igaz idáig. Csakhogy a fenti érveléssel több probléma is van. Először is, Jézus már nincs velünk, hanem a Szent Szellem van a hívőkkel. A Szent Szellem vétele pedig minden hívőnek adatott illetve adatik Pünkösd óta, nem csak az apostolok kiváltsága volt (ld. Ap.Csel. 2.). Jézus maga tehát nem tudna felhatalmazni, csak akkor, ha itt lenne velünk. Később a Bibliában, az sem az Apostoloknál, sem a levelekben nem látjuk, hogy az apostolokat felhatalmazták volna az ilyen dolgokra. A bibliai időkben a démonok űzése, a gyógyítás rendszeres, egyéb jelek és csodák szinte mindennaposak voltak azoknál a szolgálóknál, akik teljesek voltak hittel. Ez egybevág a Márk ev. 16. utolsó fejezetével, ahol arról szól, azokat követik a különféle jelek, akik hisznek. A felhatalmazás a szolgálatra való kiküldetésre volt szükséges, mielőtt kiválasztották volna a személyeket az adott szolgálati pozícióba (pl. apostol, vagy Igehirdetés szolgálata). Az adott pozícióhoz tartozó egyes személyek munkáját később követték a jelek és csodák (pl. István), de csak azokét, akik hittek. Magára a jelek-csodák tételére nem látunk külön felhatalmazás szükségességét. A Jézussal való járás, aminek során erősebb hitet nyerünk, annak során valóban erősebb hívők leszünk. Ezt a tanító is sugallja, amivel lényegében megerősíti az általános tanítványság létét. Tehát a "vele legyenek" érvelés pont, hogy a tanítványság voltát erősíti meg: minden Krisztust követő tanítvány feladata, hogy Jézussal legyen, folyamatosan növelje a hitét és ekkor követik a szolgálatát jelek és csodák. Külön felkenetés tehát ehhez nem szükséges. Másodszor, az evangéliumban két helyen is szerepel az a beszámoló, hogy a tanítványok panaszkodtak Jézusnak, hogy láttak olyan valakit, aki az ő nevében démonokat űzött, nem követte őket és ezért eltiltották őt. Figyelem! Ez nem egy, hanem két helyen található említés erről az evangéliumokban 
(Márk 9:40, Lukács 9:50). Erre Jézus válasza az volt:
"Jézus pedig monda: Ne tiltsátok el őt; mert senki sincs, a ki csodát tesz az én nevemben és mindjárt gonoszul szólhatna felőlem. Mert a ki nincs ellenünk, mellettünk van." (Márk9:39-40 Károli)
Feltételezhetjük, hogy ez az idegen tanítvány a Jézus által felkent tizenkettő előtt teljesen ismeretlen volt. Logikusan következik, hogy ezt az idegen tanítványt Jézus soha nem hatalmazhatta fel, hiszen nem is ismerte korábban! Nem volt tagja sem a tizenkettőnek, sem a hetvennek. Tehát a felhatalmazás szükségessége itt sem állja meg a helyét. Annál is inkább, mert Jézus később, amikor a hetven tanítványt is kiküldte, kevesellte a korábbi tizenkettőt és arra szólított fel, hogy minél többért imádkozzunk:
" Monda azért nékik: Az aratni való sok, de a munkás kevés; kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába. " (Lukács 10:2, Károli)
Isten országának folyton szüksége van munkásokra. Jézus gondolatmenetét követve inkább több, mint kevesebb ilyen emberre van szükség. A hit által egy "átlagos" hívő tanítvány bármikor alkalmas kell, hogy legyen arra, hogy szolgálatát jelek és csodák kövessék, többek között démonokat űzzön vagy betegeket gyógyítson. Nem pedig az a céljuk, hogy a "saját maguk szolgálatát favorizálják", ahogy azt a tanító állítja, hamisan. Egy másik érvelése szerint a Skéva zsidó főpap fiai is megpróbálták űzni a démonokat és látjuk, hogy pórul jártak, mert nem voltak felhatalmazva. Csakhogy az Ap.Csel. beszámolója szerint nem állítható az, hogy ők újjászületett, Szellemmel betöltött hívő tanítványok voltak. Efézusban erős okkult hagyományok voltak, a zsidók pedig állandóan a keresztényekkel vetélkedtek. A zsidó főpap fiai feltehetően Jézus Krisztusban való hit elfogadása, megtérés/bemerítkezés és tanítvánnyá válás nélkül próbálkoztak a démonok űzésével, mindezt Jézus nevében, Pálra hivatkozva. Ez természetesen nem működött, azért, mert nem voltak az Úr hatalma alatt. Jézus nem lakozott bennük még, emiatt a sötétség uralma alatt álltak és nem Isten királyságának oldalán. Ezért fulladt csúfos kudarcba a démonűzési kísérletük.  A fentiek alapján kimutatható, hogy nem szükséges külön felhatalmazás ahhoz, hogy egy bibliai hívő, aki Krisztust követi és tanítvány, démonokat űzzön vagy szolgálatát gyógyítások vagy egyéb jelek kövessék. Egyedül a hit volt szükséges, felhatalmazás nem. Elegendő volt, hogy a hívő Isten királyságának oldalán legyen és hite legyen. A külön felhatalmazás adását a kiküldetéshez, vagy pozíciókba állításhoz gyakorolták.

Önajánlás


A bibliai tanítványságot, tanítvány életformát nem egyszer éri az a vád, hogy "önajánlkoznak", vagyis saját magukat ajánlják másoknak. Amikor pl. odamennek emberekhez és ajánlgatják a Bibliát, a megtérést vagy Isten ajándékait. Ez a vád önmagában eléggé hihető is kívülállók szemében. Azonban Isten királysága és Jézus Krisztus tanításainak hirdetése mindennél fontosabb. A Bibliában a hívők Krisztus távozása előtt felszólítást kaptak, hogy hirdessék Őt és tegyenek tanítványokká minden népeket, elmenvén az egész világra. Később Timóteusnak - aki evangélista volt - azt írta Pál apostol, hogy álljon elő az Igével alkalmas és alkalmatlan időben (2. Timóteus 4:2, Károli). Ez önmagában egy olyan küldetés, aminek során az emberek számára az ilyen hívők kellemetlenné válhatnak. Azonban lássuk meg, hogy a hívőknek meg kell ragadni minden alkalmat, hogy a Bibliáról és Isten által adott megoldásról, a megváltásról beszéljenek azoknak, akik a sötétség és az ördög uralma alatt vannak. Ennek ellenére, a fent említett tanító azzal érvvel, hogy az Újszövetségben egyetlen esetet ismerünk, amikor Jézus "önajánlkozott" volna: ez pedig a 38 éve betegségben szenvedő ember a Bethesda tó tavánál. Az is azért történt, mert az "Atya küldte Jézust oda". Ez az érvelés elég furcsa. Mikor küld az Atya oda és mikor nem? Nem fejti ki részletesen. Ott a betegek arra vártak, hogy a vizet érinthessék, hogy meggyógyuljanak, miután az angyal felszállt, mert abban volt a hitük. Jézus maga ment oda a tó mellett fekvő emberhez és ezt mondta neki:
"Ezt a mint látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már sok idő óta úgy van; monda néki: Akarsz-é meggyógyulni?" (János 5:6, Károli)
A válasza után az Úr azonnal meggyógyította, anélkül, hogy a vizet érintették volna! Ebből egyértelműen látható, hogy az Urat empátia vezette inkább, mint kivételezés. Azonkívül pedig, hogy jó nagy felfordulást okozzon az akkori beidegződött vallásos rendszer számára, ahol a csodák nem működtek és képtelenek voltak az emberi szükségletek számára segítségül lenni. Később az akkori vallásos zsidó vezetés számára nem kis fejfájást okozott a történet és eléggé kikezdték az Urat: Jézust meg akarták emiatt ölni, mert Szombaton gyógyított. Jézus azonban szándékosan csinálhatta ezt a csodát, hogy minél inkább bemutassa Isten hatalmas erejét és elterjedjen a környékbeliek számára az üzenete (János 5:20). Jézus viselkedése is a fenti esetben "önajánlásnak" tekinthető. Nézzünk most egy másik példát is arra, ahol egyértelműen fellelhető az ún. "önajánlás" a Bibliában: Jézus beszélgetése a Samária asszonnyal Jákob forrásánál. A vizet kért az asszonytól, majd átterelte a beszélgetést a szellemi vízre, a szomjazásra:
"Felele Jézus és monda néki: Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, a ki ezt mondja néked: Adj innom!; te kérted volna őt, és adott volna néked élő vizet. " (János 4:10, Károli)
Az Úr maga terelte a beszélgetést a szellemi dolgokra! Ezután elkezdtek beszélgetni a szellemi dolgokról, az Úr pedig rámutatott a nő paráznáságára is. Az asszony egy ideig értetlenkedett, de később látjuk, hogy felismerte az Úrban a Messiást és megtért majd az egész Samaria környékét is tudatta arról, hogy meglátogatta őket az Úr és sokak fülébe jutott az evangélium, sokan hívővé váltak majd még két napig marasztalták őt (János 4:39-40). Akárhogy is nézzük, Jézus viselkedése itt is "önajánlásnak" tekinthető. A tanítónak abban viszont igaza van, hogy az Úr dolgait kell előtérbe helyezni és nem a csodákkal, gyógyulásokkal kell jönni először. Jézus tanítványainak is ennek kell, hogy legyen az elsőszámú feladatuk: az Úr királyságát, a megváltást és a bűnökből való szabadulást hirdetni. Hiszen első a lélek üdvössége, utána testi és pszichés jellegű gyötrelmekből, sérülésekből való szabadulást és gyógyulást. Ugyanez történt Pál apostollal az Ap.Csel. 28. beszámolója szerint, aki Máltán hajótörést szenvedett többedmagával mint fogoly. A sziget főembere - Publius - befogadta őket és vendégül látta őket pár napra. Ekkor Pál látta, hogy annak rokona vérhasban és hideglelésben betegen fekszik. Ekkor Pál odament, imádkozott érte és kézrátételt alkalmazva meggyógyította. Itt is lehet "önajánlásnak" hívni Pál apostol tevékenységét. Ez már a harmadik eset az Újszövetségben. Pálról pedig tudjuk, hogy ő volt a legnagyobb az apostolok között, leghitelesebb Krisztus követőjének tartja őt az Egyháztörténelem. A következtetés tehát levonható: ez a vád nem más, mint egyszerűen lejáratás és rossz színben való feltüntetése a bibliai tanítványoknak. Felteszem a kérdést: kinek állhat az érdekében a tanítványok általi evangélium hirdetésének akadályozása, és az azt követő a gyógyulások, szabadulások, jelek-csodák történte, hanem magának az ördögnek? Egyre inkább látható, hogy a mai, vallásos kereszténység érdekében áll, hogy a bibliai tanítványokat vádolja, tevékenységüket hátráltassa, gátolja.  Sajnos azt látjuk, hogy a mai megújult, szabad, "neo-protestáns" jellegű gyülekezetek, közösségek is vallásos, "megkötöző" szolgálatot végzik a hívők irányába, mintsem a bibliai tanítványságot gyakorolnák, ami a szabadító szolgálatot képviseli. Ezeknek a céljuk nem más, hogy a hívők életük során gyermeki, fejletlen, "megkötözött" állapotban maradjanak függve a helyi vezető pásztortól. Ezek során végig függőségben maradva, rendszeresen tizedet fizetve a vezetőségnek, szolgasorsban élnek és azok megélhetését biztosítják. Ezzel elérkeztünk egy másik vád megbeszélésére: a megfelelő célcsoport kiválasztása. 
 
Célcsoport: hívők vagy hitetlenek? Újrakeresztelés kérdése
A másik gyakori vád a bibliai tanítványok munkájával szemben, hogy a "hívőkhöz és nem a hitetlenekhez" mennek. Ez az érvelés úgy szól, hogy a gyülekezetben lévő hívők már hisznek, nekik már nincs szükségük az evangéliumra, Isten munkájára. Ez azonban nem igaz. Ez egy újabb lejáratási kísérlet. A tanítványok elsősorban a hitetlenekhez mennek természetesen és oda, ahol szükség van vagy hívják őket. Vagyis mindenkihez. A Biblia azt mondja, hogy "hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek." (Márk 16:15, Károli).  Ahogy a Bibliában látjuk, a tanítványok mindenhol, mindenkinek hirdették az Igét: akikkel találkoztak. Függetlenül attól, hogy az akkori értelemben hívők, vagy hitetlenek voltak-e. A zsidóknak hirdették a Messiást, a hitetleneknek is egyaránt. Volt olyan eset, hogy Pál már hívőkkel találkozott, akik csak János keresztségével voltak megkeresztelve, Jézus keresztségével nem és a Szent Szellemről sem hallottak. Ekkor Pál vízzel megkeresztelte ezeket a hívőket és imádkozott értük! Tehát kötelességének érezte helyretenni azok tudatlanságát és Krisztust hirdette neki, a helyes evangéliumot és a korábbi keresztelést érvénytelenítette:
"Monda pedig Pál: János megtérésnek keresztségével keresztelt, azt mondván a népnek, hogy a ki ő utána jövendő, abban higyjenek, tudniillik a Krisztus Jézusban. Mikor pedig ezt hallák, megkeresztelkedének az Úr Jézusnak nevére. " (Ap.Csel. 19:4-5, Károli)
Itt Pál nem újra bemerítette őket, hanem először helyesen bemerítette őket. Tehát látunk példát az Újszövetségben arra, hogy egyes hívők nem voltak megfelelően megkeresztelve: ilyenkor indokolt a vízzel történő "újrakeresztelés" (bemerítés). Na de mondhatnátok: a mostani hívők már gyülekezetbe járnak meg vannak hit által, Jézus keresztségével azaz vízzel keresztelve és ismerik a Bibliát, az evangéliumot is. Már hívők, van üdvösségük, stb. A biblia tanítványságnak nem célja az "újrakeresztelés". Ez egyszerűen hamis vád.  Olyan esetben indokolt lehet a bemerítés, ahol korábban a hívő egy egyházhoz való tartozásra keresztelkedett meg, tévesen. Az nem a krisztusi keresztség (bemerítés) amit a Bibliában látunk, hanem egy felekezethez való tartozásba való keresztség. A másik ilyen lehet például a csecsemőkori keresztség, ami helytelen a döntésképesség hiánya miatt. Ilyen esetekben indokolt lehet egy már hívőt egyszer rendesen megkeresztelni, ami nem újrakeresztelést jelent (!), se nem magasabb szintű keresztséget (!), hanem az első és helyes krisztusi vízkeresztséget. A tapasztalat azt mutatja, hogy sok esetben a mai leuralós, babiloni stílusú vallásos keresztény közösségek már rég elhajlottak Isten eredeti parancsaitól. Csak a vezető pásztor tanításaitól, szellemi vezetésétől függnek, nem önállóak. Nem buzdítják a tagokat az önálló hitéletre, nem járnak tanítványozni sem. Mivel nem tudnak szellemben növekedni, nem működik az életükben Isten önálló vezetése, nem működnek a jelek, csodák. Az ilyen hívők szellemi élete mindössze arról szól, hogy hetente eljárnak a gyülekezeti istentiszteletekre. Ilyenkor képmutatókká válnak: csak kívülről tűnnek hívőknek, belülről azonban mindenféle problémákkal szenvednek. Pusztán vallásossá váltak, az életük nem tükrözi már Krisztust. Mivel a hierarchikus, pogány keresztényi felfogás szerint a tized fizetését elvárássá teszik számukra, ezért anyagilag is a gyülekezet vezetőitől függenek. Ezáltal méginkább oda láncolják őket. Olyan gyülekezetet is ismerek Budapesten, ahol vezető pásztor kiköti, hogy ha oda akar egy hívő tartozni, máshová nem járhat (sicc!), olyan is volt, hogy a tagoknak papíron történő aláírással is meg kell a hűségüket erősíteniük (Belvárosi Gyülekezet). Ekkor indokolt és szükségszerű, hogy a bibliai tanítványságot számukra helyesen bemutassuk és szolgáljunk feléjük, bemutatva a helyes újszövetségi közösségi formát. Tehát feléjük is szolgálni kell! Hogy a "megkötözött" állapotból felszabadítsuk őket Isten szabadságára! Ez pedig nem a "Szellem egységéből való kiszakítás", ahogy a tanító állítja be tévesen, hanem az a munka, hogy az ilyen hívők a tudatlanságból kijöjjenek a világosságra, amire Isten eredetileg is elhívta őket és bemenjenek az igazi, szellemi egységbe, ahol Krisztus van. Ekkor megtörténhet, hogy az ilyen hívők megszabadulnak, meggyógyulnak. Felszabadulnak az ottani gyülekezeti pásztortól való kizárólagos függéstől, varázslástól. A pásztornak persze ilyenkor ez nem érdeke: hiszen ilyenkor a hívők kiszabadulnak az ő szellemi kontrollja alól és elkezdenek az Úrtól függeni, szabad életet élni: bibliai tanítványként élni. A pásztornak az az érdeke, hogy ezeket a hívőket továbbra is tudatlanságban, függőségben tartsa. A babiloni, vallásos keresztény gyülekezeti vezetők természetesen ezt a saját érdekkörük csorbulásaként látják és mindent el fognak követni, hogy hamis mozgalomnak mutassák be a bibliai tanítvány életformát, amire maga Krisztus hívott el mindenkit. "Hamis tanításnak" fogják titulálni Isten munkáját, tévesen. A függőségből való felszabadulást pedig az "ártatlanok elcsábításának" fogja hívni, ugyancsak tévesen. Az ilyen hamis, babiloni, "nézőközönség" stílusú gyülekezeti formát a Bibliában nem találunk: ezek a kontrollgyülekezetek, ami leuralják a hívőket. A helyes, bibliai közösség az, ahogy egymásnak szolgálnak a hívők, a tanítók vagy vének példát mutatva nem emelkednek a többi tag fölé, hanem egyenrangú szerepet vállalnak fel, ezáltal példát mutatva a többieknek bátorítva őket, hogy növekedjenek hitben, karakterben. Tehát közösségre, összejövésre szükség van, csak a biblia módon, ami szeretetre épül, közösségcentrikus és egymás építésére szolgál, ahol a szellemi ajándékok szabadon megnyilvánulnak. A tanító is a tanítása során szolgál, átadja a tudását a többieknek, de nem emelkedik rangban a többi hívő fölé. Az isteni gyülekezetben nincs hierarchia. Erről bővebben a "Kontrollgyülekezet vagy természetes gyülekezet?" c. tanulmányban írtam, ajánlom mindenki számára, aki még kételkedik. 

Megélhetés, anyagiak
Visszatérő kérdés, hogy a bibliai keresztények a tanítványok miből élnek. Hiszen a világból kijöttek, nem vállalnak el sok bűnös dolgokhoz köthető pénzkereső tevékenységet  (szerencsejáték, prostitúció, korrupt kormányhivatalnokok, korrupt politika stb.), mert nem korruptak. A tanító is azzal vádol, hogy "házról-házra járnak", "élősködnek hívő családokon", stb., ezt azonban embere válogatja. Ki ilyen, ki olyan. Előfordul, hogy itt-ott az ilyen tanítványok szolgálnak, az emberek felszabadulnak valami kötelék alól, meggyógyulnak. Azért cserébe az emberek hálájuk jeléül pénzt, szállást vagy javakat kínálnak. Vannak akik pénzt is elfogadnak, vannak akik csak javakat. Előfordulhat, hogy egyesek visszaélnek ezzel, azonban általánosságban nem mondható ez el. Soha nem volt cél az, hogy a tanítványok ide-oda menjenek, bekéredzkedjenek házakhoz pénzért vagy anyagi javakért cserébe. Én személy szerint mindig is dolgoztam és a hitbeli dolgokkal (ld. ennek a blognak az üzemeltetését, a YT vlog-ot is beleértve) szabadidőmben csináltam, mindenféle juttatás vagy ellenszolgáltatás nélkül. Olyan is előfordul, hogy egyes családok vagy közösségek maguk hívnak meg egyeseket, hogy lakjanak náluk és segítsenek az Igetanulmányozásban, növekedésben, szabadító-gyógyító szolgálatban. Ahogy Pál apostol sem, én sem tartom jónak elfogadni pénzt, hanem törekszem arra, hogy saját magam teremtsem elő a saját szükségeimre a pénzt. Egyre többen vannak világszerte, akik felismerik a biblia tanítványság eredeti célját, szerepét és jönnek ki a kontrollgyülekezetekből. Ki így él meg, ki úgy. Ezért az élősködés vádja általánosságban hamis. Azok a hívők, akik kijöttek onnan, már nem fizetnek tizedet sem, se nem adakoznak a pásztornak vagy az adott gyülekezetnek többet. A kontrollgyülekezetek vezetősége az inkább, aki élősködik a tagok által fizetett tizedből, adakozásból. A legtöbb ilyen vezető már réges rég nem dolgozik. Sőt olyan is van, ahol már évek óta dőzsölnek, személyes vagyonuk részéve tették a hívők pénzét és/vagy világi vállalkozásokban fektették azt (ld. Hit Gyülekezete). Én azt látom, hogy az "élősködés" vádja pusztán a babiloni kontrollgyülekezetek vezetőinek, pásztoroknak a vádaskodásai, mivel látják a saját érdekkörüket csorbulni a hívők esetleges elszakadása során.

Remélem hasznosnak és szemfeltárónak találtátok ezt az írást. Ha bármilyen hozzáfűzni valód van, nyugodtan tedd meg: lehet kommentelni alul. Máskülönben keress meg közösségi médián, ha személyesen akarsz nekem írni. 

Isten további áldását kívánva az életedre!


Frissítési napló:
- Youtube videó beillesztése, 2020.május 19.

Quartus Miklós

2020.május.18.

2020. május 3., vasárnap

Kontrollgyülekezet vagy természetes gyülekezet?

Bevezető

Ez az írás egy hosszú, vajúdó időszak után született meg, aminek a témája a helyes, bibliai közösséggyakorlás. Már hosszú évek óta éreztem belül, hogy valami nem stimmel a mai gyülekezeti rend, összejöveteli formákat illetően. Az utóbbi időben, kb. 2019. év elejétől azonban Váradi Attila misszionárius elkezdte kibontani ezt az igazságot, ami nagy hatással volt rám és nagyon örültem neki, hiszen pontosan a bennem forgó gondolatokat öntötte szavakba. Azonban nekem mégsem volt elég részletes, meggyőző. Közben a munka, pénzkeresés és az e világ dolgaira való figyelés miatt nem foglalkoztam bővebben a témával. Egészen addig, amíg nem olyan régen - 2020. február környékén - Lemboczki Zsomborral, az "óbudai prófétával" személyesen találkoztam egy véletlen könyvcsere során - akivel korábban nem voltam semmilyen személyes kapcsolatban - aki utána átküldte a Frank Viola: A gyülekezet újragondolása c. könyvet elektronikus formában. Ez a könyv jelentette számomra végső áttörést: megvilágította azt, amit már korábban is évek óta bennem volt. A bennem drámai módon megfogalmazódó kérdés végre megválaszolásra került. Hosszú évekig jómagam is tévedtem és a hamis, babiloni kereszténység áldozatául estem, azt szolgáltam, tudatlanságom miatt és ahhoz tartoztam, azt szolgáltam. A kérdés kb. így hangzik: Vajon lehetséges-e, hogy az egész világon a mai keresztény Egyház tömegesen téved a jelenlegi "leuralós", "nézőközönség" stílusú, klérus-laikus összejöveteli formát illetően és régóta eltért az eredeti, Szentírás által felvázolt, közösségcentrikus, szeretetre és egymás szükségeire odafigyelő, Szent Szellem-által vezetett kölcsönös közösséggyakorlási formától? A válasz: igen! Sajnos 😞. Miután erre rájöttem, csak hosszú napokig azon járt az eszem: hogy-hogy nem láttam ezt korábban? Annak örültem, hogy végre világosság derengett a fejemben, annak azonban nem, hogy előtte évekig ez nem történt meg. A vallásos zsinagóga vs. otthoni, házi gyülekezetek. Váradi Attila is végül csak a 2020-as év elején, Januárban tett közzé egy egyértelmű videót a témában, ami leleplezi a vallásos, farizeusi, "leuralós" gyülekezeti formát és rávilágít a természetes, közösség-alapú helyes bibliai formára. Aztán láttam, hogy a babiloni Egyház képviselői - akik Krisztus igazi képviselőinek adják ki magukat - időt és fáradtságot nem kímélve máris támadják ezt a szellemi megújulást a Youtube videóban, amit Isten elindított pár évvel ezelőtt világszerte és így Magyarországon is, többek közt "Tanítványság 2.0 mozgalomnak" nevezve azt. Ez nem "tanítványság", hanem visszatérés az eredeti, Isten által tervezett formához! Nem csodálkozom a videón, hiszen az ördög célja az, hogy a hívők mindig is kontroll alatt, a mátrixban maradjanak és nem törjenek ki onnan Isten által eredetileg tervezett szellemi szabadságra. A természetes gyülekezetben a kijelentések szabadon működnek és ezáltal az emberek felszabadulnak Isten áldásainak átvételére. A mátrixban, a babiloni Egyházban viszont tudatlanságban és leuralt állapotban maradnak, kontroll alatt. Az ördög nem buta, sosem volt az. Nagyon is intelligens. Ha látja, hogy Isten munkája valahol elkezdődött, észreveszi és azonnal megpróbálja ellehetetleníteni azt és a kontrollt mindvégig fenntartani. Azonban Isten munkája elindult, az ebből való szabadulás irányába. De nem csak Magyarországon, világszerte történik az átalakulás. Amerikában például egy jól ismert, évekkel ezelőtt egy, korábban megagyülekezetet vezető lelkész "tért meg" és alakította át a saját gyülekezetét a bibliai, közösségi formára. Eljött a leleplezés ideje Magyarországon is, magyar hívők számára is, akiknek ez a cikk íródott. Kötelességünk rávilágítani a "mátrixra", a babiloni rendszerre és a megvilágítani a természetes, közösségépítő gyülekezeti formát, amit eredetileg Isten akart. Anélkül, hogy túl hosszú cikket írnék, a továbbiakban nem túl részletesen kifejtem a mondanivalómat érvekkel, személyes tapasztalatokkal és a fenti könyvből vett idézetekkel. Mintegy szemfeltáró céllal. A téma további tanulmányozásra pedig a cikk közben vagy végén forrásokat adok, hogy akinek van ideje és elszántsága, járjon utána. Hadd szabaduljunk fel Isten szabadságára! A Youtube-on az ide tartozó videó itt található:




A mai gyülekezet: totális kontroll

Szinte - sajnos - az összes keresztény gyülekezeti, istentiszteleti forma manapság a "klérus-laikus" formában épül fel. Bárhová mész, a katolikus plébániától egészen a kicsi, felekezet-független, szabad gyülekezetekig, mindenhol egy "nézőközönség-stílusú" összejövetelen találhatod magad. A gyülekezet vezetője, általában a pásztor és a felesége tanít, a többiek pedig hallgatják. A szószéken kizárólag a pásztor és az általa kijelölt vezetők taníthatnak. Néha napján a pásztor köré gyűlt és vele jó kapcsolatot ápoló emberek kaphatnak szót percre és buzdíthatják a híveket az adakozásra. Pár évvel később, ha a hűséget látják, már hosszabb bizonyságot tehetnek, akár később taníthatnak az ilyen, a pásztorral vagy a vezetőséggel jó kapcsolatot ápoló emberek. A legtöbbször azonban megmarad az, ami közös az összes ilyen helyen: az egyszemélyes, központi vezetés. Van a gyülekezet vezetője és a kijelölt, elismert szolgálók és vannak a "többi" hívők. A pásztor és vele mindenben azonos véleménnyel levők a "klérus". Őket kinevezhetik központilag is, ha nagy Egyházról van szó, aminek rendszere több országra, városra, akár földrészre kiterjed. A többiek pedig azok, akik részt vesznek és hétről-hétre csak hallgatják a szolgálókat. Ők a "laikusok", a "nézőközönség". Ezt a rendszert úgy is hívják, hogy az intézményes gyülekezet. Ahogy Frank Viola is írja a könyvében: ez a gyülekezet a "szószék-padsorok" elve szerint működik. Ez magától értetődően két csoportra osztja a tagokat: az aktív kevesek és a passzív sokak csoportjára. Ez a rendszer az évszázadok során létrehozta az egyszemélyes - vagy szűk klérusi - parancsalapú vezetést, a gyülekezeti hierarchiát ami a vallásos programokkal, liturgiával éltettek. Aki a vezetőségben nincs benne, a hívők pedig passzívan szemlélve az eseményeket csak elszenvedője a rendszernek. A pásztorral való egyet nem értés, látáskülönbség fel sem merülhet. Hozzá szólni, akár véleményt alkotni az Istentiszteleten nem lehet. A pásztor hosszabb távon történő kritizálása végső soron a gyülekezetből való kizáráshoz vezet. Ismerős a dolog, tapasztaltál már ilyet? Volt már benned az az érzés, hogy habár jó hívő akarsz maradni és Isten útjain szeretnél járni, de ilyen helyre nem akarsz járni se nem ilyen közösséghez tartozni? Mert akkor nem vagy egyedül! Az előbb leírtak nem más, mint a babiloni gyülekezet. Az ilyen helyeken általában elvárt a hétközi, házi csoporthoz való tartozás a könnyebb ellenőrzés érdekében. A hívők viselkedését az ottani vezetők figyelik és ha nem tetszik, jelentés készítenek a felső vezetésnek a "renitens tagokról". Nagyon jó példa erre a Hit Gyülekezete, Németh Sándor pásztor vezetésével (személyes tapasztalat, 1989-1995 között). Hallottam olyan budapesti gyülekezetről, ahol a pásztor konkrétan kiköti, hogyha oda akarnak tartozni, a tagok máshová nem járhatnak, más gyülekezet istentiszteletein nem vehetnek részt (ld. Belvárosi Gyülekezet, pásztor Dombó Zsolt). A legtöbbször ilyen helyen tizedet is szednek, olykor egy papírt is aláíratnak a tagokkal, amiben vállalják, hogy rendszeresen fizetni fogják a tizedet és nem vitatják a pásztor teológiai látásait, véleményét (személyes tapasztalat Budapesten, 2009. évben, én ennek a papírnak az aláírását megtagadtam, majd személyes beszélgetés során a pásztort megintettem ezzel kapcsolatban.). Másik ilyen napjainkban működő rossz példa a Szívbunker nevű közösség. Tökéletes mintapéldája a hierarchikus, kontroll-alapon működő közösségnek. A vezető pásztor - Berényi Gyuri - teljes szellemi tekintélyt élvezve egyszemélyben, legfőbb öntelt úrként felügyeli a közösségi életet, hozza meg a döntéseket, szabja meg az irányvonalat. Látszólag persze négy házaspár a vezetőség része, de a gyakorlatban B. Gyuri szava az irányadó. Ezt gyakorlatban láttam jómagam is 2016. évben. Egy felülről építkező piramis mintájára a vezető pásztor van legfelül, alatta az általa jóváhagyott vezetőség, a kijelölt házicsoportvezetők, azután a "mezei" hívek. Ez teljes mértékben ellent mond Isten országának az elvének, amit Jézus a Bibliában tárt elénk, azaz annak, hogy Isten országa alulról építkezik. A szerint először teszünk, munkálkodunk (ld. szolgálunk) és utána ennek megfelelően szerzünk érdemeket, nem pedig először kinevezzük a vezető pozíciókba az embereket, majd elvárjuk tőlük, hogy annak megfelelően teljesítsenek. Kívülről jól kinéző, vicces formában hozzák magukat, az összejövetelen hangzatos, rockzenei dicsőítés rendszeres. Azonban nem más, mint egy Jézus Krisztus nevében működő hamis szekta. Egy ismerősöm elmondása szerint az egyik házicsoport alkalmon egy kritikusan gondolkodó mezei hívő jelentkezett, hogy el szeretné mondani a tapasztalatait egy pár nappal korábban történt keresztény összejövetelen, az ott elhangzott nemzetközi vendégszolgáló tanításáról, szolgálati munkájáról. A szó jogát - félve az újabb kritikáktól, eltérő látásmód megnyilatkozásától - a házicsoport vezetője a helyszínen egyszerűen megtagadta tőle! Ezek után a hívő egyszerűen fölállt és otthagyta a házi közösségi alkalmat. Hozzáteszem jogosan. Én is hasonlóan tettem volna. Lásd az ide vonatkozó írásomat, ami az ott szerzett tapasztalatomat foglalja össze. Óvakodjatok attól a közösségtől! Általában ezekben a kontroll-gyülekezetekben nem az a fontos, hogy az odajáró, az istentiszteleteiken részt vevő hívők Istennel kerüljenek kapcsolatba, közvetítsék Isten által a közösségnek elkészített áldásait és ezáltal Isten munkáját végezzék. Elsősorban a céljuk az, hogy a saját rendszerüket fenntartsák, működtessék és az oda járó hívőket az ő uralkodásuk alá hajtsák, ahol már nincs gondolkozásbeli szabadság, hanem a nekik való, fenntartásoktól és kritikáktól mentes kiszolgáltatottság. A hívőkkel való közösség, az egymás felé való szellemi szolgálat, az emberek Isten keresése felé való bátorítása csak másod- vagy harmadlagos. Az idáig leírtak alapján ez nem más, mint totális kontroll. Itt egyes kinevezett papok vannak a hívők és Isten között, ami az Újszövetségben bibliaellenes. Hiszen Krisztus óta nincsenek kinevezett papok, egyetlen pap vagy közvetítő van Isten és ember között: maga Jézus Krisztus, a főpap. Ahol a helyi vezető pásztor vagy klérus közvetítő szerepet tölt be a hívők és Isten között, az lényegében pogány kereszténység, ami távol áll az Igétől. Lásd az Igét: "Ti pedig választott nemzetség, királyi papság (...) vagytok..." (1 Péter 2:9a, Károli) és "Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus" (1 Timóteus 2:5, Károli). Ezek önmagában nem annyira veszélyesek, mint például egyes veszedelmes szekták, aminek összejövetelei nem látogathatóak csak kizárólagos meghívás vagy több hetes "beavatás" után. Ezek a gyülekezetek, közösségek szabadok és bármikor otthagyhatóak, azonban még mindig nagyon messze vannak attól az isteni szabadságtól, amit a Bibliában látunk a korai tanítványok idején. Vallástörténeti szemmel nézve ez a rendszer kb. id.sz. 325. óta létezik. Az id.sz. szerint 313. évig üldözött keresztény tanítványok megtűrtté (őskeresztényi korszak), majd a császár keresztény hitre történő jutása után kedveltté váltak az akkori római birodalom szemében és hozzáférést kaptak rengeteg épülethez és a birodalmi infrastruktúrához. Előtte azonban üldözöttek voltak mind a zsidók, mind a pogányok felől is és házaknál jöttek össze. Az akkor zsinagógákba csak időleges, korlátozott hozzáférésük volt, hiszek azok az akkori zsidó vallási vezetők befolyása és uralma alatt volt. Akkor - ahogy azóta sem - a zsidó papok nem fogadták el a keresztény hitet és egy idő után üldözni kezdték Krisztus tanítványait. Nézzük akkor most meg, milyen az eredetileg Isten által elképzelt és eltervezett természetes gyülekezet.

A természetes gyülekezet: isteni szabadság

A természetes gyülekezet az a bibliai forma, amit az Újszövetség elénk tár. Krisztus halála után egész az első pár évszázad végéig rohamosan terjedt a krisztusi tanítványság. Később hívták csak "keresztényeknek" a tanítványokat, először Antiókhiában nevezték őket így (Ap.csel. 11:26b). A korai tanítványok házaknál jöttek össze, egymással közösséget alkotva. Ha túl sokan voltak egy helyen, osztódtak újabb házi közösségekre. Egymással szeretetteljes, egyenlőségre és kölcsönösségre törekvő közösségeket alkottak, ahol nem volt hierarchia 👌. Ez hasonlít magának Istennek a természetére is, - ahogy Frank Viola is írja - ahol a három személy egymást kiegészíti és szolgálja. Az Atya a Fiú fölött van ugyan, de a Fiú mindig az Atyával összhangban van, a Szent Szellem pedig a Fiú üzenetét helyezi előtérbe, a Fiúra mutat és folyton az Atya körül forog. A korai keresztények klérus-, liturgia-, és programmentesek voltak. A közösségi alkalmakat spontán a Szent Szellem irányította, helyt adva ezzel az ajándékok megnyilvánulásának (ld. prófétálás, nyelvek nemei és magyarázata, prófétálás megítélése) és a bűnvallásnak. Nem volt alá-fölérendeltség. Nem vitatkoztak azon, hogy melyikük legyen a vezető. Azon egyesek, akik régebb óta voltak már hívők és szolgálati ajándékkal rendelkeztek (ld. apostol, próféta, tanító, evangélista, pásztor), szolgáltak a többieknek, de nem leuralták a hívőket. A szolgálati ajándékok szerepe főleg a gyermeki, kezdeti állapotban volt fontos. Az érettség elérése után már nem (Efézusiakhoz 4:13, Károli). Akkor ne feledjük, még nem volt iskolarendszer sem, nem beszélve a könyvnyomtatásról. Sokan írástudatlanok is voltak, így nagyobb szerepe volt a kezdeti dolgok elmagyarázásnak, az alapok lerakásának. Mivel az ajándékok megnyilvánulásának utat engedtek (ld. 1 Korinthus 14. fejezet), az összejövetelek minősége a tagok szellemi állapotától és a Szent Szellem spontán munkájától függött, nem pedig a pásztor vagy a klérus megnyilvánulásaitól. Nem volt pap, nem volt közvetítő a hívők és Isten között - kivéve Jézus Krisztus szellemi értelemben - hiszen minden hívő be volt töltekezve Szent Szellemmel vagy elérhető volt számára (ld. Pünkösd után mindnyájan betöltekeztek, Ap.Csel 2:4 illetve ld. Pál apostol direkt imádkozott azokért a hívőkért, akik nem hallottak másról csak János keresztségéről és vettek Szentlelket, Ap.Csel. 19:2-6). Ezáltal biztosítva volt az, hogy Krisztus maradjon a gyülekezet feje. Nem volt tagozódás, felekezetekre osztódás. Városonként egy gyülekezet volt 👆, ami a házaknál összejövő kis gyülekezetek összességéből állt össze. Azért látjuk a Bibliában, hogy a városoknak címezték az újszövetségi leveleket, nem pedig ennek vagy annak a felekezetnek. Tizedet sem szedtek, hanem egymás szükségeire adakoztak. Az egyik városban levő gyülekezet akik bőségben voltak, adakoztak a másik városban levőknek, akik szükségben voltak. Bővebben a tized újszövetségi gyakorlatáról és azzal való "tizedszedés" visszaélésről ebben a cikkben írtam. Hab a tortán, hogy az úrvacsorai közösség sem úgy nézett ki a korai tanítványoknál, hogy ettek egy kis ostyát és utáni megízlelték a kis bort vagy szőlőlevet, ahogy évszázadok óta a templomokban is szokás. Nem. Ott konkrétan vacsorát rendeztek! Igazi közösségi vacsora volt, ahol jóllaktak és ezt rendszeresen csinálták emlékezésképpen. Ennek során megemlékeztek a bárányról, mint Krisztus megtöretett testéről ami szellemi élet és a borról, mint Krisztus véréről, ami engesztelésül szolgált a bűneink számára. Ez a kereszténység.

Konklúzió: gyere ki Babilonból!

Ha a fent leírtak során magadra ismertél, akkor dicsőség Istennek! Lásd ezzel kapcsolatban a bevezetőben is említett Váradi Attila misszionárius erről készült, 3 és fél perces videóját. Eljött az idő, hogy ki gyere onnan. Hagyd ott az ilyen gyülekezeteket, közösségeket, Egyházakat, gyere ki a mátrixból. Nem Isten akarata egyetlen ilyen rendszer működése sem. Ha részese voltál ilyen működtetetésében, akkor bánd meg Istennek mint bűnt és térj meg belőle. Ezután bátorítalak arra, hogy keress ilyen önszerveződő, természetes közösséget, ahol kontrollmentesen tudod gyakorolni a Krisztus-hitet és a többiekkel való közösségi életet, és nem utolsó sorban a benned levő ajándékok is megnyilvánulhatnak mások épülésére. Ilyen helyen a vének koordináló szerepet fognak csak ellátni és hiányzik a szószék. Igazi közösségi formában jönnek össze. Ez volt eredetileg Isten, az Atya akarata, így látjuk a korai gyülekezet gyakorlatát a Szentírásban. A természetes gyülekezetek mentesek a szektásságtól, az elitizmustól és teret fognak adni egymás építésére, a gyengék hordozására, a karizmatikus ajándékok megnyilvánulására és a szeretetteljes közösség-gyakorlásra. Ha szükséged van személyes imára, erősítésre ez ügyben vagy további információra, nyugodtan keress meg közösségi médián. Szívesen veszek e cikkel kapcsolatban bármilyen hozzászólást, korrekciót, akár ellenvéleményt is. 
 
Ajánlott irodalom

[1] Frank Viola - A gyülekezet újragondolása c. könyv. [ford. Országh György] ; [Imádság Háza Alapítvány]
[2] ifj. Lehotzky József - A Bárány királysága c. kiadvány
[3] Csaba tanítvány -
Presbiter, episzkoposz, és diakónus szolgálok jellemzői YouTube tanítás



Frissítések napjója:

[2021.feb.9] - Csaba tanítvány YouTube tanítás link hozzáadva az ajánlott irodalomhoz (köszönet V.Attilána aki kiszúrta)
[2020.okt.10] - Lemboczki Zsombor kérésére eltávolítva az ő számára sértő jelző. Kicserélve: "óbudai" szóval. A másik: "korábban is éreztem helyett" : "korábban is évek óta bennem volt"
[2020.jún.14] - Szívbunker közösségről szóló szekció hozzáadva
[2020.máj.12] - 2. sz. forrás ifj. Lehotzky József munkája hozzáadva

[2020.máj.9] - Youtube videó link hozzáadva

Quartus Miklós
2020.május 3.