Egy rövid bejegyzést szeretnék közreadni csak: megtartottuk az első online virtuális közösségi alkalmunkat néhányan! Egyelőre nevünk nincs, pusztán tanítványok, vagy az intézményes gyülekezetekből kihívottak. Hagyományos gyülekezethez nem tartozunk. Mi, akik kijöttünk a felekezeti kötöttségek ketreceiből, a hagyományos gyülekezetek kötöttségeit hátrahagyva úgy döntöttünk: elég volt az ott tapasztalt mismásolásból, kertelésből és egy földi vezető pásztor feltétel nélküli követéséből. Mi pusztán Krisztus tanítványai akarunk lenni, a földi pásztorok helyett kizárólag Őt, az Igazi Pásztort - az Urat - akarjuk követni és az Igét (Logoszt) szó szerint szeretnék betartani. Az összejövetel online a Duo platformján keresztül jött létre a tegnapi nap:
Mi mindannyian korábban hagyományos gyülekezeti közösségbe tartoztunk évekkel ezelőtt, de kijöttünk azokból. Úgy gondoljuk, hogy nem Istentől van - és emiatt nem bibliai - az egyszemélyes, parancs-alapú vezetés, amelyet a mai keresztény gyülekezeti modellben láthat az ember Mo.-n és a világ legtöbb részén. Ezek mind a "szószék-padsorok" elve szerint működik: van a vezető pásztor aki minden héten leadja a tanítást és vannak az ő általa kijelölt vezetők, akik felszólítanak adakozásra, vezetik a dicsőítést, segítik a pásztor munkáját. Ők a "klérus". Akik nem tartoznak bele ebbe a szűk körbe, azok pedig a "hallgatóság", azaz a "laikusok". Nincs többé Golgota, Szívbunker, Omega, Agapé, Budapesti Autonóm Gyülekezet vagy a baptisták. Ugyan közöttünk vannak eltérő beállítottságú, műveltségű, ízlésű és hátterű emberek, azonban egy közös bennünk: mi a természetes, organikus közösségi formában szeretnénk megélni a hitünket, ahol nincs vezető. Mert nincs is rá szükség. Mindenki egyenrangú, mindenkinek van hozzáadni valója: Igéje, látása, tanítása, próféciája. Mindenki szolgál alázatosan, nem pedig a kijelölt pozíciójánál fogva (ami nálunk nincs). Pontosan úgy, ahogy a korai hívők korában is voltak: klérus-, liturgia-, program-, rituálémentesek. Minekünk nem a vezető pásztor a fő, hanem egyedül közvetlen maga a fej: Krisztus. Mi tanítványok vagyunk, akik Krisztus főségét mutatjuk be pontosan úgy, ahogy a Bibliában is le van írva. Jézus mindannyiunk személyes Ura és egyben a közösségünk feje is. Idővel természetesen kinőhetnek vének közülünk, akik példaként járnak majd előttünk, akikre felnézünk és elfogadjuk az ő iránymutatásukat. Azonban ezek a vének nem válnak vezetőkké, pusztán példamutató magatartással fognak kitűnni közülünk. Ezzel a mintával szeretnénk bemutatni a természetes gyülekezet működését, amiről Krisztus is beszélt az evangéliumban:
" Mert a hol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük. " (Máté 18:20 Károli)
Jó volt látni és érezni, hogy sikerült kontroll alatt tartani a beszélgetést és nem fordult át céltalan butaságba, idétlen röhögésbe vagy vihogásba. A végén imádkoztunk, majd vettünk úrvacsorát. Célunk a jövőben, hogy a jövőben az ilyen online közösségi alkalmakat tanítványozásra használjuk: tanítások megosztására, a hit alapjainak lerakására a belső emberünk fejlődése céljából (főleg addig, ameddig a koronavírus miatti kijárási tilalom tart). Az Igét helyesen fogjuk hasogatni, az igazságra rámutatni és nem riadunk vissza a jövőben sem a hamisság megítélésétől sem, az ördög munkájának és a hamis evangéliumoknak, hamis keresztény irányzatoknak a leleplezésétől sem. Aki nem tartozik hozzánk, az is csinálhat ilyet: mi mindazokkal együtt vagyunk, akik hasonló szellemben és értelemben vannak és összejönnek egymással az Úr nevében, bárhol és bármikor.
Reméljük, hogy folytatása következik 👍🙏 . Aki szeretné felvenni velünk kapcsolatot és a jövőben csatlakozni, mert csalódott a hagyományos gyülekezetekből, vagy csak érdeklődik, kérjük írjon nyugodtan!
Testvéri szeretettel,
Quartus Miklós
2020. december 27.
A ti közösségetek feje Váradi Attila, aki, mint a nevéből is látszik, nem Úr Jézus Krisztus. Azért is kell mindig, minden posztban azt hangsúlyozni, hogy ez egy vezető nélküli közösség, ahol mindenki szabadon élheti meg a hitét, mert máskülönben túl egyértelmű lenne a helyzet. ;)
VálaszTörlésKedves Renáta!
TörlésAz állításod tévedés. Nem V. Attila a közösségünk feje vagy vezetője. Mi spontán jövünk össze, többen vagyunk és az Úr vezetőnk. Nincs kijelölt közösségünk se, tőlünk függetlenül mások is lehetnek, akik velünk egyet értenek. Jézus nevében jövünk össze, ő a fejünk. Mi, tagok vagyunk egyenlő ranggal, pontosan úgy, ahogy a juhok is a nyáj részei és egy pásztoruk van: az Úr. Igaz azonban, hogy Attila munkássága a leginkább látható, hiszen ő már évek óta teljes időben ebben a szolgálatban van. Nálunk az a nagy, aki a legtöbbet szolgál! Pontosan úgy, ahogy Jézus mondta a Bibliában.