2022. augusztus 20., szombat

KORREKCIÓ - Hlatky Szabolccsal (Galata 2:20 csoport) kapcsolatos félreértések és tévelygéstől való óvás


Bevezető


Ebben az írásban szeretnék egy-két dolgot korrigálni abban az írásban, amit 2020.november 29.-én írtam. Ez a Hlatky Szabolcs által mondott teológiai félreértésekről szól és az ő általa – Lucas Meyer és Váradi Attila szolgálata során tapasztalt – visszásságoknak feltüntetett dolgokat próbáltam kommentálni. Mint utólag kiderült, vannak igazságok Hlatky Szabolcs mondanivalójában. Őszintén szólva, korrigálnom kell magamat pár helyen. Ezzel megkövetve ezeken a helyeken H. Szabolcsot és igazat adva neki. Az alábbiakban részletezem. Remélem, hogy ezen írás áldásotokra fog szolgálni a dolgok könnyebb megértése és az igazságban való járás céljából. Továbbá H. Szabolcs és V. Attila (és Lucas Meyer) számára is épülésre, megjobbításra fog szolgálni. 



Kontroll, varázslás


A korábbi, két évvel ezelőtti írásomban írtam a "szeretetlenség/manipuláció/varázslás Jézus nevében.  Ez egy ördögi hazugság. "Meg tudom erősíteni, hogy én is tapasztaltam ezt. Azonban a dolog feltételes. Mindaddig, amíg együttműködő magatartást tanúsítasz, egyetértésről teszel tanúbizonyságot V. Attiláék felé, addig minden 'oké'. Ezután azonban sajnos előszeretettel alkalmazzák a kontrollt: a másik személyének befeketítését, esetleges bűneinek felhánytorgatását. Ez valóban nem más, mint a másik személy felé kontroll gyakorlása, leuralására tett szándék a saját igazságom megvédése érdekében. Ezt egyébként már Lakatos Gábor is megjegyezte jóval ezelőtt, amint én H. Szabolcsot megismertem volna.  Ezt én is próbáltam már kommunikálni V. Attila felé. Ettől függetlenül én nem gondolom azt, hogy V. Attiláék szeretetlenek lennének. Továbbra is szükséges a bibliai álláspont képviselete erélyes módon és következetesen mások irányában, mindezt kontroll szándéka nélkül. Ki kell mondani az igazságot elszántsággal és Isten szeretetére kell biztatni az embereket. Fontosnak tartom én is hangsúlyozni, hogy a kontroll SOHA nem Istentől van!

Önigazság


Írtam továbbá, hogy "Csak nekik van igazuk, megmondják a 'tutit' Ez egy ördögi hazugság. " Ebben a kérdésben részben igaza van H. Szabolcsnak: én is tapasztaltam ezt. Abban abban a pillanatban, ahogy nem értesz egyet velük, a saját igazságukat keresik és csak akkor mennek tovább, ha nekik van igazuk. A másik véleményének semmilyen teret nem adnak. Még csak megfontolásra sem veszik. Ez a folytonos önigazság keresése. Ez szemben áll Isten útmutatásaival a Bibliában, ahol azt olvassuk, hogy egymás különbeknek tartsuk önmagunknál:

"Semmit nem cselekedvén versengésbõl, sem hiábavaló dicsõségbõl, hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál." (Filippi 2:3)


Vádaskodás


Azt is írtam, hogy "Folyamatos vádaskodással kontroll alatt tartják a többieket. Ez egy ördögi hazugság. ". Ebben a kérdésben én is tapasztaltam, hogy V. Attilánál több alkalommal rendszeres a másik személy hibáztatása, vádaskodása. A másikban a vélt bűnökre való rámutatás készsége. Ha megnézzük az írásokat, Jézus minden esetben könyörületes volt azokkal az emberekkel szemben, akikkel személyesen találkozott (ld. házasságtörő asszony, Nikodémus farizeus éjszakai látogatása stb.). Maga Jézus sosem kárhoztatta az embereket, csak rámutatott arra, hogy ne vétkezzenek többet. Tehát felemelte, bátorította őket. Ezzel szemben az olyan típusú szolgálat, ahol a másikat kárhoztatom és a bűneit hánytorgatom fel, nem követi a helyes, jézusi magatartást. Ez lényegében a kárhoztatás szolgálata.  Ha megnézzük a Bibliát, Jézus az emberi csoportok felé kemény volt, komolyan figyelmeztette őket, hogy szükségük van megtérésre. A legkeményebb a farizeusokkal szemben volt, akiket megfeddett (Máté 23).  Fontosnak tartom ugyanakkor azt hangsúlyozni, hogy amikor Isten rávilágít a bűnökre, akkor azt nem hívjuk 'vádaskodásnak', hiszen a Szent Szellem munkája az, amikor ez történik. Vannak esetek, amikor emberek felhívják a figyelmet bizonyos helytelen magatartásra és ezért az ilyenek utána a gyűlölet tárgyává lesznek. Nehogy összekeverjük a kettőt. 

Konklúzió


A fentiekkel remélhetőleg korrigáltam saját magam. Itt nem H. Szabolcs megvédése volt a célom, hanem a tényekre való rávilágítás azzal a céllal, hogy IGAZSÁGBAN KÖVESSÜK KRISZTUST. Azzal önmagában nincsen bajom továbbra sem, hogy H. Szabolcs külön utakon akar járni. Szabadságban él. Annak ellenére, hogy a fenti dolgokban van igazsága, továbbra is az a véleményem, hogy H.Szabolcs túlzásokba esik és nem megfelelően ítéli meg a dolgokat (pl. 'Galata-szindróma', 'nem működött egyáltalán a Szent Szellem', 'szektából szabadulás' stb.). Szabolcs egyelőre még fiatal, friss hívő akinek szüksége van egy megalapozott, szilárd hívői érettségre. V. Attilának és Lucas M.-nek sokkal mélyebb tapasztalata és bibliai jártassága van. Éppen ezért Szabolcsnak tisztelnie kellene őket és nem teljesen elszakadni és 'szektának' illetni őket. Ami pedig V. Attilát és Lucas M.-t illeti, ők is nagyon sok pontban az igazságot hirdetik és sok jó dolgot mondanak. A fenti említett dolgokban viszont elvárom tőlük a megfontolást és komoly, alázattal járó korrigálást, bűnbánó szívet és az általuk okozott károk miatt a hívőktől való nyilvános bocsánatkérést! Idén korábban megfeddtem V. Attilát és Lucas Meyer-t is, de nem fogadták el és ellenem fordultak. Remélem, hogy jobb belátásra térnek. Addig is, amíg ez megtörténik, szeretettel fogadjuk be őket, mint olyan személyeket, akik törékenyek és sebekkel szolgálják Krisztus ügyét. 

Krisztusban szeretettel, 
Miklós

2022.augusztus 20.  

Frissítési napló

[2022.aug.27] - V. Attila hajlandó volt a dolgok rendezésére. Kivettem egyes mondatokat, amelyek túl erősek, élesek voltak. Összességében viszont szerintem megállnak az itt leírt dolgok. Időközben viszont H. Szabolcs a Facebook-on törölte a videója írt kommentemet és letiltott!