Az alábbiakban olvasható Gogolya Péterné Enikő bizonysága az eredeti formában, ahogy azt az Imádság Háza email listára elküldte 2009.Dec.5.-én.
"Kedves Testvérek!
Eleget téve Borbála kérésének, szeretném megosztani veletek, hogyan újította meg életemet Isten, hogyan találkoztam az Atyával.
1991. május 11-én tértem meg a Hit Gyülekezetében, ahol újjászülettem, épültem Istenben. Találkoztam Jézussal, majd a Szent Szellem Személyével is, de sohasem gondoltam volna, hogy van ennél is több. Az Atyához imádkoztam ugyan Jézus nevében, de igazából Őt olyan hatalmas, ködös, távoli személynek gondoltam, akit majd csak akkor fogunk megismerni személyesen, ha ott leszünk a mennyben. És úgyis csak Jézus vére által mehetünk hozzá, ül a trónon a távolban,... szóval igazából nem fogtam fel a lényeget, amit Jézus mondott, hogy ha megismertük Őt, akkor megismertük az Atyát is. Jézust és a Szent Szellemet fel tudtam fogni, átéltem a személyes kapcsolatot, de mégis, csak tavaly nyáron történt meg velem, hogy Isten egyszerűen megragadott, elkezdett szólni hozzám (tisztán, belülről hallható módon, ami szinte mindennapossá vált), látomásokat, álmokat adott, és csak tátottam a számat, amik történtek velem. Debrecenben, a Dics-suliban történt, hogy a dicséret alatt nagyon erős vágyat éreztem arra, hogy táncoljak az Úrnak, pördüljek meg, (de hát ezt azért mégsem szabad, ez ciki - gondoltam), amikor meghallottam Debreceni István prófétikus imáját: "Tárd ki a szárnyaidat és repülj, mint a sasmadár!" - hát ez pont erre való bátorítás volt számomra, majd Christine Jeanville tanítása következett (akit láttatok a videón táncolni) arról, hogy táncolhatunk az Úrnak és a testünket is használja Isten stb. A lényeg, hogy a tánckurzusára kerültem (pedig nem azért mentem a suliba). Ott hallottam, hogy prófétálnak, látomásokat látnak, stb. Persze tudtam, hogy van ilyen, de eddig nem tapasztaltam ilyet az egyházban.
Egyik alkalommal fantasztikus dolog történt velem a dicséret alatt: amikor felemelt kézzel énekeltem az Úrnak, hirtelen éreztem, hogy a karjaim pehelykönnyűvé váltak, majd nem éreztem őket. (Nem elzsibbadtak!) Olyan volt, mintha csak törzsből állnék, nem lenne karom! Majd a Szent Szellem elkezdte mozgatni a karjaimat, táncoltatni nagyon lassan. Én csak néztem, hogy a karok, amiket látok mozogni, mintha nem az enyémek lennének - pedig azok voltak! Egyszerre sírtam, nevettem, annyira betöltött az Úr, kb. negyed óráig csináltatta ezt velem. Magamtól addig ezt nem tettem volna meg, soha nem csináltam egy kis táncos mozdulatot sem dicséret alatt a gyüliben. (Csak otthon! :)
Azalatt a pár nap alatt minden hajnalban felkeltett az Úr (pedig alig bírok felkelni reggelente), és beszélt hozzám, tanított, olyanokat mondott, hogy csak ámultam (de azért sírtam is Neki, hogy biztos Őt hallom-e, vagy csak én képzelgek?) - de csak írtam, írtam, amiket mondott, amik ezek után sorra meg is történtek, de a legfontosabb az énbennem végbemenő változások voltak. A gyümölcsök. Olyan tüzet kaptam Tőle, amely azóta is ég bennem, elvette belőlem a félelmet, gyülekezet előtt többször is beszéltem - amit azelőtt sohasem tudtam volna megtenni a hihetetlen lámpalázam miatt! amit az Úr egy pillanat alatt elvett. Többé nem érdekelt emberek véleménye, nem akartam embereknek tetszeni, ezáltal olyan bátorságot kaptam Tőle, amit tudom, hogy én nem tudok generálni. Szerelmes lettem az Úrba, nagyon mélyen!!!
Ezeket azért is írom le, mert most látom csak, hogy mindez része volt a felkészítésemnek, ami közelebb vont az Atyához.
A találkozás igazából Prazsák Laciék által kiadott Megnyílt a menny c. könyv olvasása közben történt. Anna Rountrie elragadtatásáról szól ez a könyv, aki olyan találkozást élt át az Atyával, amit én el sem tudtam képzelni. Miközben olvastam, annyira betöltött a Szent Szellem, hogy meg kellett álljak, a lélegzetemet is visszafolytottam, és éreztem az Atya szeretetének a súlyát! Szó szerint olyan súlya volt ennek a szeretetnek, hogy alig bírtam elhordozni! Soha nem gondoltam volna, hogy az Atyához ilyen közel lehet kerülni, hogy ennyire szeret minket, vágyik a társaságunkra - nemcsak Jézus, hanem az Atya is! Közel akar jönni hozzánk, és ahogy a könyvben írta Anna: nem akar többé sűrű felhőben lakozni, hogy ne lássuk Őt, hanem meg akarja mutatni magát a gyermekeinek. Az Atya! Döbbenetes volt ez a kijelentés, míg olvastam a könyvet.
Azóta teljesen megváltozott Istennel a kapcsolatom, sokkal közelebb kerültem Hozzá, és minden vágyam az, hogy megtisztítson teljesen, bármennyire is fáj! Első helyre került az életemben, és tényleg Érte akarok élni! Vége a langyosságnak, ég bennem a tüze, bátor lettem, máshogy viszonyulok az emberekhez, az egyházhoz is. Annyira vágyok belelátni a szívébe, és hogy én is az Ő szíve által lássak mindenkit és mindent és az Ő szívét tudjam adni az embereknek! Annyira szeretném, ha meggyógyulna mindenki szíve, meglátná minden testvérem Őt, és felszabadulva minden kötelék alól, szolgálná Őt! (Annyian betegek, megkötözöttek, megterheltek az egyházban!)
Hálás vagyok Laciékért és az egész iskoláért, mert egy egészen másfajta kereszténységet élünk itt meg, mint amit eddig tapasztaltam gyülekezetbe járva hétről hétre. Szeretetteljesebb, melegebb, közvetlenebb, szabadabb, érzem, hogy változom és egyre közelebb kerülök Hozzá. Többet élek át Isten jelenlétéből a suliban, mint egy gyülekezeti alkalmon. A gyülik is jók, de érzem, hogy nem véletlenül vagyunk itt, Isten tervez velünk valamit! Mindegyikünkkel! Egy csapat vagyunk, akiket kiképez! Menjünk egyre feljebb és feljebb a "lépcsőkön" Őhozzá, minél közelebb!....
Isten áldjon Titeket!
Gogolya Enikő"
2009. december 17., csütörtök
2009. december 15., kedd
Isten-szerinti dicsőítés
Ennek az írásomnak a célja, az hogy közöljem azokat a látásokat az igazi, Isten-szerinti dicsőítésről gondolok és folyamatosan formálódik bennem. Azért tartom fontosnak ennek a cikknek a publikálását, mert Prazsák Lászlóval, az Imádság Háza Gyülekezet vezetőjével folytatott személyes beszélgetést követően lényeges véleménykülönbség alakult ki. Fontosnak tartom, hogy mi hívők világos, egységes látással rendelkezzünk e különösen fontos területen és ne engedjünk teret a mostani kor hatásának sem pedig a bűnös, minket körülvevő világ véleményének, elvárásainak beszivárgását gondolatainkba, döntéseink előkészítésébe vagy isteni dicsőítésünk milyenségébe. Ugyan jelenleg nem vagyok benne semmilyen "látható" dicsőítő szolgálatban sehol semmilyen formában (szemben Prazsák Lacival), mégis az alábbiakban leírtak több éves, Istennel való járás és tapasztalat, Bibliatanulmányozás és más hívőkkel való beszélgetés eredménye. Hiszem, hogy ez az írás mások és később a teljes magyarországi hívő közösség épülésére adatik majd.
Helyes dallam, melódia megválasztása
A dallam vagyis maga a zene komponálása vitathatatlanul Isten ajándéka amely sok ember veleszületett adottsága. A különféle dallamokból áll össze egy dal. Ezzel tudjuk az embereket Isten jelenlétébe vezetni, az emberi természetet, a lelket megérinteni és arra ösztönözni, hogy odajáruljon Isten elé. Feltétlenül fontos, hogy az isteni-ihletésű dalokat válasszuk meg akkor, amikor Istent akarjuk a megfelelő módon dicsőíteni. Amikor Isten elé járulunk, akkor nemcsak a szellemünkkel hanem a lelkünkkel is kapcsolódunk Istenhez, azon kívül, hogy a kivülállók is látnak/hallanak feltéve, ha közös dicsőítésben veszünk részt. Mint minden istentiszteleti formánál, itt is kell istenfélelemmel kell kiválasztanunk a megfelelő dalt. Éppen ezért a dallamnak is meg kell felelnie a megfelelő isteni követelményeknek. Isten dicsőítése szent dolog, ezért amikor neki szellemi áldozatokkal áldozunk a dicsőítés során, a dalnak - és az azt komponáló dallamnak - is szentnek kell lennie. A dallam, a melódia nem mindig semleges. Lehet negatív szellemiségű, kisugárzású is. Erre példa, hogy esetenként afrikai törzsekben egyes dallamok, ritmusok kimondottan sámáni vagy démonikus hatás alatt születtek hamis, pogány istenek imádására. Meggyőződésem tehát, hogy a dallam Isten által ihletett kell, hogy legyen és nem pedig a világban vagy ilyen törzsi kultuszoknál már korábban használt, jól vagy kevésbé ismert melódia. Amikor Őhozzá járulunk, a legjobbat, a legszebbet kell elé tárnunk. Nem használhatunk világi zeneszerzők dalait, hiszen az nem lenne ékes a mi szent Istenünk előtt. Tudom, hogy sokan sokhelyütt használnak a világban jól ismert melódiákat, dallamokat a dicsőítés során de ezt nem tartom helyénvalónak. Hadd idézem Dávid királyt a Zsoltárok Könyvéből:
"Hallgasd meg Uram az igazságot, vedd észre könyörgésem, figyelmezzél imádságomra, mely nem jő csalárd ajakról. " (Zsolt. 17:1)
Látható, hogy Dávid király is ügyelt arra, hogy megtisztuljon amikor Isten elé járul. Elengedhetetlen, hogy szívünk ártatlan legyen vagy legalábbis ezután vágyakozzunk. A világban slágerként dúdolt, nem-hívő szerzők által szerzett dalok ugyan nagyon szépek, de egy istentelen, bűnös, paráznaságra vagy egyéb földi kívánságokra úszító lelkületet hordoznak, ezért nem tartom ékesnek, sőt szentségtelennek tartom az ilyen dalok dicsőítésre való fölhasználását. Isten dicsőséges hajlékának helye nem vállalhat közösséget szentségtelen, bűnös dallamokkal. Erre szólít fel a következő Igehely a Zsoltárok Könyvéből:
"Adjátok az Úrnak neve tiszteletét, imádjátok az Urat szent ékességben. " (Zsolt. 29:2)
Amennyiben hiányban szenvedünk, kérjük Istent és biztos vagyok benne, hogy Ő megadja a mennyei dallamot azoknak, hogy azzal dicsérhessük Őt. Erre a történelemben már számtalan példa született: ha meg kellene számolnom a keresztény füzetekben szereplő dalok számát, egy telefonkönyv is kevés lenne hozzá. Szó szerint rengeteg hívő, Istentől ihletett dal született csak az elmúlt 20 évben. Nincs szükség a világ által "megtépázott" (ld. nem tiszta körülmények között felhasznált) dallamokra. A fentiek értelmében tehát nem értek egyet az Imádság Háza - Dicsőítő Iskola 2009.Nov.25-e során elhangzottakkal, amely nem lát semmi problémát, sőt ajánlja a Beatles vagy egyéb jól ismert világi, de nem hívő zeneszerzők által komponált dallamok, különféle melódiák Isten dicsőítésére való felhasználását.
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK AZ ALÁBBI TÉMÁKKAL:
- Helyes dalszöveg megválasztása,
- Zenei stílusok használata Isten dicsőítésére (Rock 'n Roll, Jazz, Metal, Punk stb.)
Quartus Miklós
2009. November 30.
Helyes dallam, melódia megválasztása
A dallam vagyis maga a zene komponálása vitathatatlanul Isten ajándéka amely sok ember veleszületett adottsága. A különféle dallamokból áll össze egy dal. Ezzel tudjuk az embereket Isten jelenlétébe vezetni, az emberi természetet, a lelket megérinteni és arra ösztönözni, hogy odajáruljon Isten elé. Feltétlenül fontos, hogy az isteni-ihletésű dalokat válasszuk meg akkor, amikor Istent akarjuk a megfelelő módon dicsőíteni. Amikor Isten elé járulunk, akkor nemcsak a szellemünkkel hanem a lelkünkkel is kapcsolódunk Istenhez, azon kívül, hogy a kivülállók is látnak/hallanak feltéve, ha közös dicsőítésben veszünk részt. Mint minden istentiszteleti formánál, itt is kell istenfélelemmel kell kiválasztanunk a megfelelő dalt. Éppen ezért a dallamnak is meg kell felelnie a megfelelő isteni követelményeknek. Isten dicsőítése szent dolog, ezért amikor neki szellemi áldozatokkal áldozunk a dicsőítés során, a dalnak - és az azt komponáló dallamnak - is szentnek kell lennie. A dallam, a melódia nem mindig semleges. Lehet negatív szellemiségű, kisugárzású is. Erre példa, hogy esetenként afrikai törzsekben egyes dallamok, ritmusok kimondottan sámáni vagy démonikus hatás alatt születtek hamis, pogány istenek imádására. Meggyőződésem tehát, hogy a dallam Isten által ihletett kell, hogy legyen és nem pedig a világban vagy ilyen törzsi kultuszoknál már korábban használt, jól vagy kevésbé ismert melódia. Amikor Őhozzá járulunk, a legjobbat, a legszebbet kell elé tárnunk. Nem használhatunk világi zeneszerzők dalait, hiszen az nem lenne ékes a mi szent Istenünk előtt. Tudom, hogy sokan sokhelyütt használnak a világban jól ismert melódiákat, dallamokat a dicsőítés során de ezt nem tartom helyénvalónak. Hadd idézem Dávid királyt a Zsoltárok Könyvéből:
"Hallgasd meg Uram az igazságot, vedd észre könyörgésem, figyelmezzél imádságomra, mely nem jő csalárd ajakról. " (Zsolt. 17:1)
Látható, hogy Dávid király is ügyelt arra, hogy megtisztuljon amikor Isten elé járul. Elengedhetetlen, hogy szívünk ártatlan legyen vagy legalábbis ezután vágyakozzunk. A világban slágerként dúdolt, nem-hívő szerzők által szerzett dalok ugyan nagyon szépek, de egy istentelen, bűnös, paráznaságra vagy egyéb földi kívánságokra úszító lelkületet hordoznak, ezért nem tartom ékesnek, sőt szentségtelennek tartom az ilyen dalok dicsőítésre való fölhasználását. Isten dicsőséges hajlékának helye nem vállalhat közösséget szentségtelen, bűnös dallamokkal. Erre szólít fel a következő Igehely a Zsoltárok Könyvéből:
"Adjátok az Úrnak neve tiszteletét, imádjátok az Urat szent ékességben. " (Zsolt. 29:2)
Amennyiben hiányban szenvedünk, kérjük Istent és biztos vagyok benne, hogy Ő megadja a mennyei dallamot azoknak, hogy azzal dicsérhessük Őt. Erre a történelemben már számtalan példa született: ha meg kellene számolnom a keresztény füzetekben szereplő dalok számát, egy telefonkönyv is kevés lenne hozzá. Szó szerint rengeteg hívő, Istentől ihletett dal született csak az elmúlt 20 évben. Nincs szükség a világ által "megtépázott" (ld. nem tiszta körülmények között felhasznált) dallamokra. A fentiek értelmében tehát nem értek egyet az Imádság Háza - Dicsőítő Iskola 2009.Nov.25-e során elhangzottakkal, amely nem lát semmi problémát, sőt ajánlja a Beatles vagy egyéb jól ismert világi, de nem hívő zeneszerzők által komponált dallamok, különféle melódiák Isten dicsőítésére való felhasználását.
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK AZ ALÁBBI TÉMÁKKAL:
- Helyes dalszöveg megválasztása,
- Zenei stílusok használata Isten dicsőítésére (Rock 'n Roll, Jazz, Metal, Punk stb.)
Quartus Miklós
2009. November 30.
Gogolya Péterné Enikő bizonysága - komment
Ebben az írásomban szeretném kommentálni Gogolya Péterné bizonyságát, amelyhez az utóbbi időben tudtam részletesen elolvasni és tanulmányozni. Lényeges, hogy a magyarországi gyülekezet illetve minden hívő a megfelelő módon tudjanak mindent látni, hogy helyes látásunk legyen minden, a nyilvánossággal megosztott bizonyságról, tanításról. Még ha jó is valami vagy jónak a formájában mutatja magát, minden téves és "furcsa" dolgot kötelességünk kiszűrni belőle és Isten Igéjének fényében megítélni. A Biblia maga utasít rá, hogy ítéljünk meg minden dolgot, "mindent megvizsgáljatok, s ami jó, azt megtartsátok" (1Thessz. 5:21). Fontos, hogy megmeneküljünk mindenféle túlvilági, magát jónak álcázó "hangoktól", sejtelmes látomásoktól amelyek elviszik a figyelmünket a Szentírástól, Isten Igéjének tiszta kijelentéseitől.
Mindenekelőtt szeretném tisztázni, hogy szeretem és elfogadom Enikőt - aki egyben sógornőm is -, egy jó hívőnek tartom és Isten emberének tartom. A bizonyságának is örülök, mármint annak, hogy boldogan beszél Istenről és annak, hogy személyes kapcsolatunk megerősödik Istennel általában. Viszont annak a módjával, a megnyilvánulások milyenségével kapcsolatban vannak fenntartásaim. Úgy gondolom, hogy elsősorban nekünk, hívőknek nem az élményekre, az átélésekre, "furcsa" dolgokra kell a hitünket alapozni. Bizonyára segíthetnek átvészelni nehéz időket, de a stabil alap a tanítás, Jézus szava, Isten beszéde: a Szentírás. Meg vagyok győződve, hogy Isten munkája a hívő életében nem az, hogy az embernek minél több "furcsa" átélései legyenek, minél több látomásokat vagy álmokat lásson vagy pedig tudatát elveszítve különféle megnyilvánulásokon menjen keresztül. Hanem ennek inkább az ellenkezője: szilárdan és következesen megerősödjön Isten beszédének ismeretében, biztosan és higgadtan látva az Úr munkáját és belső békességel várva vissza a Messiást, Jézus Krisztust.
Nézzünk meg néhány mondatot kiemelve a Dec.5.-én, a listára elküldött bizonyságából.
"Jézust és a Szent Szellemet fel tudtam fogni, átéltem a személyes kapcsolatot, de mégis, csak tavaly nyáron történt meg velem, hogy Isten egyszerűen megragadott, elkezdett szólni hozzám (tisztán, belülről hallható módon, ami szinte mindennapossá vált), látomásokat, álmokat adott, és csak tátottam a számat, amik történtek velem."
Hoppá. Álljunk meg egy percre. Az ilyen történések mindig felkiáltójelet ébresztenek bennem. Miért akarna Isten ilyen furcsa, titkos módon szólni egy gyermekéhez csak úgy egyik napról a másikra? Bár konkrétumkokat nem tudunk, ezért nehéz bármit is mondani. Mindenesetre nagyon furcsa, hogy egy hívő ennyire "elragadtasson" a valóságtól csak úgy egyszerre, de a külső életében komolyabb változás nem történik. Az az érzésem, hogy az itt leírt dolgok egyfajta előnyt akarna kieszközölni más hívők szemében a furcsa és megfoghatatlan dolgok, történésekre való hivatkozással. Tisztázni szeretném, hogy én hiszek a látomásokban, az elragadtatásban. De azok mindig egy nagyon fontos mérföldkövet jelentenek egy hívő életében, ami az életében nagy változással járnak. Ez azonban eléggé furcsának tűnik.
"amikor meghallottam Debreceni István prófétikus imáját: "Tárd ki a szárnyaidat és repülj, mint a sasmadár!" - hát ez pont erre való bátorítás volt számomra,"
Igen, de várjunk. Isten valóban felemeli a hívőket, hogy szellemi értelemben szárnyaljanak és a saskeselyűhöz hasonlítja őket, pl. "De a kik az Úrban bíznak, erejök megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyûk," (Éz.40:31) . Ez azonban semmiképpen nem bátorítás arra, hogy az eszünket elvesztve, minden józanságunkból kivetkőzve viselkedjünk. Később pedig inkább nyilvánvalóvá válik számomra az ész-nélküli, józanságtól mentes és átélésekre hajhászó hívői viselkedésminta.
"Egyik alkalommal fantasztikus dolog történt velem a dicséret alatt: amikor felemelt kézzel énekeltem az Úrnak, hirtelen éreztem, hogy a karjaim pehelykönnyűvé váltak, majd nem éreztem őket. (Nem elzsibbadtak!) Olyan volt, mintha csak törzsből állnék, nem lenne karom! Majd a Szent Szellem elkezdte mozgatni a karjaimat, táncoltatni nagyon lassan. Én csak néztem, hogy a karok, amiket látok mozogni, mintha nem az enyémek lennének - pedig azok voltak!"
STOP. Álljunk meg egy percre. Isten soha nem veszi el egy embernek a tudatát, hogy bármilyen mozgást tegyen vele. Ez azt jelentené, hogy tudatunkat elveszítve csinálnánk dolgokat a végtagjainkkal. Ilyen soha nincs az Úrnál. Az Úr mindig úgy ad áldásokat, hogy mindig 100%-ig a tudatunknál maradunk. Az érzelmeink persze felfokozottak lehetnek, a földtől pár méterre járunk, igen. De ettől még magunknál vagyunk. Nagyon fontosnak tartom a hívők figyelmét felhívni, hogy amikor ilyenek történnek, vigyázzunk. Isten úriember: soha nem ural le, nem veszi át fölöttünk az irányítást, a kontrollt. Ilyen dolgok minden esetben az ellenségtől vannak véleményem szerint. A tánc, a dicsőítés Isten számára kedves dolog, azonban mindenkor saját elhatározásból és szándékkal, teljes tudatunk birtokában tesszük azt azért, hogy Istennek kedvesek legyünk. Később ír Enikő arról, hogy áldásos lett az élete a fentiekből eredően és hivatkozik a "gyümölcsökre".
"A gyümölcsök. Olyan tüzet kaptam Tőle, amely azóta is ég bennem, elvette belőlem a félelmet, gyülekezet előtt többször is beszéltem - amit azelőtt sohasem tudtam volna megtenni a hihetetlen lámpalázam miatt! amit az Úr egy pillanat alatt elvett."
Alapvetően én örülök annak, amikor bárki is Istenhez közelebb kerül. Itt azonban úgy érzem, hogy ezeket a kérdéses megnyilvánulásokat igazolni szeretné a gyümölcsökre - vagyis az életében később történt jó dolgokra - való hivatkozással. Ügyesen leigazolja teológiailag, ami tisztán megkérdőjelezhető.
"Azóta teljesen megváltozott Istennel a kapcsolatom, sokkal közelebb kerültem Hozzá, és minden vágyam az, hogy megtisztítson teljesen, bármennyire is fáj! Első helyre került az életemben, és tényleg Érte akarok élni! Vége a langyosságnak, ég bennem a tüze, bátor lettem, máshogy viszonyulok az emberekhez, az egyházhoz is."
Ez mind szép és jó. Én azt tanácsolom, hogy az ilyen Isten-élmények közepette is inkább higgadjunk le, ne legyünk "buzgó mócsingok". Személy szerint ismerem Enikőt és tudom, hogy az életében olyan dolgokat látunk, amit nem szabadna, amiből változni kell. Mint bárki más, - én is - követünk el hibákat. Viszont őnála a "gyümölcsök" sajnos nem láthatóak úgy, ahogyan az elvárható lenne. Egy hívő nőnek mindig tekintély alatt kell lennie a Szentírás szerint és nem szabad önkényesen, különféle helyeken előadni tanításait, átéléseit, látomásait benyomást keltve a többiekben, hogy ő "mennyire jó hívő" . Mindig a férfi munkáját, szolgálatát vagy vezetői tekintélyt kell kiegészítenie, megerősítenie.
"Szeretetteljesebb, melegebb, közvetlenebb, szabadabb, érzem, hogy változom és egyre közelebb kerülök Hozzá. "
Hát...itt minden van, csak az nem, hogy visszakerüljünk az Isten által kijelölt helyünkre. Véleményem szerint a csendes, finom, szelíd nő, amelyet a Szentírás bemutat, elég messze jár ettől viselkedésmintától.
A fentiket nem rosszindulattal, hanem pusztán a magyar hívő közösség épülésére szántam. Hiszen fontosnak tartom, hogy a hívők tiszta, igei látással és ítélőképességgel rendelkezzenek és ne tereljék el az "Úr nyáját" őket hamis irányokba, hogy azután a farkasok elrabolják őket.
Ha bárkinek észrevétele, javaslata van, szívesen várom. Kívánok Enikőnek és minden hívőnek áldott, hitben győzedelmes és tiszta igei látással teli jövőt!
Mindenekelőtt szeretném tisztázni, hogy szeretem és elfogadom Enikőt - aki egyben sógornőm is -, egy jó hívőnek tartom és Isten emberének tartom. A bizonyságának is örülök, mármint annak, hogy boldogan beszél Istenről és annak, hogy személyes kapcsolatunk megerősödik Istennel általában. Viszont annak a módjával, a megnyilvánulások milyenségével kapcsolatban vannak fenntartásaim. Úgy gondolom, hogy elsősorban nekünk, hívőknek nem az élményekre, az átélésekre, "furcsa" dolgokra kell a hitünket alapozni. Bizonyára segíthetnek átvészelni nehéz időket, de a stabil alap a tanítás, Jézus szava, Isten beszéde: a Szentírás. Meg vagyok győződve, hogy Isten munkája a hívő életében nem az, hogy az embernek minél több "furcsa" átélései legyenek, minél több látomásokat vagy álmokat lásson vagy pedig tudatát elveszítve különféle megnyilvánulásokon menjen keresztül. Hanem ennek inkább az ellenkezője: szilárdan és következesen megerősödjön Isten beszédének ismeretében, biztosan és higgadtan látva az Úr munkáját és belső békességel várva vissza a Messiást, Jézus Krisztust.
Nézzünk meg néhány mondatot kiemelve a Dec.5.-én, a listára elküldött bizonyságából.
"Jézust és a Szent Szellemet fel tudtam fogni, átéltem a személyes kapcsolatot, de mégis, csak tavaly nyáron történt meg velem, hogy Isten egyszerűen megragadott, elkezdett szólni hozzám (tisztán, belülről hallható módon, ami szinte mindennapossá vált), látomásokat, álmokat adott, és csak tátottam a számat, amik történtek velem."
Hoppá. Álljunk meg egy percre. Az ilyen történések mindig felkiáltójelet ébresztenek bennem. Miért akarna Isten ilyen furcsa, titkos módon szólni egy gyermekéhez csak úgy egyik napról a másikra? Bár konkrétumkokat nem tudunk, ezért nehéz bármit is mondani. Mindenesetre nagyon furcsa, hogy egy hívő ennyire "elragadtasson" a valóságtól csak úgy egyszerre, de a külső életében komolyabb változás nem történik. Az az érzésem, hogy az itt leírt dolgok egyfajta előnyt akarna kieszközölni más hívők szemében a furcsa és megfoghatatlan dolgok, történésekre való hivatkozással. Tisztázni szeretném, hogy én hiszek a látomásokban, az elragadtatásban. De azok mindig egy nagyon fontos mérföldkövet jelentenek egy hívő életében, ami az életében nagy változással járnak. Ez azonban eléggé furcsának tűnik.
"amikor meghallottam Debreceni István prófétikus imáját: "Tárd ki a szárnyaidat és repülj, mint a sasmadár!" - hát ez pont erre való bátorítás volt számomra,"
Igen, de várjunk. Isten valóban felemeli a hívőket, hogy szellemi értelemben szárnyaljanak és a saskeselyűhöz hasonlítja őket, pl. "De a kik az Úrban bíznak, erejök megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyûk," (Éz.40:31) . Ez azonban semmiképpen nem bátorítás arra, hogy az eszünket elvesztve, minden józanságunkból kivetkőzve viselkedjünk. Később pedig inkább nyilvánvalóvá válik számomra az ész-nélküli, józanságtól mentes és átélésekre hajhászó hívői viselkedésminta.
"Egyik alkalommal fantasztikus dolog történt velem a dicséret alatt: amikor felemelt kézzel énekeltem az Úrnak, hirtelen éreztem, hogy a karjaim pehelykönnyűvé váltak, majd nem éreztem őket. (Nem elzsibbadtak!) Olyan volt, mintha csak törzsből állnék, nem lenne karom! Majd a Szent Szellem elkezdte mozgatni a karjaimat, táncoltatni nagyon lassan. Én csak néztem, hogy a karok, amiket látok mozogni, mintha nem az enyémek lennének - pedig azok voltak!"
STOP. Álljunk meg egy percre. Isten soha nem veszi el egy embernek a tudatát, hogy bármilyen mozgást tegyen vele. Ez azt jelentené, hogy tudatunkat elveszítve csinálnánk dolgokat a végtagjainkkal. Ilyen soha nincs az Úrnál. Az Úr mindig úgy ad áldásokat, hogy mindig 100%-ig a tudatunknál maradunk. Az érzelmeink persze felfokozottak lehetnek, a földtől pár méterre járunk, igen. De ettől még magunknál vagyunk. Nagyon fontosnak tartom a hívők figyelmét felhívni, hogy amikor ilyenek történnek, vigyázzunk. Isten úriember: soha nem ural le, nem veszi át fölöttünk az irányítást, a kontrollt. Ilyen dolgok minden esetben az ellenségtől vannak véleményem szerint. A tánc, a dicsőítés Isten számára kedves dolog, azonban mindenkor saját elhatározásból és szándékkal, teljes tudatunk birtokában tesszük azt azért, hogy Istennek kedvesek legyünk. Később ír Enikő arról, hogy áldásos lett az élete a fentiekből eredően és hivatkozik a "gyümölcsökre".
"A gyümölcsök. Olyan tüzet kaptam Tőle, amely azóta is ég bennem, elvette belőlem a félelmet, gyülekezet előtt többször is beszéltem - amit azelőtt sohasem tudtam volna megtenni a hihetetlen lámpalázam miatt! amit az Úr egy pillanat alatt elvett."
Alapvetően én örülök annak, amikor bárki is Istenhez közelebb kerül. Itt azonban úgy érzem, hogy ezeket a kérdéses megnyilvánulásokat igazolni szeretné a gyümölcsökre - vagyis az életében később történt jó dolgokra - való hivatkozással. Ügyesen leigazolja teológiailag, ami tisztán megkérdőjelezhető.
"Azóta teljesen megváltozott Istennel a kapcsolatom, sokkal közelebb kerültem Hozzá, és minden vágyam az, hogy megtisztítson teljesen, bármennyire is fáj! Első helyre került az életemben, és tényleg Érte akarok élni! Vége a langyosságnak, ég bennem a tüze, bátor lettem, máshogy viszonyulok az emberekhez, az egyházhoz is."
Ez mind szép és jó. Én azt tanácsolom, hogy az ilyen Isten-élmények közepette is inkább higgadjunk le, ne legyünk "buzgó mócsingok". Személy szerint ismerem Enikőt és tudom, hogy az életében olyan dolgokat látunk, amit nem szabadna, amiből változni kell. Mint bárki más, - én is - követünk el hibákat. Viszont őnála a "gyümölcsök" sajnos nem láthatóak úgy, ahogyan az elvárható lenne. Egy hívő nőnek mindig tekintély alatt kell lennie a Szentírás szerint és nem szabad önkényesen, különféle helyeken előadni tanításait, átéléseit, látomásait benyomást keltve a többiekben, hogy ő "mennyire jó hívő" . Mindig a férfi munkáját, szolgálatát vagy vezetői tekintélyt kell kiegészítenie, megerősítenie.
"Szeretetteljesebb, melegebb, közvetlenebb, szabadabb, érzem, hogy változom és egyre közelebb kerülök Hozzá. "
Hát...itt minden van, csak az nem, hogy visszakerüljünk az Isten által kijelölt helyünkre. Véleményem szerint a csendes, finom, szelíd nő, amelyet a Szentírás bemutat, elég messze jár ettől viselkedésmintától.
A fentiket nem rosszindulattal, hanem pusztán a magyar hívő közösség épülésére szántam. Hiszen fontosnak tartom, hogy a hívők tiszta, igei látással és ítélőképességgel rendelkezzenek és ne tereljék el az "Úr nyáját" őket hamis irányokba, hogy azután a farkasok elrabolják őket.
Ha bárkinek észrevétele, javaslata van, szívesen várom. Kívánok Enikőnek és minden hívőnek áldott, hitben győzedelmes és tiszta igei látással teli jövőt!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)