Gogolya Péterné Enikő bizonysága - komment

Ebben az írásomban szeretném kommentálni Gogolya Péterné bizonyságát, amelyhez az utóbbi időben tudtam részletesen elolvasni és tanulmányozni. Lényeges, hogy a magyarországi gyülekezet illetve minden hívő a megfelelő módon tudjanak mindent látni, hogy helyes látásunk legyen minden, a nyilvánossággal megosztott bizonyságról, tanításról. Még ha jó is valami vagy jónak a formájában mutatja magát, minden téves és "furcsa" dolgot kötelességünk kiszűrni belőle és Isten Igéjének fényében megítélni. A Biblia maga utasít rá, hogy ítéljünk meg minden dolgot, "mindent megvizsgáljatok, s ami jó, azt megtartsátok" (1Thessz. 5:21). Fontos, hogy megmeneküljünk mindenféle túlvilági, magát jónak álcázó "hangoktól", sejtelmes látomásoktól amelyek elviszik a figyelmünket a Szentírástól, Isten Igéjének tiszta kijelentéseitől.

Mindenekelőtt szeretném tisztázni, hogy szeretem és elfogadom Enikőt - aki egyben sógornőm is -, egy jó hívőnek tartom és Isten emberének tartom. A bizonyságának is örülök, mármint annak, hogy boldogan beszél Istenről és annak, hogy személyes kapcsolatunk megerősödik Istennel általában. Viszont annak a módjával, a megnyilvánulások milyenségével kapcsolatban vannak fenntartásaim. Úgy gondolom, hogy elsősorban nekünk, hívőknek nem az élményekre, az átélésekre, "furcsa" dolgokra kell a hitünket alapozni. Bizonyára segíthetnek átvészelni nehéz időket, de a stabil alap a tanítás, Jézus szava, Isten beszéde: a Szentírás. Meg vagyok győződve, hogy Isten munkája a hívő életében nem az, hogy az embernek minél több "furcsa" átélései legyenek, minél több látomásokat vagy álmokat lásson vagy pedig tudatát elveszítve különféle megnyilvánulásokon menjen keresztül. Hanem ennek inkább az ellenkezője: szilárdan és következesen megerősödjön Isten beszédének ismeretében, biztosan és higgadtan látva az Úr munkáját és belső békességel várva vissza a Messiást, Jézus Krisztust.

Nézzünk meg néhány mondatot kiemelve a Dec.5.-én, a listára elküldött bizonyságából.

"Jézust és a Szent Szellemet fel tudtam fogni, átéltem a személyes kapcsolatot, de mégis, csak tavaly nyáron történt meg velem, hogy Isten egyszerűen megragadott, elkezdett szólni hozzám (tisztán, belülről hallható módon, ami szinte mindennapossá vált), látomásokat, álmokat adott, és csak tátottam a számat, amik történtek velem."

Hoppá. Álljunk meg egy percre. Az ilyen történések mindig felkiáltójelet ébresztenek bennem. Miért akarna Isten ilyen furcsa, titkos módon szólni egy gyermekéhez csak úgy egyik napról a másikra? Bár konkrétumkokat nem tudunk, ezért nehéz bármit is mondani. Mindenesetre nagyon furcsa, hogy egy hívő ennyire "elragadtasson" a valóságtól csak úgy egyszerre, de a külső életében komolyabb változás nem történik. Az az érzésem, hogy az itt leírt dolgok egyfajta előnyt akarna kieszközölni más hívők szemében a furcsa és megfoghatatlan dolgok, történésekre való hivatkozással. Tisztázni szeretném, hogy én hiszek a látomásokban, az elragadtatásban. De azok mindig egy nagyon fontos mérföldkövet jelentenek egy hívő életében, ami az életében nagy változással járnak. Ez azonban eléggé furcsának tűnik.

"amikor meghallottam Debreceni István prófétikus imáját: "Tárd ki a szárnyaidat és repülj, mint a sasmadár!" - hát ez pont erre való bátorítás volt számomra,"

Igen, de várjunk. Isten valóban felemeli a hívőket, hogy szellemi értelemben szárnyaljanak és a saskeselyűhöz hasonlítja őket, pl. "De a kik az Úrban bíznak, erejök megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyûk," (Éz.40:31) . Ez azonban semmiképpen nem bátorítás arra, hogy az eszünket elvesztve, minden józanságunkból kivetkőzve viselkedjünk. Később pedig inkább nyilvánvalóvá válik számomra az ész-nélküli, józanságtól mentes és átélésekre hajhászó hívői viselkedésminta.

"Egyik alkalommal fantasztikus dolog történt velem a dicséret alatt: amikor felemelt kézzel énekeltem az Úrnak, hirtelen éreztem, hogy a karjaim pehelykönnyűvé váltak, majd nem éreztem őket. (Nem elzsibbadtak!) Olyan volt, mintha csak törzsből állnék, nem lenne karom! Majd a Szent Szellem elkezdte mozgatni a karjaimat, táncoltatni nagyon lassan. Én csak néztem, hogy a karok, amiket látok mozogni, mintha nem az enyémek lennének - pedig azok voltak!"

STOP. Álljunk meg egy percre. Isten soha nem veszi el egy embernek a tudatát, hogy bármilyen mozgást tegyen vele. Ez azt jelentené, hogy tudatunkat elveszítve csinálnánk dolgokat a végtagjainkkal. Ilyen soha nincs az Úrnál. Az Úr mindig úgy ad áldásokat, hogy mindig 100%-ig a tudatunknál maradunk. Az érzelmeink persze felfokozottak lehetnek, a földtől pár méterre járunk, igen. De ettől még magunknál vagyunk. Nagyon fontosnak tartom a hívők figyelmét felhívni, hogy amikor ilyenek történnek, vigyázzunk. Isten úriember: soha nem ural le, nem veszi át fölöttünk az irányítást, a kontrollt. Ilyen dolgok minden esetben az ellenségtől vannak véleményem szerint. A tánc, a dicsőítés Isten számára kedves dolog, azonban mindenkor saját elhatározásból és szándékkal, teljes tudatunk birtokában tesszük azt azért, hogy Istennek kedvesek legyünk. Később ír Enikő arról, hogy áldásos lett az élete a fentiekből eredően és hivatkozik a "gyümölcsökre".

"A gyümölcsök. Olyan tüzet kaptam Tőle, amely azóta is ég bennem, elvette belőlem a félelmet, gyülekezet előtt többször is beszéltem - amit azelőtt sohasem tudtam volna megtenni a hihetetlen lámpalázam miatt! amit az Úr egy pillanat alatt elvett."

Alapvetően én örülök annak, amikor bárki is Istenhez közelebb kerül. Itt azonban úgy érzem, hogy ezeket a kérdéses megnyilvánulásokat igazolni szeretné a gyümölcsökre - vagyis az életében később történt jó dolgokra - való hivatkozással. Ügyesen leigazolja teológiailag, ami tisztán megkérdőjelezhető.

"Azóta teljesen megváltozott Istennel a kapcsolatom, sokkal közelebb kerültem Hozzá, és minden vágyam az, hogy megtisztítson teljesen, bármennyire is fáj! Első helyre került az életemben, és tényleg Érte akarok élni! Vége a langyosságnak, ég bennem a tüze, bátor lettem, máshogy viszonyulok az emberekhez, az egyházhoz is."

Ez mind szép és jó. Én azt tanácsolom, hogy az ilyen Isten-élmények közepette is inkább higgadjunk le, ne legyünk "buzgó mócsingok". Személy szerint ismerem Enikőt és tudom, hogy az életében olyan dolgokat látunk, amit nem szabadna, amiből változni kell. Mint bárki más, - én is - követünk el hibákat. Viszont őnála a "gyümölcsök" sajnos nem láthatóak úgy, ahogyan az elvárható lenne. Egy hívő nőnek mindig tekintély alatt kell lennie a Szentírás szerint és nem szabad önkényesen, különféle helyeken előadni tanításait, átéléseit, látomásait benyomást keltve a többiekben, hogy ő "mennyire jó hívő" . Mindig a férfi munkáját, szolgálatát vagy vezetői tekintélyt kell kiegészítenie, megerősítenie.

"Szeretetteljesebb, melegebb, közvetlenebb, szabadabb, érzem, hogy változom és egyre közelebb kerülök Hozzá. "

Hát...itt minden van, csak az nem, hogy visszakerüljünk az Isten által kijelölt helyünkre. Véleményem szerint a csendes, finom, szelíd nő, amelyet a Szentírás bemutat, elég messze jár ettől viselkedésmintától.

A fentiket nem rosszindulattal, hanem pusztán a magyar hívő közösség épülésére szántam. Hiszen fontosnak tartom, hogy a hívők tiszta, igei látással és ítélőképességgel rendelkezzenek és ne tereljék el az "Úr nyáját" őket hamis irányokba, hogy azután a farkasok elrabolják őket.

Ha bárkinek észrevétele, javaslata van, szívesen várom. Kívánok Enikőnek és minden hívőnek áldott, hitben győzedelmes és tiszta igei látással teli jövőt!