2021. november 28., vasárnap

 Figyelmeztetés a hamis próféták ellen

A minap jött bennem, hogy készítsek egy figyelmeztető videóüzenetet a magyar hívők – eklézsia – számára a hamis próféták ellen. Ezek olyan pásztorok, tanítók akik kívülről jóknak látszanak, Isten Igéjét használva és szépen öltözve, ékesszólással szólnak a többiekhez Isten nevében. Azonban belülről ragadozó farkasok! Nagyon könnyű a látszat szerint menni és őket hallgatva nehéz megítélni, külön választani az igazat a hamistól. Van, hogy jókat mondanak, de beleillesztik a hamis tanításokat is a mondandójukba. Azonban Jézus pontosan erre figyelmeztetett a Máté 7:15 verseiben: hogy vigyázzatok. Az ilyen emberek juhoknak ruhájában jönnek hozzátok de belülről nem azok! Hanem valójában farkasok, akik előbb-utóbb el fogják ragadozni a juhokat – az igazi, őszinte, istenkereső – hívőket: a saját maguk követésére veszik őket rá, pénz fizetésére tized formájában, a végső céljuk, hogy alá-fölérendeltségi viszonyt alakítsanak ki az őket követőkkel. Ha olyan könnyű lenne felismerni, akkor Jézusnak nem kellett volna figyelmeztetni rá, hogy jönnek idők, amikor ez fog bekövetkezni. 


Sajnos sok mai keresztény – akár a kisebb, megreformáltnak látszó – gyülekezetet, közösségeket találunk már, akik a hamis útra tértek és nem az igazságot képviselik. Nem kell a hagyományos, bevett Egyházakra gondolni (pl. baptista, református, adventista, ma már Hitgyüli, stb). Ők is eltértek az igazság útjáról. Persze nem mindenki, de akikről biztosan tudom: Agapé gyülekezetek, Omega hálózat és a Bolyki-féle baptisták. Beszélek a videóban egy olyan keresztény mozgalom vezetőjéről, aki a híradások szerint többmilliós karórát hord (és feltehetően nem a lottón nyerte vagy a saját, jól menő vállalkozásából) és beszélek egy, a közelmúltban rendezett keresztény esküvőn történt tragikus halálesetről, amelyen direkt tiltva volt a krisztusi tanítványságról való témák megosztása(!). Ezen az esküvőn is a tanítók, Igehirdetők is ilyen farkasok voltak, akik múltja tele van keresztény házasságból történő válással stb. Ahogy Jézus mondta: figyeljétek a gyümölcsöket. Maga a haláleset sokakat megdöbbentett és talán párakban kérdéseket vetett fel. Véleményem szerint Isten kijózanító büntetése volt és Ő csak megengedte, hogy ez megtörténjen. Miért? Hát, azért, hogy józanódjunk ki a hamis prófétákból és kezdjük el keresni őszintén Istent, drága testvéreim! 

Barátaim, hívők: ha ezeket látjátok, azonnal hagyjátok ott őket!

Krisztusban szeretettel, 
Miki
2021.november 28. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése