Bevezető
Ebben az írásban az egyik legnagyobb emberi hibára szeretném felhívni a figyelmet: a büszkeségre. Az elmúlt évek során több embernél tapasztaltam ezt, úgy hívőnél mint hitetlennél. A Szentírás több helyen figyelmeztet ez ellen a magatartás, lelkiállapot ellen. Ez az egyik legnagyobb bűn. Isten számos helyen próbál óvni ettől, hiszen ez pontosan az embert gátolja meg Isten áldásainak átvételében, Isten munkájának egyik legerősebb gátja az istenhívő ember számára. Ezen írás célja pontosan az, hogy ezt időben felismerjük és lefaragjuk magunkban.
FRISSÍTÉS (2025.szept.4):
Korábban ebben a cikkben volt említés Váradi Attiláról, azonban az őreá vonatkozó részeket eltávolítottam. Az itt leírtak nem aktuálisak őreá nézve, általában viszont igen. Az oka pedig az, hogy Váradi Attila megtért! Dicsőség az Úrnak! Rájött, hogy túlzottan istenítette, magas rangra emelte Lucas Meyer német tanítványt és nem mert neki semmiben ellent mondani. Az alábbi Whatsapp üzenetről szóló képkivágás bizonyítja ezt, amit Attilától érkezett:
Lucas Meyer felől egyelőre még nem hallottam, de a rajta a sor 😊😇 . Az utóbbi időben Lucas és Attila összevesztek, hiszen Attiláról elszállt Lucas varázslása. A varázslás eredménye volt véleményem szerint is egy sűrű szellemi köd Attila felett. Attila elmondása szerint Lucas nem fogadott el tőle semmilyen megítélést, feddést, intést. Ehelyett inkább Lucas letiltotta őt mindenhonnan. Bízom benne, hogy Attila jóval nagyobb alázatot fog mutatni mostantól és sokkal hajlandó lesz a feddésekre, intésekre amelyek szeretetből jönnek. Dicsőség az Úrnak, hogy Attila felszabadult Lucas varázslása alól!
FRISSÍTÉS (2022.nov.10):
Derek Prince egyik tanítása szinkrontolmács fordításával – pontosan arról beszél néhai Derek testvér 13:20mp.-nél, hogy maga a megtévesztés előfutára, másnéven fő okozója maga a büszkeség! Tehát ebben a tanításban is megerősíteni láthatjuk a blogom mondanivalóját. A videóból kivágott rövid részletet a Twitter-en megosztottam, itt megtalálható: https://twitter.com/keresztenysegma/status/1590794554311315458 . Hiába, Isten maga munkálkodik minden ember életében így akaratlanul is. Szilárdan hiszem, hogy ez a figyelmeztetés minden hívő, magát Krisztus-követő lelkipásztor vagy szolgáló számára vonatkozik! Az eredeti, teljes videótanítás itt található:
,'AKTUÁLIS! Derek Prince: Vigyázzatok, meg ne tévesszenek!' .
Mi az a büszkeség és miért rossz?
A büszkeség sokszor tapasztalható, érezhető más személyek által és több rokontulajdonság van, amit közvetlenül a büszkeség hoz elő vagy azzal együtt jár. Ezek tapasztalásakor már tudhatjuk, hogy az embernek a fő problémája maga a büszkeség, saját magának a dicsőítése. Tudom, hogy sokak számára fájdalmas ezzel szembesülni, hiszen saját maguk is megtalálják azokat a gyarló tulajdonságokat, amik a büszkeség rokonai és azzal együtt járnak, abból erednek. Azonban fontosnak tartom ezekre a tulajdonságokra ráismerni magunkban, hogy hatékonyabban tudjunk küzdeni velük szemben és legyőzni, kiiktatni magunkból. Az Isten-által elfogadott, kedves és ajánlott magatartás: az alázatosság. A Szentírásban végig azzal az alapelvvel találkozunk, hogy aki mindenáron felfelé akar törni, az végül lent találja magát. Aki pedig lent tartózkodik, alázatos az előbb-utóbb naggyá lesz. A felfelé vezető út a lelki értelemben lent maradás, a folyamatosan alázatosságban való élés. Tehát fordított a képlet, mint ahogy azt a mai, körülöttünk levő világban látjuk. Sajnos a mai korban nagyon sok ember ezt nem tudja vagy nem veszi figyelembe az életfilozófiájának megválasztásakor.
"Mert mindenki, aki magát felmagasztalja, megaláztatik, és aki magát megalázza, felmagasztaltatik. " (Lukács 14:11, Károli)
"...mert az Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad." (1 Péter 5:5b)
A büszkeség rokontulajdonságai
Veszekedés, arrogancia, dühös reakció, fennhéjazás
Az ilyen viselkedésnek egyértelmű a gyökere az, hogy valaki a többieknél jobb, okosabb, nagyobb akar lenni. Nem tud normálisan reagálni, a lelke már sérült.
Törvényeskedés, hibakeresés, felsőbbrendűség
Látjátok? Az ilyen tulajdonságokat túlzottan megjelenítők valahol állandóan hibát találnak azért, hogy az ő általuk vélt igazságot, tényállásokat próbálják a másik számára hihetővé tenni. Önmagában ezek halvány megléte lehet akár hasznos is, azonban rendszeres formában jelentkezve utalhat az egyén büszkeségi problémájára.
Magas lovon ülés, taníthatatlanság, vallási gőg, önérvényesítés
Találkoztatok már ilyen emberrel? Na látjátok. Mindenáron fontos akar lenni, első vagy vezető akar lenni egy adott közegben, közösségben. Figyeljünk arra, hogy a szelíd, alázatos formában történő helyreigazítás közlése nem egyenlő a fentiekkel. Ne keverjük össze azzal a magatartással, ha valaki őszintén és érthetően, normális hangnemben szeretné a másikat felvilágosítani. Azonban a fent felsorolt megnyilvánulások nem tartoznak ide. Ezek a negatív, gonosz magatartási formák. Az arrogáns, udvariatlan hangnemben történő, másikban riadalmat kiváltó arckifejezésekkel együtt történő megnyilvánulás. Továbbá, a másik gondolatainak semmibe vételének tapasztalása során máris érzékelhetjük, hogy az illetőnek a büszkeséggel van baja. Ez nem más, mint a másik kontrollálásának vágya. Ez pedig az ördögtől van! Álljatok neki ellene 👹