Tized az Újszövetségben

Bevezetés
Már régóta vártam arra, hogy írhassak egyet erről a nagyon fontos témáról: kell-e tizedet fizetni egy hívőnek az Újszövetségben? Szeretnék néhány gondolatot fűzni ehhez, különösen azért, mert az utóbbi években több gyülekezet egymással ellentétesen gondolkozik ezzel kapcsolatban. Másrészt pedig aktuális a téma, hiszen nem olyan rég kapcsolatba kerültem több hívővel, akik mélyen ellentétes álláspontot képviselnek. Az alábbiakban leírom gondolataimat teljes Istenfélelemmel, hosszú hónapos Istenkeresés és Igetanulmányozás illetve hívőkkel való beszélgetés után.

Ószövetségi gyakorlat
Ahhoz, hogy az újszövetségi gondolkodást megértsük, nézzük meg először az Ószövetséget, vagyis Isten eredetileg zsidók számára kijelentett igazságait. Ott látható, ahogyan gyakorolták a pátriárkák és a maguk zsidók a tized fizetését akkor, abban az időben. A lenti Igerészben Jákob egy áldatlan, szegény, szerencsétlen állapotban volt olyannyira, hogy a párnája is egy kődarab volt. Ebben az állapotban nem is számított rá, hogy Istennel találkozni fog. Jákob mégis találkozik Istennel egy álmon keresztül, amiben Isten szól hozzá. Ezután Isten megígéri neki,hogy nagyon meg fogja áldani.

" 11 És juta egy helyre, holott meghála, mivelhogy a nap lement vala: és võn egyet annak a helynek kövei közûl, és feje alá tevé; és lefeküvék azon a helyen. 12 És álmot láta: Ímé egy lajtorja vala a földön felállítva, melynek teteje az eget éri vala, és ímé az Istennek Angyalai fel- és alájárnak vala azon." (1Móz. 28:11-12)

Ezután Jákob fogadást tesz, hogyha megáldja Isten őt mindenben és biztonságban vissza fog térni (hozzátenném, hogy akkoriban nem volt közbiztonság, útonállók voltak az utakon), akkor abból majd tizedet fog adni:

" 20 És fogadást tõn Jákób, mondá: Ha az Isten velem leénd, és megõriz engem ezen az úton, a melyen most járok, és ha ételûl kenyeret s öltözetûl ruhát adánd nékem; 21 És békességgel térek vissza az én atyámnak házához: akkor az Úr leénd az én Istenem; 22 És ez a kõ, a melyet oszlopul állítottam fel, Isten háza lészen, és valamit adándasz nékem, annak tizedét néked adom." (1Móz. 28:20-22)

Fent azt látjuk, hogy nem akkor fizetett tizedet (hiszen nem is lett volna miből, mert semmilye nem volt) hanem utána, később miután teljes ellátást fog élvezni az anyagiak tekintetében. Ábrahámnál is azt látjuk, hogy amikor a királyok leveréséből hazatért a zsákmánnyal, tizedet adott Melkishédeknek, a magasságos Isten Főpapjának. De sem itt, sem pedig később nem olvassuk, hogy Ábrahám rendszeresen tizedet fizetett volna.

" ¹ Mert ez a Melkisédek Sálem királya, a felséges Isten papja, a ki a királyok leverésébõl visszatérõ Ábrahámmal találkozván, õt megáldotta, ² A kinek tizedet is adott Ábrahám mindenbõl: a ki elsõben is magyarázat szerint igazság királya, azután pedig Sálem királya is, azaz békesség királya,(...) ⁴ Nézzétek meg pedig, mily nagy ez, a kinek a zsákmányból tizedet is adott Ábrahám, a pátriárka;" (Zsidó 7:1-2,4)

" ¹⁹ És megáldá õt, és monda: Áldott legyen Ábrám a Magasságos Istentõl, ég és föld teremtõjétõl. ²⁰ Áldott a Magasságos Isten, a ki kezedbe adta ellenségeidet. És tizedet ada néki mindenbõl." (1Móz. 14:19-20)

Tehát miután "kezedbe adta ellenségeidet", vagyis feltehetően a győzelme utáni zsákmányból adott tizedet. Isten nem várta el Ábrahámtól, hogy kötelezően fizessen tizedet akkor, amikor még nem volt neki miből, csak később, miután zsákmányt szerzett. Később azonban, a Mózes törvénye alatt viszont kellett a zsidóknak rendszeresen tizedet fizetniük munkájukból és a termés zsengéjéből, amiből a Léviták egész törzsét kellett eltartaniuk és a templomi költségeket fizetniük. A Léviták törzse közül senki ezért cserében nem dolgozott, hanem kizárólag a templom szolgálatára voltak rendelve. Ők éltek a nép tizedéből.

"És minden tizede a baromnak és juhnak, mindabból, a mi a vesszõ alatt átmegy, a tizedik az Úrnak legyen szentelve." (3Móz. 27:32) "Mert íme én választottam a ti atyátokfiait, a lévitákat Izráel fiai közül, mint az Úrnak adottakat, néktek, ajándékul, hogy szolgáljanak a gyülekezet sátorának szolgálatában. (4Móz. 18:6) "

Látható tehát, hogy az Ószövetség idejében, a pátriárkák alkalmi jelleggel fizettek tizedet. Később pedig Mózes törvénye után egészen Jézusig a teljes zsidó nép számára Isten akarata az volt, hogy tizedet fizessenek.

Újszövetségi gyakorlat
Nézzük meg most röviden az Újszövetséget. Bármennyira is keressük, meg kell vallanunk, hogy sehol nem találunk a tizedfizetésre való utalást vagy felszólítást az egész Újszövetségben! Jézus egyetlen helyen jóváhagyta ugyan, de akkor is a farizeusokról beszélt és ostorozta őket, hogy mint a kevésbé fontosabb dolgot elhagyják:

"De jaj néktek farizeusok! mert megadjátok a dézsmát a mentától, rutától és minden paréjtól, de hátra hagyjátok az ítéletet és az Isten szeretetét: pedig ezeket kellene cselekedni, és amazokat sem elhagyni." (Lukács 11:42)

Ekkor még a Törvény volt érvényben, Jézus valószínűleg ezért hagyta jóvá azt, amit Isten előírt nekik a törvényben. Más helyen Jézus a dézsma, tized (templomi ajándék) fizetését nemhogy helyben hagyta, hanem helytelenítette azt (!) és ehelyett egy másik, nagyobb parancsolat megtartására bátorított, a szülők tiszteletére.

" 10 Mert Mózes azt mondotta: Tiszteld atyádat és anyádat. És: A ki atyját vagy anyját szidalmazza, halállal haljon meg. 11 Ti pedig azt mondjátok: Ha valaki ezt mondja atyjának vagy anyjának: Korbán (azaz: templomi ajándék) az, a mivel megsegíthetnélek: 12 Úgy már nem engeditek, hogy az atyjával vagy anyjával valami jót tegyen, 13 Eltörölvén az Isten beszédét a ti rendelésetekkel, a melyet rendeltetek; és sok effélét is cselekesztek." (Márk 7:10-13)

Tehát ebben az újszövetségi példában először fontosabb a szülőket tisztelni, mintsem hogy a tizedet (korbánt, templomi ajándékot) bevinni a gyülekezetbe. Később figyelemreméltó, hogy Jézusnál sehol nem olvassuk, hogy a tanítványok hozzá járultak volna és tizedet fizettek volna neki. Nézzünk egy másik Igehelyet, amit előszeretettel hoznak fel a tizedfizetés mellett kardoskodó hívők. Ez - látszólag - valóban azt igazolja, hogy a szolgálók megélhetését a gyülekezet javaiból kell fedezni.

" ¹¹ Ha mi néktek a lelkieket vetettük, nagy dolog- é, ha mi a ti testi javaitokat aratjuk? ¹² Ha egyebek részesülnek a ti javaitokban, mért nem inkább mi? De mi nem éltünk e szabadsággal; hanem mindent eltûrünk, hogy valami akadályt ne gördítsünk a Krisztus evangyélioma elé. ¹³ Nem tudjátok-é, hogy a kik a szent dolgokban munkálkodnak, a szent helybõl élnek, és a kik az oltár körül forgolódnak, az oltárral együtt veszik el részüket? ¹⁴ Ekképen rendelte az Úr is, hogy a kik az evangyéliomot hirdetik, az evangyéliomból éljenek." (1Kor. 9:11-14)

Ez így önmagában helyes is. Nem ellenzem azt, hogy a presbiterek, szolgálók a gyülekezet által összeadott javakból éljenek. Természetes, hogy a szolgálók kapnak anyagi ellenszolgáltatást a munkájukért. Viszont ezzel ne éljünk vissza a másik véglet irányába, amikor minden hívőt - a szegényeket, hátrányos helyzetűeket is - minden körülmények között tizedfizetésre ösztönözve dúskálnak a szolgálók a gyülekezet által nehezen összeszedett anyagi javakban. Mivel Pálék már akkor látták, hogy ez igencsak érzékeny téma, ők lemondtak róla, "De mi nem éltünk e szabadsággal; ...". Úgy tűnik, sokan a mai gyülekezetekben ezt már nem hangsúlyozzák. Még az előbb idézett Igehely sem igazolja a Tized fizetésének helyességét. Lényegében az újszövetségi gyülekezetekben nem volt gyakorlat a tizedfizetés. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy Jézus soha nem szedett tizedet. Jézus nem bíztatta arra a hívőket, hogy fizessenek tizedet Istennek vagy a gyülekezet vezetőinek. Később az Apostolok Cselekedetiben sem olvassuk, hogy az apostolok arra bíztatták volna a gyülekezeteket, hogy fizessenek tizedet. Elméletben egyetlen esetben tartom igazolhatónak a tized fizetését: ha a régi, mózesi törvény alatti államformát akarjuk fenntartani, ahol is egy teljes törzs - a Léviták - az Isten szolgálatának van szentelve. Ez volt az ószövetségi felállás Izrael népe számára. Ha a történelem nem szól bele és ezt folytatta volna Izrael, csak ekkor lenne elfogadható a tized fizetése az Újszövetségben. A tizedfizetés helyett gyakorlat volt egy nagyobb, fontosabb dolog: az adakozás, a gyülekezetek egymás iránti kisegítése. Istent a javainkból történő adakozással kell tisztelni, amely túlmegy a tized fogalmán. Erre bíztatott Jézus.

" Adjatok, néktek is adatik; jó mértéket, megnyomottat és megrázottat, színig teltet adnak a ti öletekbe. Mert azzal a mértékkel mérnek néktek, a melylyel ti mértek. " (Lukács 6:38)

Pontosan ezt gyakorolták a Pál apostol által alapított újszövetségi gyülekezetek, akikhez Pál levelei íródtak. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a tized bibliai, keresztényként is lehet fizetni akkor, ha valaki úgy határoz a szívében. De a rendszeres tizedfizetés, úgy ahogy azt ma több magyarországi gyülekezetben gyakorolják, véleményem szerint nem követi hűen a Szentírást. Sőt, sokkal inkább a hívők kizsákmányolása egy júdaista, zsidó törvénykezés leple alatt, amely keresztény színezetben van feltüntetve.

Összefoglalás
Nekünk, újszövetségi hívőknek nem Ábrahámot, sem nem Jákobot kell elsősorban követnünk - de még csak nem is Melkhisédeket - hanem Jézust, a mi Mesterünk és Főpapunk tanításait és útmutatásait. Ez az, ami számunkra aktuális. Ezt jól mutatja az alábbi Igehely Máté evangéliumából, amikor Jézus néhány tanítvány jelenlétében beszélgetett Mózessel és Illéssel:

"Mikor õ még beszél vala, ímé, fényes felhõ borítá be õket; és ímé szózat lõn a felhõbõl, mondván: Ez az én szerelmes Fiam, a kiben én gyönyörködöm: õt hallgassátok." (Máté 17:5)

Jelenlegi magyarországi helyzetben sokaknak egyszerűen a hónap végére nem marad pénzük és szűkös anyagi körülmények között élnek többen (nincs pénzük ruhára, alapvető szolgáltatások igénybe vételére stb.) Ilyen helyzetben nem hiszem, hogy Isten elvenné az utolsó pénzünket. Neki nincs szüksége pénzre. Tapasztalatból tudom, hogy vannak emberek, akiknek az Istentisztelet után egyszerűen nem volt pénzük egy tál ételre sem, vagy 200Ft-juk maradt a zsebükben..stb. Jelenleg sokaknál nem az a kérdés, hogy fizessenek-e tizedet vagy ne, hanem az, hogy hogyan éljék túl a hónapot következő fizetésig. Sokaknak mindennapi megélhetési gondjaik vannak, megtakarításokkal nem rendelkeznek. Rajtuk kellene segíteni másoknak és a gyülekezetnek is adott esetben. Nemhogy még a gyülekezet vagy közösség szedjen tizedet tőlük, a sokszor szegény sorsú, hátrányos helyzetű hívőktől. Különösen érdekes módon erre nem gondolt a sok, tizedszedést fennhangon hirdető mai gyülekezet. Sajnálatos módon a témában sok félreértést kihasználva sok ilyen közösség a tizedfizetést hirdetve túl nagy terhet helyezett a hívőkre és ezáltal a vezetőség túlzottan meggazdagodott. Ezzel kapcsolatban elég helytálló Jeremiás próféta felszólalása az alábbi Igeversben:

"Ezt mondja az Úr: Tegyetek ítéletet és igazságot, és mentsétek meg a nyomorultat a nyomorgató kezébõl! A jövevényt, árvát és özvegyet pedig ne nyomorgassátok [és] rajta ne erõszakoskodjatok, és ártatlan vért e helyen ki ne ontsatok." (Jeremiás 22:3)

Sok mai szolgáló, gyülekezet-vezető számára az üzenet a fentiek alapján egyértelmű: visszatérni a Szentírás helyes értelmezéséhez és megtérés a pénz és az anyagi javak utáni sóvárgásból, a hívők kizsákmányolásából (nyomorultak elnyomásából).

Hivatkozások
Lucius cikke (nagyon kimerítő!).
 
Frissítési napló 
[2020. jún. 28] - Lucius cikkének hozzáadása a hivatkozásokhoz

Quartus Miklós
2010. Február 8.