2020. május 3., vasárnap

Kontrollgyülekezet vagy természetes gyülekezet?

Bevezető

Ez az írás egy hosszú, vajúdó időszak után született meg, aminek a témája a helyes, bibliai közösséggyakorlás. Már hosszú évek óta éreztem belül, hogy valami nem stimmel a mai gyülekezeti rend, összejöveteli formákat illetően. Az utóbbi időben, kb. 2019. év elejétől azonban Váradi Attila misszionárius elkezdte kibontani ezt az igazságot, ami nagy hatással volt rám és nagyon örültem neki, hiszen pontosan a bennem forgó gondolatokat öntötte szavakba. Azonban nekem mégsem volt elég részletes, meggyőző. Közben a munka, pénzkeresés és az e világ dolgaira való figyelés miatt nem foglalkoztam bővebben a témával. Egészen addig, amíg nem olyan régen - 2020. február környékén - Lemboczki Zsomborral, az "óbudai prófétával" személyesen találkoztam egy véletlen könyvcsere során - akivel korábban nem voltam semmilyen személyes kapcsolatban - aki utána átküldte a Frank Viola: A gyülekezet újragondolása c. könyvet elektronikus formában. Ez a könyv jelentette számomra végső áttörést: megvilágította azt, amit már korábban is évek óta bennem volt. A bennem drámai módon megfogalmazódó kérdés végre megválaszolásra került. Hosszú évekig jómagam is tévedtem és a hamis, babiloni kereszténység áldozatául estem, azt szolgáltam, tudatlanságom miatt és ahhoz tartoztam, azt szolgáltam. A kérdés kb. így hangzik: Vajon lehetséges-e, hogy az egész világon a mai keresztény Egyház tömegesen téved a jelenlegi "leuralós", "nézőközönség" stílusú, klérus-laikus összejöveteli formát illetően és régóta eltért az eredeti, Szentírás által felvázolt, közösségcentrikus, szeretetre és egymás szükségeire odafigyelő, Szent Szellem-által vezetett kölcsönös közösséggyakorlási formától? A válasz: igen! Sajnos 😞. Miután erre rájöttem, csak hosszú napokig azon járt az eszem: hogy-hogy nem láttam ezt korábban? Annak örültem, hogy végre világosság derengett a fejemben, annak azonban nem, hogy előtte évekig ez nem történt meg. A vallásos zsinagóga vs. otthoni, házi gyülekezetek. Váradi Attila is végül csak a 2020-as év elején, Januárban tett közzé egy egyértelmű videót a témában, ami leleplezi a vallásos, farizeusi, "leuralós" gyülekezeti formát és rávilágít a természetes, közösség-alapú helyes bibliai formára. Aztán láttam, hogy a babiloni Egyház képviselői - akik Krisztus igazi képviselőinek adják ki magukat - időt és fáradtságot nem kímélve máris támadják ezt a szellemi megújulást a Youtube videóban, amit Isten elindított pár évvel ezelőtt világszerte és így Magyarországon is, többek közt "Tanítványság 2.0 mozgalomnak" nevezve azt. Ez nem "tanítványság", hanem visszatérés az eredeti, Isten által tervezett formához! Nem csodálkozom a videón, hiszen az ördög célja az, hogy a hívők mindig is kontroll alatt, a mátrixban maradjanak és nem törjenek ki onnan Isten által eredetileg tervezett szellemi szabadságra. A természetes gyülekezetben a kijelentések szabadon működnek és ezáltal az emberek felszabadulnak Isten áldásainak átvételére. A mátrixban, a babiloni Egyházban viszont tudatlanságban és leuralt állapotban maradnak, kontroll alatt. Az ördög nem buta, sosem volt az. Nagyon is intelligens. Ha látja, hogy Isten munkája valahol elkezdődött, észreveszi és azonnal megpróbálja ellehetetleníteni azt és a kontrollt mindvégig fenntartani. Azonban Isten munkája elindult, az ebből való szabadulás irányába. De nem csak Magyarországon, világszerte történik az átalakulás. Amerikában például egy jól ismert, évekkel ezelőtt egy, korábban megagyülekezetet vezető lelkész "tért meg" és alakította át a saját gyülekezetét a bibliai, közösségi formára. Eljött a leleplezés ideje Magyarországon is, magyar hívők számára is, akiknek ez a cikk íródott. Kötelességünk rávilágítani a "mátrixra", a babiloni rendszerre és a megvilágítani a természetes, közösségépítő gyülekezeti formát, amit eredetileg Isten akart. Anélkül, hogy túl hosszú cikket írnék, a továbbiakban nem túl részletesen kifejtem a mondanivalómat érvekkel, személyes tapasztalatokkal és a fenti könyvből vett idézetekkel. Mintegy szemfeltáró céllal. A téma további tanulmányozásra pedig a cikk közben vagy végén forrásokat adok, hogy akinek van ideje és elszántsága, járjon utána. Hadd szabaduljunk fel Isten szabadságára! A Youtube-on az ide tartozó videó itt található:




A mai gyülekezet: totális kontroll

Szinte - sajnos - az összes keresztény gyülekezeti, istentiszteleti forma manapság a "klérus-laikus" formában épül fel. Bárhová mész, a katolikus plébániától egészen a kicsi, felekezet-független, szabad gyülekezetekig, mindenhol egy "nézőközönség-stílusú" összejövetelen találhatod magad. A gyülekezet vezetője, általában a pásztor és a felesége tanít, a többiek pedig hallgatják. A szószéken kizárólag a pásztor és az általa kijelölt vezetők taníthatnak. Néha napján a pásztor köré gyűlt és vele jó kapcsolatot ápoló emberek kaphatnak szót percre és buzdíthatják a híveket az adakozásra. Pár évvel később, ha a hűséget látják, már hosszabb bizonyságot tehetnek, akár később taníthatnak az ilyen, a pásztorral vagy a vezetőséggel jó kapcsolatot ápoló emberek. A legtöbbször azonban megmarad az, ami közös az összes ilyen helyen: az egyszemélyes, központi vezetés. Van a gyülekezet vezetője és a kijelölt, elismert szolgálók és vannak a "többi" hívők. A pásztor és vele mindenben azonos véleménnyel levők a "klérus". Őket kinevezhetik központilag is, ha nagy Egyházról van szó, aminek rendszere több országra, városra, akár földrészre kiterjed. A többiek pedig azok, akik részt vesznek és hétről-hétre csak hallgatják a szolgálókat. Ők a "laikusok", a "nézőközönség". Ezt a rendszert úgy is hívják, hogy az intézményes gyülekezet. Ahogy Frank Viola is írja a könyvében: ez a gyülekezet a "szószék-padsorok" elve szerint működik. Ez magától értetődően két csoportra osztja a tagokat: az aktív kevesek és a passzív sokak csoportjára. Ez a rendszer az évszázadok során létrehozta az egyszemélyes - vagy szűk klérusi - parancsalapú vezetést, a gyülekezeti hierarchiát ami a vallásos programokkal, liturgiával éltettek. Aki a vezetőségben nincs benne, a hívők pedig passzívan szemlélve az eseményeket csak elszenvedője a rendszernek. A pásztorral való egyet nem értés, látáskülönbség fel sem merülhet. Hozzá szólni, akár véleményt alkotni az Istentiszteleten nem lehet. A pásztor hosszabb távon történő kritizálása végső soron a gyülekezetből való kizáráshoz vezet. Ismerős a dolog, tapasztaltál már ilyet? Volt már benned az az érzés, hogy habár jó hívő akarsz maradni és Isten útjain szeretnél járni, de ilyen helyre nem akarsz járni se nem ilyen közösséghez tartozni? Mert akkor nem vagy egyedül! Az előbb leírtak nem más, mint a babiloni gyülekezet. Az ilyen helyeken általában elvárt a hétközi, házi csoporthoz való tartozás a könnyebb ellenőrzés érdekében. A hívők viselkedését az ottani vezetők figyelik és ha nem tetszik, jelentés készítenek a felső vezetésnek a "renitens tagokról". Nagyon jó példa erre a Hit Gyülekezete, Németh Sándor pásztor vezetésével (személyes tapasztalat, 1989-1995 között). Hallottam olyan budapesti gyülekezetről, ahol a pásztor konkrétan kiköti, hogyha oda akarnak tartozni, a tagok máshová nem járhatnak, más gyülekezet istentiszteletein nem vehetnek részt (ld. Belvárosi Gyülekezet, pásztor Dombó Zsolt). A legtöbbször ilyen helyen tizedet is szednek, olykor egy papírt is aláíratnak a tagokkal, amiben vállalják, hogy rendszeresen fizetni fogják a tizedet és nem vitatják a pásztor teológiai látásait, véleményét (személyes tapasztalat Budapesten, 2009. évben, én ennek a papírnak az aláírását megtagadtam, majd személyes beszélgetés során a pásztort megintettem ezzel kapcsolatban.). Másik ilyen napjainkban működő rossz példa a Szívbunker nevű közösség. Tökéletes mintapéldája a hierarchikus, kontroll-alapon működő közösségnek. A vezető pásztor - Berényi Gyuri - teljes szellemi tekintélyt élvezve egyszemélyben, legfőbb öntelt úrként felügyeli a közösségi életet, hozza meg a döntéseket, szabja meg az irányvonalat. Látszólag persze négy házaspár a vezetőség része, de a gyakorlatban B. Gyuri szava az irányadó. Ezt gyakorlatban láttam jómagam is 2016. évben. Egy felülről építkező piramis mintájára a vezető pásztor van legfelül, alatta az általa jóváhagyott vezetőség, a kijelölt házicsoportvezetők, azután a "mezei" hívek. Ez teljes mértékben ellent mond Isten országának az elvének, amit Jézus a Bibliában tárt elénk, azaz annak, hogy Isten országa alulról építkezik. A szerint először teszünk, munkálkodunk (ld. szolgálunk) és utána ennek megfelelően szerzünk érdemeket, nem pedig először kinevezzük a vezető pozíciókba az embereket, majd elvárjuk tőlük, hogy annak megfelelően teljesítsenek. Kívülről jól kinéző, vicces formában hozzák magukat, az összejövetelen hangzatos, rockzenei dicsőítés rendszeres. Azonban nem más, mint egy Jézus Krisztus nevében működő hamis szekta. Egy ismerősöm elmondása szerint az egyik házicsoport alkalmon egy kritikusan gondolkodó mezei hívő jelentkezett, hogy el szeretné mondani a tapasztalatait egy pár nappal korábban történt keresztény összejövetelen, az ott elhangzott nemzetközi vendégszolgáló tanításáról, szolgálati munkájáról. A szó jogát - félve az újabb kritikáktól, eltérő látásmód megnyilatkozásától - a házicsoport vezetője a helyszínen egyszerűen megtagadta tőle! Ezek után a hívő egyszerűen fölállt és otthagyta a házi közösségi alkalmat. Hozzáteszem jogosan. Én is hasonlóan tettem volna. Lásd az ide vonatkozó írásomat, ami az ott szerzett tapasztalatomat foglalja össze. Óvakodjatok attól a közösségtől! Általában ezekben a kontroll-gyülekezetekben nem az a fontos, hogy az odajáró, az istentiszteleteiken részt vevő hívők Istennel kerüljenek kapcsolatba, közvetítsék Isten által a közösségnek elkészített áldásait és ezáltal Isten munkáját végezzék. Elsősorban a céljuk az, hogy a saját rendszerüket fenntartsák, működtessék és az oda járó hívőket az ő uralkodásuk alá hajtsák, ahol már nincs gondolkozásbeli szabadság, hanem a nekik való, fenntartásoktól és kritikáktól mentes kiszolgáltatottság. A hívőkkel való közösség, az egymás felé való szellemi szolgálat, az emberek Isten keresése felé való bátorítása csak másod- vagy harmadlagos. Az idáig leírtak alapján ez nem más, mint totális kontroll. Itt egyes kinevezett papok vannak a hívők és Isten között, ami az Újszövetségben bibliaellenes. Hiszen Krisztus óta nincsenek kinevezett papok, egyetlen pap vagy közvetítő van Isten és ember között: maga Jézus Krisztus, a főpap. Ahol a helyi vezető pásztor vagy klérus közvetítő szerepet tölt be a hívők és Isten között, az lényegében pogány kereszténység, ami távol áll az Igétől. Lásd az Igét: "Ti pedig választott nemzetség, királyi papság (...) vagytok..." (1 Péter 2:9a, Károli) és "Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus" (1 Timóteus 2:5, Károli). Ezek önmagában nem annyira veszélyesek, mint például egyes veszedelmes szekták, aminek összejövetelei nem látogathatóak csak kizárólagos meghívás vagy több hetes "beavatás" után. Ezek a gyülekezetek, közösségek szabadok és bármikor otthagyhatóak, azonban még mindig nagyon messze vannak attól az isteni szabadságtól, amit a Bibliában látunk a korai tanítványok idején. Vallástörténeti szemmel nézve ez a rendszer kb. id.sz. 325. óta létezik. Az id.sz. szerint 313. évig üldözött keresztény tanítványok megtűrtté (őskeresztényi korszak), majd a császár keresztény hitre történő jutása után kedveltté váltak az akkori római birodalom szemében és hozzáférést kaptak rengeteg épülethez és a birodalmi infrastruktúrához. Előtte azonban üldözöttek voltak mind a zsidók, mind a pogányok felől is és házaknál jöttek össze. Az akkor zsinagógákba csak időleges, korlátozott hozzáférésük volt, hiszek azok az akkori zsidó vallási vezetők befolyása és uralma alatt volt. Akkor - ahogy azóta sem - a zsidó papok nem fogadták el a keresztény hitet és egy idő után üldözni kezdték Krisztus tanítványait. Nézzük akkor most meg, milyen az eredetileg Isten által elképzelt és eltervezett természetes gyülekezet.

A természetes gyülekezet: isteni szabadság

A természetes gyülekezet az a bibliai forma, amit az Újszövetség elénk tár. Krisztus halála után egész az első pár évszázad végéig rohamosan terjedt a krisztusi tanítványság. Később hívták csak "keresztényeknek" a tanítványokat, először Antiókhiában nevezték őket így (Ap.csel. 11:26b). A korai tanítványok házaknál jöttek össze, egymással közösséget alkotva. Ha túl sokan voltak egy helyen, osztódtak újabb házi közösségekre. Egymással szeretetteljes, egyenlőségre és kölcsönösségre törekvő közösségeket alkottak, ahol nem volt hierarchia 👌. Ez hasonlít magának Istennek a természetére is, - ahogy Frank Viola is írja - ahol a három személy egymást kiegészíti és szolgálja. Az Atya a Fiú fölött van ugyan, de a Fiú mindig az Atyával összhangban van, a Szent Szellem pedig a Fiú üzenetét helyezi előtérbe, a Fiúra mutat és folyton az Atya körül forog. A korai keresztények klérus-, liturgia-, és programmentesek voltak. A közösségi alkalmakat spontán a Szent Szellem irányította, helyt adva ezzel az ajándékok megnyilvánulásának (ld. prófétálás, nyelvek nemei és magyarázata, prófétálás megítélése) és a bűnvallásnak. Nem volt alá-fölérendeltség. Nem vitatkoztak azon, hogy melyikük legyen a vezető. Azon egyesek, akik régebb óta voltak már hívők és szolgálati ajándékkal rendelkeztek (ld. apostol, próféta, tanító, evangélista, pásztor), szolgáltak a többieknek, de nem leuralták a hívőket. A szolgálati ajándékok szerepe főleg a gyermeki, kezdeti állapotban volt fontos. Az érettség elérése után már nem (Efézusiakhoz 4:13, Károli). Akkor ne feledjük, még nem volt iskolarendszer sem, nem beszélve a könyvnyomtatásról. Sokan írástudatlanok is voltak, így nagyobb szerepe volt a kezdeti dolgok elmagyarázásnak, az alapok lerakásának. Mivel az ajándékok megnyilvánulásának utat engedtek (ld. 1 Korinthus 14. fejezet), az összejövetelek minősége a tagok szellemi állapotától és a Szent Szellem spontán munkájától függött, nem pedig a pásztor vagy a klérus megnyilvánulásaitól. Nem volt pap, nem volt közvetítő a hívők és Isten között - kivéve Jézus Krisztus szellemi értelemben - hiszen minden hívő be volt töltekezve Szent Szellemmel vagy elérhető volt számára (ld. Pünkösd után mindnyájan betöltekeztek, Ap.Csel 2:4 illetve ld. Pál apostol direkt imádkozott azokért a hívőkért, akik nem hallottak másról csak János keresztségéről és vettek Szentlelket, Ap.Csel. 19:2-6). Ezáltal biztosítva volt az, hogy Krisztus maradjon a gyülekezet feje. Nem volt tagozódás, felekezetekre osztódás. Városonként egy gyülekezet volt 👆, ami a házaknál összejövő kis gyülekezetek összességéből állt össze. Azért látjuk a Bibliában, hogy a városoknak címezték az újszövetségi leveleket, nem pedig ennek vagy annak a felekezetnek. Tizedet sem szedtek, hanem egymás szükségeire adakoztak. Az egyik városban levő gyülekezet akik bőségben voltak, adakoztak a másik városban levőknek, akik szükségben voltak. Bővebben a tized újszövetségi gyakorlatáról és azzal való "tizedszedés" visszaélésről ebben a cikkben írtam. Hab a tortán, hogy az úrvacsorai közösség sem úgy nézett ki a korai tanítványoknál, hogy ettek egy kis ostyát és utáni megízlelték a kis bort vagy szőlőlevet, ahogy évszázadok óta a templomokban is szokás. Nem. Ott konkrétan vacsorát rendeztek! Igazi közösségi vacsora volt, ahol jóllaktak és ezt rendszeresen csinálták emlékezésképpen. Ennek során megemlékeztek a bárányról, mint Krisztus megtöretett testéről ami szellemi élet és a borról, mint Krisztus véréről, ami engesztelésül szolgált a bűneink számára. Ez a kereszténység.

Konklúzió: gyere ki Babilonból!

Ha a fent leírtak során magadra ismertél, akkor dicsőség Istennek! Lásd ezzel kapcsolatban a bevezetőben is említett Váradi Attila misszionárius erről készült, 3 és fél perces videóját. Eljött az idő, hogy ki gyere onnan. Hagyd ott az ilyen gyülekezeteket, közösségeket, Egyházakat, gyere ki a mátrixból. Nem Isten akarata egyetlen ilyen rendszer működése sem. Ha részese voltál ilyen működtetetésében, akkor bánd meg Istennek mint bűnt és térj meg belőle. Ezután bátorítalak arra, hogy keress ilyen önszerveződő, természetes közösséget, ahol kontrollmentesen tudod gyakorolni a Krisztus-hitet és a többiekkel való közösségi életet, és nem utolsó sorban a benned levő ajándékok is megnyilvánulhatnak mások épülésére. Ilyen helyen a vének koordináló szerepet fognak csak ellátni és hiányzik a szószék. Igazi közösségi formában jönnek össze. Ez volt eredetileg Isten, az Atya akarata, így látjuk a korai gyülekezet gyakorlatát a Szentírásban. A természetes gyülekezetek mentesek a szektásságtól, az elitizmustól és teret fognak adni egymás építésére, a gyengék hordozására, a karizmatikus ajándékok megnyilvánulására és a szeretetteljes közösség-gyakorlásra. Ha szükséged van személyes imára, erősítésre ez ügyben vagy további információra, nyugodtan keress meg közösségi médián. Szívesen veszek e cikkel kapcsolatban bármilyen hozzászólást, korrekciót, akár ellenvéleményt is. 
 
Ajánlott irodalom

[1] Frank Viola - A gyülekezet újragondolása c. könyv. [ford. Országh György] ; [Imádság Háza Alapítvány]
[2] ifj. Lehotzky József - A Bárány királysága c. kiadvány
[3] Csaba tanítvány -
Presbiter, episzkoposz, és diakónus szolgálok jellemzői YouTube tanítás



Frissítések napjója:

[2021.feb.9] - Csaba tanítvány YouTube tanítás link hozzáadva az ajánlott irodalomhoz (köszönet V.Attilána aki kiszúrta)
[2020.okt.10] - Lemboczki Zsombor kérésére eltávolítva az ő számára sértő jelző. Kicserélve: "óbudai" szóval. A másik: "korábban is éreztem helyett" : "korábban is évek óta bennem volt"
[2020.jún.14] - Szívbunker közösségről szóló szekció hozzáadva
[2020.máj.12] - 2. sz. forrás ifj. Lehotzky József munkája hozzáadva

[2020.máj.9] - Youtube videó link hozzáadva

Quartus Miklós
2020.május 3.

11 megjegyzés:

  1. Kedves Miklós! Egyetértek azokkal, amiket írsz. Ebben a témában sok írás van a Keskenyút blogon, amit működtetek. A fiammal együtt 1990-es évek második felétől képviseljük ezt a látást. Örülnék, ha közelebbről is megismerhetnélek. Rólam a Magamról és a Blog célja menüpontokban részletes leírást találsz a Keskenyút blogon és ott megtalálható az elérhetőségem is. Örülnék, ha írnál.

    Az Úr áldásával Sándor

    VálaszTörlés
  2. De mi legyen a közös nevező a természetes kisközösségekben? Az alap, amit mindenki elfogad? Mert sokféle módon értelmezhető a Biblia. Nemrég rendeltem meg Frank Viola könyvét, kíváncsiságból beírtam google-be miket írnak róla, így tévedtem ide. :)

    VálaszTörlés
  3. Szerintem pl. jó alap az Apostoli hitvallás, ezekben minden keresztény megegyezik. S persze a Biblia, Jézus és az apostolok tanításai. De hogy ezeket ki hogyan értelmezi, abban komoly eltérések lehetnek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zita, köszönöm a hozzászólást. Az egyéb látással egyébként a pünkösdi-karizmatikus körökben nincs probléma, nagyobb és fontosabb kérdésekben megegyeznek a különféle megújult gyülekezetek: megtérés-bűnöktől való elfordulás, bemerítkezés, Szent Szellemmel való keresztség, teljes megváltás és kegyelem a bűnös számára, a Bárány vérének jelentősége, a szentségben és szeretetben való járás szükségessége, a világtól való elfordulás stb.. Tudom, hogy lehetnek teológiai különbségek, de fontos, hogy alaptanításokban egyetértsünk és ezáltal megtartsuk a Szellem egységét. Egy idő után a közösséget az Úr vezetni fogja, hogy eltűnjenek az ellenkezések, nézeteltérések és a vénekkel megegyezésre törekedve képesek legyenek megújulni vagy akár megváltozni a korábbi tévedésekből és korrigálni a látást. A közös Igetanulmányozás és imaélet (néha böjt) előbb-utóbb kihozza, kik az igazi hívők (bárány) és kik a képmutatók (kecske). Akik pedig továbbra is az egyszemélyes kontrollt próbálják folytatni, vagy túlhangsúlyoznak egyes irányzatokat (pl. hiperkegyelem, jelek-csodákra való fókuszálás, paráznaságok és egyéb homoszexualitás engedése stb.), azok úgy sem fogadják el ezt a megújulást sem, a többivel együtt hamis tanítások közé fogják sorolni. Itt a cikkben elsősorban a kizárólagos pásztorok, gyülekezet vezetők legfőbb tekintélyét ellenzem és hierarchikus közösségi, összejöveteli formának a hibájára akartam rámutatni és a szeretetközösség, közös vezetés irányába bátorítani az embereket, ahol minden hívőnek a feje közvetlenül a Krisztus.

      Törlés
  4. Kedves Miklós!

    „Az egyéb látással egyébként a pünkösdi-karizmatikus körökben nincs probléma”

    és miért csak a pünkösdi-karizmatikus értelmezés lehet a helyes? Magam nem vagyok komolytalan hívő, valóban megtértem, és gondolkodást váltottam (metanoia) 8 éve. Istenre bíztam az életem! Jézus vére a váltság a bűneimért. Ebben nem lehet vita, hisz nyilvánvaló, aki elolvassa az Újszövetséget, nem beszélve hogy ez az áldozat próféciákban és szimbólumokban már el volt rejtve az Ószövetségben.
    Viszont nem mondanám magam pünkösdi-karizmatikusnak. A nyelveken szólás, prófétálás stb. nem központi kérdés számomra. Sőt megzavaró hatása is lehet, ha ezekkel mérjük az Istennel való kapcsolat meglétét. Nem beszélve idegen szellemi hatások veszélyéről, ami nem új keletű (nincs új a nap alatt), például a montanisták mozgalma 2. században. Tehát megférhet e ilyen kisközösségben aki nem pünkösdi karizmatikus, egy pünkösdi karizmatikussal?

    VálaszTörlés
  5. Kedves Miklós!

    „Az egyéb látással egyébként a pünkösdi-karizmatikus körökben nincs probléma”

    és miért csak a pünkösdi-karizmatikus értelmezés lehet a helyes? Magam nem vagyok komolytalan hívő, valóban megtértem, és gondolkodást váltottam (metanoia) 8 éve. Istenre bíztam az életem! Jézus vére a váltság a bűneimért. Ebben nem lehet vita, hisz nyilvánvaló, aki elolvassa az Újszövetséget, nem beszélve hogy ez az áldozat próféciákban és szimbólumokban már el volt rejtve az Ószövetségben.
    Viszont nem mondanám magam pünkösdi-karizmatikusnak. A nyelveken szólás, prófétálás stb. nem központi kérdés számomra. Sőt megzavaró hatása is lehet, ha ezekkel mérjük az Istennel való kapcsolat meglétét. Nem beszélve idegen szellemi hatások veszélyéről, ami nem új keletű (nincs új a nap alatt), például a montanisták mozgalma 2. században. Tehát megférhet e ilyen kisközösségben aki nem pünkösdi karizmatikus, egy pünkösdi karizmatikussal?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zita,

      Köszönöm a kommentet.

      "és miért csak a pünkösdi-karizmatikus értelmezés lehet a helyes? "
      Nem írtam, hogy az lenne a helyes de talán az áll legközelebb a biblia, apostoli hagyományokhoz. Így értettem. Más felekezetekben is lehetnek hívők, akik felismerték az igazságot és Isten vezeti őket, vagy saját közösséget alkottak. Ezért nem ragaszkodom ahhoz, hogy csak ők a "helyesek", inkább csak a mai értelemben azokból a hívők csoportjából kerülnek ki azok, akik a helyes úton járnak és jó gyümölcsöket teremnek.

      "Viszont nem mondanám magam pünkösdi-karizmatikusnak. A nyelveken szólás, prófétálás stb. nem központi kérdés számomra. "
      Ebből következtetve olyan közösségbe jársz vagy nevelkedtél, ahol mellőzték a karizmatikus ajándékokat valamilyen oknál fogva. Helytelenül.

      A helyes, természetes gyülekezetben, közösségben Szent Szellemmel be vannak töltekezve a tagok (ld. prófétálnak, nyelveken szólnak). Ilyen esetben használják az ajándékokat és ekkor engednek egymásnak. Hiszen ahogy a Biblia is írja, "a prófétaszellemek engednek a prófétáknak". Aki ellenzi a nyelveken szólást, a többi megnyilvánulást is idegennek fogja tartani, sőt tiltják is (ld. démonoktól való szabadulást) és ezek helyét felváltja a tradíció, liturgia, jó zene, fények, szórakoztatás.

      Úgyhogy először az alapok lerakása a fontos és a közös szellem. Akiben jó szellem van, mégha tudatlan is az általa nem ismert mennyei ajándékok iránt, engedni fogja azokat, vagy legalábbis megvizsgálja.

      Javaslom, folytassuk privátban. Add meg közösségi média elérhetőségedet.

      Törlés
  6. Balati blogján olvastam anno egy jó cikksorozatot a témában „Recept és hozzávalók 1-5”
    https://revalve.wordpress.com/2015/05/06/recept-es-hozzavalok/

    Visszanéztem most a blogjára és találtam 2 és fél év távlatából egy új bejegyzést, mintegy a tapasztalatokról
    https://revalve.wordpress.com/2017/09/28/emberi-dolog/

    idézek:
    „Egész egyszerűen nincs bennünk annyi szeretet, ami lehetővé tenné, hogy a tőlünk gondolkodásmódjukban, teológiájukban, bibliaértelmezésükben kissé vagy nagyon eltérő embereket hosszú távon toleráljuk, elviseljük, szeressük. Előbb-utóbb a nézeteltérések szakadáshoz vezetnek (jó protestáns szokás szerint) és csak azok maradnak együtt, akik amúgy is nagyjából egyetértenek mindenben.”

    :( szomorú ez

    VálaszTörlés
  7. Kedves Zita, köszönöm az újabb kommentet és a kiegészítő információkat. Elolvastam Balati blogját az általad említett hivatkozásokon. Mindenképpen hasznosak voltak számomra. Első reakcióm az, hogy "Jujj, jujj, jujj: Istenem segíts!" Ez a srác tévelyeg! Ez az egész téma ugyanis elég kemény eledel és érett hívőknek való, akik már elhagyták a kezdetleges dolgokat, megalapozottak az Igében és nem bukdácsolnak tovább az alapvető hitbeli kérdéseknél, rendelkeznek éles szellemi vezetéssel és képesek használni a szellemek megkülönböztetésének ajándékát. Balatinál ez nincs meg, ő sajnos visszatért a Katolikus Egyházba, ami kb. olyan, mint amikor a disznó visszatér a saját okádásához. Saját bevallása szerint 26 évig (!) egy desktruktív, parancsszemléletű, torz neoprotestáns szekta tagja volt majd onnan jött ki és tért be a Katolikusokhoz. Valószínűleg az ott töltött idő alatt a személyisége is komolyabb mértékben forgácsolódott és emiatt nem tudott fejlődni szellemileg, feltehetőleg kisgyermek maradt (erről is ír pont Frank Viola, mint a kontrollgyülekezetek egyik negatív gyümölcse) majd ebből nem régen a Katolikus Egyházban kereste a menedéket, ami elmondása szerint a "szabadság". Elkezdte tagadni a "Sola Scriptura" elvet is, teljes zavar, homály és az ebből fakadó útkeresés uralkodott el nála. Abban igaza volt, hogy meglátta a rendszer hibáit és hogy onnan ki kell jönni, abban azonban nagyon mellélőtt, hogy a Katolikusokhoz csatlakozott (én onnan tértem meg, kb. tudom milyenek). A Katolikus "keresztény" világkép ugyanis a világon az egyik legnagyobb eretnekség, a Szentírástól messzire távozott hamis szekta. Minden más vallást elfogad, egy igazi "keretrendszer", ahogy Balati is említi. Hát pont az vele a baj! Lényegében egy New Age-s vallás, ami univerzalizmust hirdeti: Isten más vallások és filozófiákban is ott van és azok alapján is üdvözít. Bumm, HAMIS! Teljesen ellent mond Jézus szavainak: "én vagyok az út, az igazság és az élet". Ugyanis az Úr kizárólagos. Az ördög sokmindent kitalált az évek során, többek közt a hamis vallásokat is, hiszen nagyon okos. Az oda járó emberek ugyan lehetnek tiszta szívűek, de homály és tudatlanság miatt el fognak veszni. Javaslom, hogy mondd meg neki, hogy átmenetileg hagyjon fel a szolgálattal és pár évet csak a saját magával és Istennel való kapcsolatával töltsön. Ezáltal fog világosságot kapni az elméjébe és megtapasztalni Isten valódi erejét, jelenlétét és utána bölcsesség általi vezetést, hogy felismerje az ördög hamisságait. Ha szükségesnek látod, keress meg személyesen és elmondom bővebben, imádkozok érted, hogy utána te tudjál számára Isten üzenetközvetítője lenni. Vagy írd meg a te elérhetőségedet a további eszmecsere érdekében.

    VálaszTörlés
  8. Az elérhetőségem: www.misszio.org

    VálaszTörlés
  9. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés